A színészeknek legyen levegőjük

TESZT-beszélgetés Schilling Árpáddal -

…nem nehezíti az improvizáció a színdarab létrejöttét, mert amikor sor kerül rá, a történet jó része már felépült, csak a színészek még nem tudják.

Az idei TESZT Schilling Árpád, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház, a szerbiai Zombori Nemzeti Színház, valamint a fesztiválrendező temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Exit című előadásával nyitott. Részlet a fesztiválismertetőből: „Schilling Árpád és az Exit csapata a kivándorló bevándorlók helyzetével foglalkozik.[…]Az előadás szereplői gazdasági bevándorlók, akiket egy használaton kívüli épületbe zártak valahol Nagy-Britanniában. Különböző kelet-európai országokból érkeztek: egyszerre szeretnének kijutni valahonnan, és bejutni valahová.”

- Az Exit aktuális társadalmi-közösségi kérdésekkel foglalkozó előadás, ráadásul a szövegének nagy része a színészek improvizációjából keletkezett. Ilyen paraméterekkel nem lehet biztosra menni. Alig néhány órával a premier után hogy látod: sikerült a kísérlet, elégedett lehetsz?

kepatmeretezes hu schillingSchilling Árpád- Azzal mindenképpen elégedett vagyok, hogy létrejött egy új anyag, amelyen három különböző helyről érkezett tizenkét színész együtt dolgozott, és amely mindannyiunk számára kihívás, a nézők pedig jól szórakoznak. Egy ilyen előadásnál, ahol ennyi ember van a színpadon, stilizáció is van, meg realizmus is, időbe telik, amíg könnyedén tudnak játszani, és nem az a százhatvanezer instrukció visszhangzik a fülükben, melyeket a próbákon hallottak. Sokszor beszéltünk arról, hogy a játéknak zenéje kell hogy legyen, például hogy mikor, mennyi ideig tartanak a csöndek. Hát, ez még odébb van.

- A temesvári bemutatót követően játszani fogjátok az előadást Zomborban, Újvidéken, Aradon. Fogsz alakítani, változtatni rajta?

- Nem, nem akarok változtatni. Amit ebbe dramaturgiailag bele lehet rakni, azt beleraktuk. Azt szeretném, hogy a színészeknek legyen levegőjük, és láthassam, hogy ez mit eredményez. Amíg nyomon tudom követni, megfigyelem, mennyire érzik már sajátjuknak az előadást. A feladatot hajtják-e végre, vagy élvezik, együtt játszanak, megengednek-e maguknak egyedi megoldásokat. Még nem jutottunk el odáig, hogy azt mondhassam: eresszétek rá, amitek van. Eddig a drámát kellett megfogniuk. Nem szoktak ők ilyen aprólékosan dolgozni. Székely Gábortól tanultam meg ezt a részletezést: ezt mondod, de közben más van a fejedben, és csak úgy cikáznak a gondolatok és érzelmek. Sok a kettősség ebben az anyagban, de egyelőre még egydimenziósak vagyunk. Csak szélsőséges esetekben szabadna hangerőt emelni, erősen gesztikulálni, viszont mindig tudniuk kell, mi van a mondat mögött, miért hangzik el. Rengeteg energia elment ilyesmire, volt, hogy napi tíz órában. Most áll a lábán a konstrukció, megvannak a szövegek, az irányok, ott vannak a ritmusok is, de ezeket igazából még nem megélik, hanem végrehajtják. Hogy ez tizenkét ember közös játéka legyen, hogy erre úgy rá tudják engedni magukat, ahhoz még legalább öt-hat előadás kell.

- Eleinte improvizációból származó dialógusokat rögzítettetek, de már akkor is az volt a szándékod, hogy ebből egy történet, egy megírt darab jöjjön létre. Nem nehezíti a színdarab létrejöttét, hogy előbb vannak meg a részletek, és utána kell rájuk húzni a nagyszerkezetet?

