Kutszegi Csaba: Ki röhög a végén?

Krétakör: A harag napja

A színházművészet értelemre és érzelemre egyaránt hatni tudó komplexitását nem helyettesítheti semmi.

A harag napja előadásának fő kérdése az, hogy ez az alkotás színház-e, vagy társadalmi-politikai állásfoglalás. Mert ha az utóbbi, akkor pártpolitikai szimpátiám miatt vagy egyetértek vele, vagy sem, ha viszont az előbbi, akkor – ha jól sikerült – párthovatartozástól függetlenül jónak és igaznak kell éreznem. A politikai állásfoglalás – pillanatnyi érdekek változása miatt – egyik napról a másikra módosulhat, míg a művészeti alkotás létrehozóinak már a mű születésekor legalább némi örökérvényűségre illik törekedniük, ami persze nem jelenti azt, hogy az opus örökérvényű is lesz. Az viszont biztos, hogy a színházi keretetek között prezentált, artisztikum nélküli politikai állásfoglalás ugyanolyan illékony hablaty, mint a legtöbb politikusi odamondás, amely sikerre csak saját táborban számíthat: addig él, amíg egy másik párt szószólói szét nem szedik, el nem lehetetlenítik, szitává nem lövik – avagy csak egyszerűen hamar feledésbe merül.

harag1

Sárosdi Lilla, Rába Roland, Láng Annamária és Meszléry Judit / fotók: Nagy Gergő

De szerencsére A harag napja színház a javából: bár egyértelműen dekódolható a politikai üzenete, az színháznyelven jelenik meg benne. Ügyesen kimódolt, jól megírt-megrendezett nagyjelenetekben kitűnő színészi munkával megformált karakterek tolmácsolják az alkotói mondandót, és mi, nézők, a kommunikációs csatorna másik végén nem egyszerűen csak az értelmünket mozgósítjuk a megértéshez, hanem – bármily banálisan is hangzik – meg vagyunk döbbentve, arcul vagyunk ütve, fel vagyunk kavarva, mert a látottak-hallottak az érzékeinkre hatnak, lelkünkbe markolnak. Persze a politikai demonstrációk szónokai is igyekeznek a hallgatóság érzelmeire hatni, de ezt általában túl egyszerűen, átlátszóan, ha nem éppen ócska demagógiával teszik. Részemről elvárom, hogy a gondolkodásomat befolyásolni akarók minimum a jó színház kifinomult eszközeivel igyekezzenek hatni rám. A demagógián ugyanis csak röhögök, a politikailag motivált konceptuális (színházi, kortárstánc- és performansz-) művészet sokszor rideg racionalizmusa pedig túlontúl egysíkú, egyigazságú nekem. Azt vallom: a színházművészet értelemre és érzelemre egyaránt hatni tudó komplexitását nem helyettesítheti semmi. Ez A harag napjában is tetten érhető.
Egyetlen lényeges kritikai észrevételem az előadással kapcsolatban az, hogy egyenetlen a színvonala, vannak benne gyengébben sikerült részek is. De ennél sokkal lényegesebb, hogy nem egy jelenete telitalálat, ezek minden bizonnyal sokak számára sokáig emlékezetesek maradnak, s így valóban képesek (a művészet eszközével) jó irányba befolyásolni, fejleszteni a közbeszédet, a gondolkodást.

harag2

Meszléry Judit és Sárosdi Lilla

Több nagyszerű jelenet mellett számomra kettő emelkedik ki egyértelműen. A főszereplő, állásából kirúgott kórházi nővér (Sárosdi Lilla) és a hozzá – problémás gimnazista lánya miatt – családlátogatásra érkező tanárnő (Láng Annamária) kettőse nyugodtan nevezhető az oktatási rendszer és az egészségügy nagy találkozásának. Éppen azért üt (és ezért velejéig színházi) a jelenet, mert a két nagy társadalmi rendszer anomáliái két ember sorsában, egy egészen hétköznapi szituációban jelennek meg. A tanárnő úgy érzi, hogy kötelessége „hivatalból” megismernie tanítványa családi hátterét, de saját élete és pályája folyamatos ellehetetlenülése miatt annyira bizonytalan, sőt, személyiségzavaros, hogy a találkozás vége felé aggódva megkérdezi az anyát: maga szerint én jó tanár vagyok? Az eleinte lánya miatt védekezni kényszerülő anya pillanatok alatt megérti a helyzetet (hisz hivatástudattal rendelkező nővér, akinek az a dolga, hogy másokon segítsen), és vigasztalja, bátorítja a teljesen elbizonytalanodott tanerőt. Nemcsak az előadás sugallja, hanem az élettapasztalataink is alátámasztják: itt nem két szerencsétlen lúzer véletlenül találkozik egymással, hanem tehetséges, jólelkű, kitűnő teljesítményre képes emberek törvényszerűen ellehetetlenülnek, mert a rosszul működtetett rendszer, így, vagy úgy, bedarálja őket. Ez az, ami vérlázító! Persze korunk szokásai, a társadalmi közeg is enyhén szólva furcsa, és ez furcsa taktikákat, reakciókat vált ki az élet (és az előadás) szereplőiből. A tanárnő azt javasolja: az anyuka regisztráljon férfi álnéven egy szextárs-kereső internetes oldalon, aztán jelentkezzen be a lányánál, mert igazán így juthat közelebb gyermekéhez, így tudhat meg róla többet. A nővér családi élete persze nem önszántából alakult így. Több műszakban éhbérért látástól vakulásig dolgozik, miközben egyedül neveli a lányát, és gondozza beteg édesanyját (Meszléry Judit). Ebben a helyzetben nem csoda, hogy a lány (Kovács Kata Milla) úgy érzi: nem foglalkozik vele senki.

harag3

Rába Roland és Sárosdi Lilla

A teljesen jogosan, és színházilag is motiváltan naturalista jellege, valamint a „társadalmi” üzenete miatt is igen felkavaró másik jelenet a kozmetikai szalont vezető, jócskán romlottnak tetsző férfi (Rába Roland) és a kényszerből takarítónővé vedlett nővér ágyjelenete. Sárosdi ebben a részben különösen remekel (mintha az egykori Siráj Másája vált volna aktuális magyar viszonyok között negyvenes nővé): monumentális mimikájával és gesztusaival barokkos, dekadens örvényt kavar, sokkolóan hitelesen adja, hogy elképesztő boldogságot jelent neki egy, a férfi részéről személytelen szexuális aktus. Negyvenes éveire ennyi, egyszeri és véletlenül adódott öröm lehet az osztályrésze. E jelenet közben már ismerhetjük intimmé vált kapcsolatuk előzményeit. Úgy kerülnek közel egymáshoz, hogy a takarító NŐVÉR a transzszexuális buliból eszméletlen részegen hazaérkező férfit kivakarja a hányásából, felöltözteti, rendbe rakja, hogy az elérje a délelőtt esedékes érdekesküvőjét. Már akkor megmutatkozik, hogy A harag napjában a NŐVÉR női princípiummá magasztosul: az ápolás, a segítségnyújtás, a gondoskodás jelképe, miközben mai, helyi viszonyaink között a társadalom legaljára van száműzve, ki van taszítva, le van nézve, meg van alázva. Sovány vigasz, hogy az üzletember, a felesége, a tanárnő és még sokan mások hasonlóan élik meg hasonlóan pocsék helyzetüket.

harag4

Láng Annamária és Sárosdi Lilla

Az előadás nem mond le a nézők szándékos röhögtetéséről, úgy látszik, manapság trendi színházi produkció – ábrázoljon bármily szörnyűségeket – nem mehet le röhögtetés nélkül. Színházban sikk röhögni az ábrázolt figurák kiszolgáltatottságán, kínján, lúzerségén. A harag napján a nézőtéren kétfajta röhögést hallottam: egyfajta kényszeredett, erőltetett, jelzésszerű beheherészést – ezt bennfentességüket mutatva, jól értesült, trendi kortárs sznobok hallatták, nem ritkán a legmegdöbbentőbb részeknél; de hallatszott felszabadult, megkönnyebbülő, hálás röhögés is, az olyan színházilag megkomponált-kidolgozott részek közben, melyekben – ha tudattalanul is, de – létrejött alkotók és befogadók cinkos alkuja: ti nem titkoljátok el, hogy színházat csináltok, cserébe mi befogadunk minden felkavaró abszurditást, amit csak emberileg lehetséges.
A színházban mindenen lehet röhögni, az életben ez nem megy. A harag napja végén a nővér – negyvenedik születésnapján – a tortaszeletelő késsel a torkát vágja át. Mert csekély reménye sincs rá, hogy kiverekedje magát végzetesen kilátástalan helyzetéből.

A harag napja (Krétakör)

Írták: Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplők. Zene: Vranik Krisztián. Dalszövegek: Závada Péter. Látvány: Keszei Borbála. Technikai vezető: Éltető András. Hang: Bartha András. Asszisztens: Sápi Dalma.
Súgó: Bereczki Csilla. Produkciós vezető: Schőn Edina. Ügyvezető: Potyondi Linda. Rendező: Schilling Árpád.
Szereplők: Sárosdi Lilla, Láng Annamária, Rába Roland, Meszléry Judit, Kovács Kata Milla.

Koprodukciós partner: Onassis Cultural Centre – Athén

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2015. november 30.

 

{tortags,[new_id],1}

 

© 2016 KútszéliStílus.hu