Beszélgetés Bakonyi Csillával

„Az ember minden szerepben keresi önmagát. Vicceltem is azzal, hogy egy kicsit „Csilloysius” lett belőle.”

A tatabányai Jászai Mari Színház januárban mutatta be a Kétely című előadást Guelmino Sándor rendezésében. John Patrick Shanley darabja (amelyből Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman főszereplésével film is készült) egy katolikus iskolában játszódik. Igazgatónője, Aloysius nővér és a frissen az iskolába került Flynn atya elmérgesedő konfliktusában eltérő jellemek és nevelési elvek ütköznek, de a darab olyan, általánosabb érvényű kérdéseket is felvet, mint az embertársaink iránti bizalom vagy kételkedés, az igazság megismerhetősége vagy annak viszonylagossága. Az Aloysius nővért játszó Bakonyi Csillával beszélgettünk.

Jó másfél éve találkoztunk utoljára, akkor – egy nehéz, mindenkit megviselő időszak után – arról is beszéltél, hogy felmerült benned a pályaváltás gondolata. Most (kívülről legalább is úgy tűnik) színészi pályád egy különösen sikeres korszakát éled. Egymás után két főszerepet is kaptál: a Nem félünk a farkastól Marthája mellett a Kétely főnővérét. 

Kétely / Bakonyi Csilla / Fotó: Sipos Zoltán

Boldog vagyok, hogy megkaptam ezeket a feladatokat. Sőt, van egy harmadik „nagy falatom”: most próbáljuk Dragomán György Kalucsniját Göttinger Pállal, ott is egy nagyon jó szerepem van, akit egyébként szintén Mártának hívnak. Így most gondolkodni sincs időm B terven, hiszen augusztus óta folyamatosan bent vagyok a színházban. A kevésbé pörgősebb időszakokban szoktam civil másodállást vállalni, tehát az alapgondolat nem változott; de ennek a mozgatórugója nem a pályaelhagyás vágya.

A Nem félünk a farkastól-ban és a Kételyben közös, hogy mindkettő a valóság és az illúzió, a kételkedés és a bizonyosság, vagyis a realitáshoz való viszony kérdésével is foglalkozik. És ez manapság, a hírek és álhírek dömpingjében különösen időszerű.

Ilyen párhuzamot eddig nem vontam a kettő között, de valóban. Viszont az nagy különbség, hogy Martha egy, a házaspár által teremtett illúzióban él, Aloysius viszont hisz az igazában, abban, hogy pontosan ismeri fel a valóságot. 

A néző ellenben maga dönti el, hogy a két főszereplő közül kinek hisz. És az előadás alatt többször is változhat a véleménye.

Éppen az a cél, hogy a néző „billegjen” a két főszereplő igazsága között, mérlegelje mindkét oldalt. A Terror volt ebből a szempontból hasonló előadás, ott még szavaztak is a nézők arról, hogy melyik álláspontot fogadják el. Én persze a saját szerepem felől tudom csak nézni a történetet. És innen úgy látom, hogy az, ahogy Crespo Rodrigo eljátssza az atya összeomlását az előadás végén, vagy az, ahogy egy jelenetben beront a főnővérhez, inkább a bűnössége mellett szól. De lehet úgy is nézni, hogy mindez az igazságában megbántott ember jogos felháborodása. Van egy jelenet az előadásban, amikor Flynn atya kezet fog néhány nézővel. Az egyik előadáson egy hölgy nem akart vele kezet fogni. Ezt (a karakterem nevében) egyfajta győzelemként éltem meg. Nagyon kíváncsi vagyok egyébként a nézők véleményére, hogy ők melyikünkkel tudnak menni és miért. Várom a közönségtalálkozót. 

 Kétely / Crespo Rodrigo és Bakonyi Csilla / Fotó: Sipos Zoltán

Az előadás különlegessége, hogy az iskola tanulóit bábok „játsszák” (gyereknagyságú bunraku bábok, melyeket Ondraschek Péter díszlettervező tervezett), így a színészeknek (a bábszínész szakon végzett Bartos Ági mellett Maróti Attilának, Megyeri Zoltánnak, Mihály Csabának és Töreky Zsuzsának) a bábozásba is bele kellett kóstolniuk.  

Bartos Ági segítette a kollégákat a bábmozgatás megtanulásában. Ez persze nagyon sok munkával járt. Abban eltértek a hagyományos bábmozgatástól, hogy Sándor bizonyos pontokon azt kérte, a lélek „kandikáljon ki” a színészek arcán keresztül. Vagyis ezeken a pontokon a fókusz áttevődik a bábról az őt mozgató színészre.  

Sokszor dolgozol együtt Guelmino Sándorral, Crespo Rodrigóval pedig szinte állandó partnerek vagytok a színpadon, most is mind a két főszerepedet vele játszod. Ez mennyiben könnyebbség, és van-e hátulütője? 

A pikírt humorommal azt szoktam kérdezni Rodrigótól, hogy vajon mi újat tudunk még egymásnak mutatni, adni (nevet). Az a pozitívuma, hogy egymás rezdüléseit is ismerjük. És ha valamelyikünknek nem megy túl jól a próba, akkor is megvan bennünk az az ősbizalom, hogy meg tudjuk csinálni. Azonnal látjuk azt is, hogyha a másik egy előadáson bajban van, és tudunk segíteni. És azt hiszem, a Nem félünk a farkastól esetében sikerült valami olyasmit is kipréselni a kettősünkből, ami eddig nem volt. Guelmino Sándorban nagyon bízom. Fél szavából is megértem, hogy mit szeretne, és ő is tudja, hogy kell engem instruálni, hogy azt a hatást érjük el, ami a rendezői célja. 

Kétely / Bartos Ági, Crespo Rodrigo és Danis Lídia / Fotó: Sipos Zoltán

Aloysius nővér a te megformálásodban egy kemény, de megérthető, sőt, akár meg is szerethető karakter, akinek lehet hinni. Hogyan építetted fel ezt a szerepet?

Az ember minden szerepben keresi önmagát. Vicceltem is azzal, hogy egy kicsit „Csilloysius” lett belőle. Komolyra fordítva: az volt a célom, hogy ne legyen túl gonosz, hiszen az túlságosan leegyszerűsítené a képletet. Lenne egy kedves atya, akit ez a bigott nő megvádol. A szerepet olvasva elsőre egysíkúnak találtam a karakterét, aztán felfedeztem, hogy jóval több van benne. Belelátunk például az előéletébe, hogy volt házas, de a férje meghalt a háborúban. Próbáltam némi önreflexiót belevinni, és lágyabb pillanatokat is teremteni, amelyek után visszamegy keménykezű főnővérbe. A végére eléggé megszerettem. Elhittem neki, hogy a korábbi tapasztalataira és az éles szemére támaszkodva ő valóban jól látja egy véletlenül meglesett kézsimításból, hogy a pap rossz szándékkal közeledik a fiúhoz. Nem egy hagyományos karakterívet jár be, inkább – mint Adél Az üvegcipőben – elzárja a külvilág elől, ami belül van. Egy-egy pillanatra mégis kitárja az ajtót, enged rálátni, aztán újra bezárkózik. 

Kétely / Bakonyi Csilla, Urbán-Szabó Fanni / Fotó: Sipos Zoltán

Az Urbán-Szabó Fanni által alakított James nővér egészen más utat, tényleges ívet jár be. Lelkes, csupa szív, csupa tűz tanárnője ebben a hierarchizált világban, ahol mindenről a (férfi) elöljárók döntenek, eljut addig, hogy megpofoz egy gyereket, majd a végére élettelen bábbá válik. 

Te a saját életedben hogy állsz a bizalom kontra óvatosság kérdéshez?

Igyekszem az emberi kapcsolataimat az ártatlanság vélelmével indítani, ugyanakkor óvatos is vagyok. Utólag már többször kiderült, hogy az első megérzésem helytálló volt. Ez talán annak is köszönhető, hogy mi, színészek egész pályánk során emberi jellemeket boncolgatunk. Aloysius hajthatatlansága azonban nem jellemző rám. Nem tudok szélsőségeket képviselni, és igyekszem megérteni a másik fél igazságát, az ő szemszögéből is megnézni a dolgokat, aztán eldöntöm, hogy tudok-e vele menni. 

Kétely / Danis Lídia és Bakonyi Csilla / Fotó: Sipos Zoltán Danis Lídia játssza annak a fiúnak az édesanyját, aki körül a konfliktus kibontakozik. Egyetlen, nagyon erős jelenete van, amelyet bravúrosan old meg.

Azt gondolom, hogy ez a dráma legjobban megírt jelenete, és az előadás csúcspontja. Két váratlan fordulat is van benne, és Lidi képes egy elfogadhatatlan álláspont saját igazságát megmutatni, átbillenteni a nézőt, úgy, hogy erre csak azt tudja mondani: aha, értem. 

Korábban filmeztél, tévésorozatban is játszottál. Jutott most erre időd?

A színház most nem engedett kitérőt. Február 24-én mutatjuk be a Kalucsnit, több bemutatóm már nem lesz ebben az évadban. Utána már „csak” játszanom kell. De remélem, hosszabb távon filmes feladatok is megtalálnak.

2024. február 2.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.