- Azért ez párhuzamosan alakul. Van egy folyamat, amit a színészek csinálnak, és közben egy másik, amit én. Úgy kezdődött, hogy meg kellett érteniük: az improvizáció az én értelmezésemben nem arról szól, hogy megmondom, most innen gyere be, és utána valami történik, hanem elmondom, hogy ki vagy, és miért jött létre az adott helyzet, ezt részletesen meg is beszéljük, tehát a szituációkban megvannak a pontok, melyeket meg kell tölteni. Nagyon sok minden megy bele a színész agyába, mire elindul a konkrét improvizáció. Az én fejemben már hetven százalékban megvan a történet, amit akarok, de a színész még nem tudja, mi lesz a következő lépése. Ennek a módszernek a közös értése tartott tíz napig. Utána elkezdtem a konkrét színészekre szabott karaktereket egymásba fűződő konkrét szituációkba helyezni. Ez egy hétig tartott.

kepatmeretezes hu exitExit / a képek forrása: teszt.ro

Emlékszem, amikor mondták először, hogy már sejtjük, mi lesz, „ja, én is meg fogok halni”, esett le a tantusz, mert nyomon követték egymás impróját. Tehát azért nem nehezíti az improvizáció a színdarab létrejöttét, mert amikor sor kerül rá, a történet jó része már felépült, csak a színészek még nem tudják. Feszültség inkább abból keletkezik, ha egy színész improvizál egy jelenetet, amiben nagyon jól érzi magát, elégedett magával, aztán visszakap egy szöveget, amelyben az általa megtöltött karakter, és így az egész jelenet is, amelyet annyira szeretett, megváltozik. És akkor felmerül, hogy miért nem jó úgy, ahogy volt. Azért, mert egy történetnek saját belső szabályrendszere van, és ennek megfelelően hajlítani kell a korábban improvizált jeleneteken. Tehát a színész nem játszhatja azt, amit csak akar, és ez már olyan, mintha egy darabról beszélnénk. Egy idő után jobban tiszteljük azt, amit papíron kapunk, mint amire emlékszünk. Attól, hogy ő jogot kapott rá, hogy „írótárs” legyen, az még nem azt jelenti, hogy a darabban az lesz benne, amit a színész akar.

- Összeállt a történet? Jól meg van írva ez az Exit című darab?

- Az én számomra igen. Azt látom, hogy előadásként még kellene fejlődnie, hogy világosabbak legyenek benne azok a lépések, melyeket én szeretnék. Hogy például a végén érezhető, érthető legyen, miért ürül ki a nyelv, mért nincs beszéd, mért fogynak el a szövegek. Azt szeretném, hogy ez tudatosabb legyen bennük, hogy színészként pontosabban tudják, mit játszanak. Maga a történet megszületett: embereket benyomtak egy térbe, majd ez a tér üres lesz, de már azzal a tudással üres, hogy ezek az emberek meghaltak, csak az egy bolond jutott ki Angliába. Nekem ez a történet mint ív, működik.

kepatmeretezes hu schillingszakmaiSzakmai beszélgetés, a mikrofonnál Schilling Árpád

- A premier utáni szakmai beszélgetésen azt is elárultad, hogy különböző igényű közönségrétegeknek szánod az előadást, és ebben az is benne van, hogy szórakoztatni is kell őket. Van is min nevetnünk, ráadásul a legtöbbször könnyebb is nevetnünk, mint például A harag napja előadásán. Jól érzem, hogy az Exitnek populárisabb a humora?

- A populárisabb humor a karakterekből, a helyzetekből eleve jön. A harag napja sokkal szűkebb, egy főszereplőre koncentrált történet. Az Exitben van egy fősodor – egy történelmi dimenzió, a különböző nemzetiségek elvándorlása, ezzel a kultúrák kihalása –, amit meg kell érezni, de alapvetően kis, emberi történetekből áll össze az előadás (nem véletlenül hivatkoztam Altman Rövidre vágva című filmjére a próbák során). Ha ebből csak annyit megért egy egyszerű ember, hogy ha nem akarunk kommunikálni, velünk sem akarnak kommunikálni, és a végén magunkra maradunk, akkor már volt értelme az előadásnak. Ez egy szinte teljesen eszköztelen előadás. Teljesen üres térben játsszuk úgy, hogy például az újvidéki színpad háromszor akkora, mint a temesvári. Többfelé csinálok mostanság hasonló előadásokat: megjelenek egy történettel, hozzá szövegfoszlányokkal, és hogy milyen előadás lesz belőle, az nagymértékben a színészek játékától függ. Nyilván mélyen nem ismerhettem meg az Exit színészeit, de azt gondolom, nagyon sokat belevittek az előadásba a személyiségükből. És ez nekem nagyon fontos: ne az én személyiségem kibontása legyen az előadás, hanem az övék beemelése.

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.

Temesvár, 2017. május 21.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu