A változatosság gyönyörködtet

Beszélgetés Barna Zsomborral

Egy ideális színész ma univerzális, jól beszél, mozog, énekel és bábozik.

A Színművészeti Egyetem végzős bábszínész hallgatója. A negyedéves zalaegerszegi gyakorlat után (Griff Bábszínház) Canterburyben töltött egy félévet (University of Kent, School of Arts). Az ötödév zsúfoltan telik, még nincs vége a naptári évnek, de már öt bemutatón van túl Budapest színházi cirkulációjában: A csillagszemű juhász, A képzelt beteg (Budapest Bábszínház), Egy, kettő, három (Átrium Film- Színház), Kukurikú ifiúr (SZFE). A friss premier, Csokonai Karnyónéja az újonnan nyílt Mozsár Műhelyben, adja az interjú apropóját.

- Honnan jött az ötlet, hogy Csokonai Kanyónéját bemutassátok?
- Csató Kata, a Szentendrei Teátrum volt igazgatója, egyben a végzős bábrendezők osztályfőnöke 2015 nyarán pályázatot hirdetett klasszikus magyar komédiák színrevitelére olvasószínházi formában. Övé a kezdeményezés. Szilágyi Bálint a Karnyónét választotta, az alkalomra várt, hogy színházi előadásként is megrendezze, annyira megszerettük. Bálint dolgozott már a Mannával, a most nyíló Mozsár Műhely máshol nem játszott „minimál” előadásokat keresett, szerencsénk volt.
- Az előadás kötődik a Színművészetihez? Mennyiben alapult műhelymunkán?

zsom1Barna Zsombor a Karnyónéban / fotók: Kállai-Tóth Anett

- Mind színműs kötődésűek vagyunk, Fece (Feczesin Kristóf) már diplomázott, de ez külsős munka. Családias légkörben készültünk, még tavaly nyáron egy hetet próbáltunk Bálinték balatoni nyaralójában a felolvasó színházra, most két rövid hetünk volt, műhelymunka kis stábbal, csak mi négyen, a srácok és Fazekas Anna, az asszisztens, mintha a színműn próbálnánk. Komolyan vettük, mindenki a legjobb képessége szerint, de görcs nélkül. Az egyetemen az első két évben a rendezőkkel közösek a mesterség-, mozgás- és bábos órák, így Bálinttal vizsgákon sokat dolgoztunk már együtt jeleneteken. Azonos hullámhosszon vagyunk, értem, mit akar. Fecét a Vörösmartyból ismerem, három évvel járt alattam (érettségi után azonnal fölvették az egyetemre, én gimi után kihagytam három évet), Szántó Bazsit itt, az egyetemen ismertem meg. Haveri kapcsolat alakult ki köztünk, a Karnyóné mondatai aranyköpéssé váltak, idézgetjük egymás között: „Te huncfut fiú”. Egymásra hangolódtunk, remélem, ez látszik a végeredményen.
- Hárman, fiatal férfi színészek játsszátok végig a klasszikus irodalom e kifinomult szövegezésű darabját. Ez milyen kihívást jelentett, milyen megoldásokat szült?
- Több mint kétszáz éves a szöveg, meglehetősen sok ismeretlen kifejezéssel. Nehéz úgy mondani, mintha beszélgetnénk. Bálint magyar szakot végzett az ELTE-n, édesapja, Szilágyi Márton, a klasszikus magyar tanszék vezetője, a 18-19. századi magyar irodalom specialistája, ők segítettek megérteni. Csokonai saját csurgói gimnáziumi osztályának tagjaira szabta a szerepeket. Lázár például furcsán beszél, mert eredetileg horvát srác játszotta, a Samut alakító fiú valószínűleg fogyatékkal élhetett. Humorforrás, ha férfi nőt játszik, a tíz szerepből kilencet felosztottunk, a Kurzus nevű szereplőn megosztoztunk. Bálint eleve annak híve, hogy a színészi játék, az értelmezett, őszinte szövegmondás legyen előtérben, ne a látványosság, az akció. Egy sorban állunk a színpad elején, kifelé beszélünk a közönséghez, és csak egy-egy hangsúlyosabb pillanatban szólunk ki a másiknak oldalra. Mikor megtanultam ezt a nem könnyű szöveget, és elfogadtam, hogy most ne a másikból építkezzek, hirtelen ugrásszerű változás lépett fel: működni kezdett. Úgy kell elérni az érzelmi állapotot, hogy nem látsz a másik szemébe, nem érzed, mégis föl kell hoznod magad bizonyos érzelmi állapotra.
- Egy félévet Canterburyben töltöttél Erasmus Plus programmal. Ez nem jellemző a magyar színésztanulókra, ezek szerint jól beszélsz angolul, és nyitott vagy.
zsom2- Próbáltam „kimaxolni” a dolgokat, mindig izgatott a külföldi gyakorlat, a szakdolgozatot is ebből írom, összehasonlítom az angol és az itthoni színészképzést. Az egyetem első éve után kéthetes szuper intenzív Erasmus programon vettem részt Siennában, színészetet tanultam. Bács Miklós kolozsvári színész-rendező a légzésen, testi-fizikai technikán alapuló színésznevelési módszert mutatott be, ott fogalmazódott meg bennem egyértelműen (mert végül is az egyetemre is ezért jöttem), hogy jó lenne minél szélesebb spektrumban megtanulni a módszereket, megtapasztalni milyen máshol az oktatás. Itthon a Sztanyiszlavszkij-féle a hangsúlyos, Angliában is ebből indulnak ki, de más megközelítéssel, kívülről fogalmazzák meg a karaktert, akárcsak most mi a Karnyónéban. Utánanéztem az angol színészképzéseknek, a canterburyi volt a legszimpatikusabb, a University of Kent, School of Arts tagozatának, Drama and Theatre szakán, fizikai színházat és színészetet tanultam fél évig.
- Azért jöttél a színműre, hogy kipróbáld a módszereket? Szokatlan, laza, mondhatni szemtelen hozzáállás ahhoz a görcsösséghez képest, ahogy sokan leírják, mit élnek át a felvételire készülve.
- Az érettségi után kihagytam három évet, aztán próbáltam meg, és felvettek. Addig gyáva voltam, és úgy éreztem, még tapasztalnom kell. Három és fél évig játszottam a Barátok közt-ben, elvégeztem egy színész II képzést a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolában. Valószínűleg így is lettek volna lehetőségeim, de szeretek többfélét csinálni, ez a vesszőparipám. Évről évre érleltem a gondolatot, jó lenne a színműre járni, ha már színész szeretnék lenni, végezzem el hozzá a legmagasabb szintet.
- Elég nagy bátorságra vall, ahogyan az ismertséget kezeled, és vele a szakma esetleges rosszallását.
- Meg-megismernek az utcán még ma is. A legvadabb szituáció az volt, mikor Canterbury óvárosában a boltos lány kérdezte meg magyarul, nem csalnak-e a szemei. Éppen annyi időt töltöttem a sorozatban, három és fél évet, hogy megjegyezzék az arcomat. Attól tartottam, hogy ha tovább maradok, beskatulyáznak, és örökre csak „Illés Peti” leszek. Nehéz döntés volt, otthagyni a fenékig tejfel életet, a függetlenséget, az anyagi- és szakmai biztonságot a bizonytalanért, a színművészeti egyetemért, de meghoztam a döntést, aztán már ki is álltam mellette teljes vállszélességgel. Soha nem éreztem, hogy emiatt rossz szemmel néznének rám a színházi szakmában, soha nem került szóba, nem éreztem hátrányát, nem ért semmilyen negatív élmény.
- Bábszínész osztályba jársz, ami beleillik abba a képbe, hogy sokféle módszert és technikát el akarsz sajátítani. Szándékosan jelentkeztél ide?
- Máté Gáborhoz jelentkeztem, a másodrostán nem jutottam tovább, de Meczner János és Tengely Gábor felajánlotta, hogy ha szeretném, a báb másodrostán kipróbálhatom magam. Semmit nem tudtam a bábról, előző este kértem kölcsön egy pálcás bábot egyik volt tanáromtól, az esélytelenek nyugalmával mentem el. A báb „elmondta” Radnótitól a Nem tudhatom-ot, és egy csattanót: egyszer valaki a felvételin háromszor kezdett bele a Nemzeti dalba, mindig beleakadt, majd ránézett a vizsgabizottságra és a képükbe vágta: „a franc akar színész lenni”. Eljátszottam a bábbal ezt a jelenetet, ez felszabadított (a báb egyébként is feloldja a görcsöket), továbbjutottam. Nem bántam meg, sőt, örülök, hogy így történt. Azt érzem most, hogy több lehetőségem van, nyitottabb a világ. Egy ideális színész ma univerzális, jól beszél, mozog, énekel és bábozik.
- Az egyetemi évek alatt jól érezted magad?
- Kellett idő, hogy megszokjam az elképesztő hajtást, hogy minden este tizenegyig, éjfélig bent vagyunk. Az első két évben visszahúzódó, megfigyelő voltam (a másodikban találkoztunk Zsótér Sándorral, a Don Carlosból és Sarah Kane-darabokból készített vizsgát nekünk, másodév végén Meczner kiengedett a Ketten Párizs ellen tévéfilm főszerepére), a harmadik év közepén nyíltam meg, lehet, hogy Szász János miatt, aki a Homokember című vizsgaelőadásunkat rendezte. Ez volt a fordulópont, azóta szeretem az ittlétet. A canterburyi szemeszter is felszabadító volt, hogy nem mindig a Rákóczi út és a Vas utca között bóklászom, öt év mégis csak öt év.
- Sűrű a gyakorlati évadod, öt bemutató, öt különböző helyszínen, öt rendezővel: Alföldi Róbert, Gothár Péter, Markó Róbert, Szilágyi Bálint, Znamenák István. Ez hogy érintett?
- Felszabadító volt a rendezői elképzelések sokszínűsége. Nem mondom, hogy laza voltam, amikor először találkoztam Alföldivel, de ugyanolyan hús-vér ember, mint mi. Jó volt, hogy először az Egy, kettő, háromban színészként dolgoztam vele, aztán rendezett A képzelt betegben; láttam játszani, így el tudtam képzelni, milyen stílust képvisel, mit várhat el a színésztől, amikor ő a rendező. Őszinte ember, olykor kemény és nyers, de úgy érzem, azért, hogy a legjobbat hozza ki a helyzetből. Gothár is ilyen, mindketten erős, határozott személyiségek, egyedi a színházi ízlésük, csak rá kell tudni állni a gondolkodásukra. A színésznek vannak elképzelései arról, mit akarhat a rendező, és amikor ezeket el tudod engedni, és ráérzel a rendezőre, és alárendeled magad, ami nem könnyű, akkor fog menni.
- Hosszú távon gondolkozol-e rendezésen, külföldre szerződésen?
- Nem tartom valószínűnek, hogy hosszú időre kiköltöznék, de egy-egy külföldi munkát szívesen vállalnék, minél később csap bele az ember, annál nehezebb. Canterburyben bekerültem egy végzős MSc-s rendező szakos lány vizsgaelőadásába (Little Wolfie, Ibsen Kis Eyolf című drámájából), amivel most augusztusban kijutottunk az Edinburgh-i Fringe Fesztiválra. Nem mondom, hogy nem merült föl bennem a rendezés, vannak darabötletek a fejemben, de most még a színészet professzionális részéből, a színházi színészetből szeretnék minél többet megtanulni, még mórikálom magam.
- Kicsit már a „nagybetűs” életben, de még az egyetem védőszárnya alatt; mik a terveid?
- Még van egy félévünk, a finisben vagyunk. Tavasszal dolgozunk Alföldi Róberttel és Szikszai Rémusszal, benne leszek a Bábszínházban egy új előadásban (Gingalló, rendező: Ellinger Edina). Mindenevő vagyok, szeretem a változatosságot, minden érdekel, ami minőségi, ugyanúgy szeretem a bábszínházat, mint a prózait. Az Átrium nézőtere több száz fős, az Egy, kettő, három színes, szélesvásznú, a Mozsár Műhely kb. hatvanfős nézőterű kis színpad, a Karnyónéban hárman játszunk, ez két különböző világ, két forma. A szabadúszás szimpatikus életforma, szeretem a függetlenséget, a szabadságot, de amíg az embernek nincs neve, eleinte nem árt, ha van mögötte anyaszínház. Nem látom még a következő évadot, de ha valahova leszerződnék is, fontos, hogy egyszerre sokfélét csinálhassak. Hiszek benne: ha az ember dolgozik, és mindig a maximumot hozza ki magából, előbb-utóbb oda fognak rá figyelni.

Az interjút Varga Kinga készítette.

A Karnyóné bemutatója december 4-én volt, legközelebb december 19-én és 29-én játsszák a Mozsár Műhelyben.

2016. december 8.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu