„Idegrendszeri szimbiózisban dolgoztunk”

Beszélgetés Nagy Péter Istvánnal és Sándor Júliával -

Celldömölktől a Vas utcáig, Szentivánéjtől a Bakkhánsnőkig

Nagy Péter István jelenleg harmadéves fizikai színházi rendező szakos hallgató a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Pályája a celldömölki Soltis Lajos Színházból indult, majd pszichológiát tanult, később részt vett a Nemzeti Színház kétéves rendezőgyakornoki képzésében. Munkáival már több díjat is nyert, legutóbb a celldömölki Vaknyugattal a KASZT fődíját vihették haza. Augusztusban a Szentivánéji álmot mutatták be Celldömölkön, novembertől pedig az Ódry Színpadon láthatjuk vizsgarendezését, a Bakkhánsnőket. Mindkét előadásnak Sándor Júlia a dramaturgja. Ő most végzős az egyetemen.

kepatmeretezes hu 20841950 463988820649893 1260256305424552543 nNagy Péter István / fotó: Kereszty Gábor

Péter, te kérted, hogy hármasban, Julit is bevonva beszélgessünk. Ezek szerint nagyon fontosnak gondolod azt, amit dramaturgként hozzátett az előadásokhoz.

N.P.I. : A rendező – dramaturg kapcsolat most vált nekem fontossá, hogy Julival dolgozhattam. Persze elméletben én is megtanultam, hogy mit csinál egy dramaturg, de fogalmam sem volt, hogy működhet mindez a gyakorlatban. A Szentivánéji kapcsán valamiféle idegrendszeri szimbiózis alakult ki köztünk, gyorsan ráéreztünk egymás szándékaira, humorára. Ha volt valami csenevész elképzelésem a játék szintjén, és annyit tudtam mondani, hogy „e fölött megy valami szöveg”, akkor ő azt nagyon gyorsan megírta. Én csak néhány gyengébb szövegpoént tettem hozzá. Az is nagyon jó volt, hogy bízni tudtam benne, ott volt kontrollnak, ha elszálltam volna, vagy éppen ellenkezőleg: biztatott egy-egy kockázatosabb megoldásra. Ilyenkor meg mintha kinőtt volna a másik szárnyam (nevet).

Hogy találkoztatok?

N.P.I.: A Nemzeti Színházban voltam rendezőgyakornok, amikor megismerkedtünk, és bár csak pár szót váltottunk akkor, megmaradt bennem ez a találkozás, később ezért hívtam Julit dramaturgnak.

kepatmeretezes hu SJBrozsekNikifotjaSándor Júlia / fotó: Brozsek Niki

S.J.: Ez még a II. MITEM idején volt, akkor felmerült a lehetőség, hogy mi, dramaturghallgatók írjunk az előadásokról, ennek kapcsán kerültem oda.

Juli, te eddig főleg a TÁP Színház előadásaiban dramaturgkodtál.

S.J.: A TÁP olyan volt, mint egy második iskola, ahol sokféle műfajban és funkcióban kipróbálhattam magam. Sokat tanultam Vajdai Vilitől és a TÁP-os csapattól humorról, személyességről, hatásról, alkotói szabadságról. Vili egy olyan rendező, aki évtizedek óta DJ-zik, mozaikkockákból szerkeszt, és az mindig egy szerencsés dolog volt, amikor a mozaikkockáink illeszkedtek. A Szentivánéji Pepével egy sokkal szervesebb munka volt, egy olyan közös szabadság megtalálása, amelyben én is ki tudtam teljesedni. Egy dramaturgnak persze nem a személyes kiteljesedés a feladata, de felszabadító volt, hogy ez megtörténhetett.

A Soltis Lajos Színház Nagy Gábor vezetésével valami egészen különleges, a mai Magyarországon már-már elképzelhetetlen képződmény. Egy tízezres kisvárosban működik, valahol az amatőr, az alternatív és a kőszínházak határvidékén. Van egy kis társulata, akiknek egy részét kulturális közmunkásként foglalkoztatják. Van repertoárja, járja a környéket, színistúdiót működtet, sorra nyeri az amatőr szféra fesztiváldíjait, idén pedig az egyik gyerekelőadásuk, a Hantocska a kritikusdíj jelöltjei között is szerepel. Nem mellesleg egy nagyon barátságos, befogadó közeg, ahol a kívülálló is érzi, hogy az ottaniaknak szívügyük a színházcsinálás. Péter, te celldömölkiként mikor kerültél a színház közelébe?

kepatmeretezes hu 20993088 1422080224574039 606800407262724058 nSzentivánéji álom / Nagy Zsuzsi és Pesti Arnold / fotó: Büki László

N.P.I.: 16 éves koromban. A színházban működik egy képzési rendszer is, általános iskolásoknak és középiskolásoknak egyaránt. A színészek között van, aki 8 éves kora óta ott van, mint például Pesti Arnold, aki Théseust és Oberont játssza a Szentivánéjiben. Én a nővéremmel, Nagy Zsuzsival együtt a gimnázium alatt kerültem a színházba.

Nem tudtam, hogy testvérek vagytok. Zsuzsi játssza az előadásban Hippolytát és Titániát. Érdekes helyzet lehet a testvéredet rendezni…

N.P.I.: Akadtak ennél pikánsabb helyzetek is, amikor színészként szerelmeseket kellett játszanunk, például a Csongor és Tündében (nevet). De az ilyesfajta családiasság egyébként is jellemző a színházra. A Marton család például színésszel, gazdasági vezetővel és a műszakkal is képviselteti magát. Vagy ott vannak a zenészeink, a Gregorichok. Ez a fajta közösségi lét fontos a Soltisban, meg az olyan megoldások, hogy ha hiányzik valami, akkor otthonról behozzuk, legyen az lombfúvó vagy egy szobor a díszlethez. Utóbbit egy előadásban el is törtem, hallani lehetett, ahogy édesapám felhördült a nézőtéren (nevet).

kepatmeretezes hu 7282608cSzentivánéji álom

Juli, te hogy érezted magad, amikor a Szentivánéji kapcsán bekerültél ebbe a közegbe?

S.J.: Tudtam, hova megyek, de nem ismertem a társulatot, addig csak a Vaknyugatot láttam tőlük. Ennek ellenére hamar otthon éreztem magam. Nem szeretek idegen emberek szájába írni, ezért is volt fontos, hogy megismerjem őket, és erre a vönöcki nyári tábor, ahol rögtön nagy dózisban kaptam mindazt, ami a Soltis, különösen jó alkalom volt. Nagyon befogadó közösség, kezdettől úgy kezeltek, mintha oda tartoztam volna.

Mindezt azért is fontos volt elmondani, mert ebben az előadásban nagyon erősen benne van maga a Soltis Lajos Színház is. A mesteremberek itt kulturális közfoglalkoztatottak…

N.P.I.: Igen, a celli színházcsinálás volt a kiindulópontunk, ezért volt fontos, hogy Juli megismerje ezt a közeget. Az egész egy nagy alkotói önvallomás nemcsak a magam, de a társulat részéről is. Hogyan lehet szerelemből, a semmiből színházat teremteni. Ezért nálunk a mesteremberekkel kezdődik az előadás, a színház előterében, és velük is végződik. Közhelynek hangzik, de talán az előadásban nem lett az: itt a színház iránti szerelem valahogy összefonódik a Szentivánéji szerelmekkel. Ezt a színház a színházban keretet aztán össze kellett hozni a darabban érvényesülő álomlogikával, az alvás-ébrenlét közötti határátlépésekkel. Ebben pedig a Titánia – Oberon kapcsolat ábrázolása a kulcs, akiknek mindenekelőtt az emberi vonásait szerettem volna hangsúlyozni. Kicsit emlékeztetnek a görög istenekre: ugyanolyan gyarlók és kicsinyesek, mint mi, csak sokkal nagyobb tétekkel játszanak.

kepatmeretezes hu bb12a22bSzentivánéji álom

Női szemszögből nézve meglehetősen keserű az előadás szerelemábrázolása.

N.P.I.: Ehhez Shakespeare dobta fel a labdát. Tény, hogy férfivilágban játszódik, és bár a nők sem hibátlanok, azért az igazán nagy gazemberségeket itt a férfiak követik el.

Péter, a pszichológia szakon tanultakat mennyire használod a rendezéseidben?

N.P.I.: Fejlődöm, már egyre kevésbé. De volt, hogy a pszichológiai levezetésekkel meg tudtam őrjíteni a színészeket (nevet). Persze az elemzésben ez nagyon fontos, de színészvezetésben olykor kontraproduktív.

Mennyire volt a színészek számából adódó szükségszerűség, és mennyiben koncepció, hogy szerepösszemosásokkal éltetek?

N.P.I.: 10 színész és 3 zenész mellett muszáj volt, de az álomszerűség miatt indokoltnak is gondoltam.

S.J.: Ami szokatlan és szerintem nagyon bátor megoldás Pepétől, az az, hogy itt nem csak Hippolyta – Titánia és Théseus – Oberon között található megfeleltetés, de a hétköznapi világ Philostratusa az, akiből Pukk lesz az álomvilágban. (A két szerepet Boznánszky Anna alakítja – a szerk.)

Játszani fogjátok a MU Színházban is. Celldömölkön az előtérben kezdetek, innen viszitek be a nézőket az erdőbe, vagyis a nézőtérre, de később is van helyszínváltás. A szövegbe pedig beépült a Soltis magánmitológiája is. Mindez hogy működhet más helyszíneken?

N.P.I.: Ezen még gondolkodunk. A színházunk tablójából valószínűleg készítünk egy hordozható változatot. A legtöbb színházban – így a MU-ban is – van alkalmas előtér, így reméljük, tudjuk majd utaztatni az előadást. És ha néhány utalás másoknak nem is lesz érthető, az egész előadás érvényességét ez talán nem érinti.

Miért fizikai színházi rendezőnek jelentkeztél?

N.P.I.: Abban a két évben, amikor a Nemzeti Színház rendezőképzésében részt vettem, alkalmam volt sok előadást nézni, úgy évi százat. Csak kevés hagyott bennem igazán mély nyomot, ezek egyike volt A nagy füzet. Az a komplex nyelv, amit ott Horváth Csaba a szöveg és a mozgás ötvözésével felépített, nagyon erősen hatott rám. Szerencsém volt, éppen indult ez a szak, így kerültem Horváth Csaba osztályába. Nagyon összetett képzés ez, tanulunk táncolni, koreografálni, rendezni, színészkedni, és ez a sokféleség vonz engem.

kepatmeretezes hu 19247571 1727671357260414 7843136640995708265 nBakkhánsnők / fotó: Mezey Gábor

Mit hoztál magaddal abból a két évből, amit a Nemzeti rendezőképzésén töltöttél?

N.P.I.: Nem is annyira képzés volt ez, mint inkább lehetőségek sora. Mélyvíz, amibe beledobtak minket, és ezzel együtt nagy szabadság. Sokat tanultam Vidnyánszky Attila totális színházi eszményéről, a dramatikus zenehasználatról, térhasználatról. Jó volt látni a rendező és a díszlettervező, Olekszandr Bilozub intenzív kapcsolatát, végignézni, hogyan próbál Rizsakov, Purcărete, Zsótér Sándor. Aztán iszonyúan fontos élmény volt számomra a találkozás Kozma Andrással. Rengeteget tanultam tőle a színházcsinálás filozófiájáról. Ő vitt minket Moszkvába is, ahol az időnk nagy részét a Csehovról elnevezett Művészszínházban töltöttük, képzéseken vettünk részt, nézhettünk ott előadásokat, beleszippanthattunk a levegőjébe. Aztán fontos volt nekem az a kaposvári nemzetközi tábor is, ahol moszkvai és nyugat-európai egyetemistákkal közösen dolgozhattunk, én egy 40 perces Sirály-adaptációt készíthettem. Közel áll hozzám különben is az oroszok összetett képzése, és úgy látom, Horváth Csaba képzésfelfogása komplexitásában legalábbis hasonló ehhez.

Első vizsgaelőadásod, amely novembertől az Ódry Színpad repertoárján is szerepel majd, és amelynek júniusban már volt egy munkabemutatója, a Bakkhánsnők lesz. Te választottad a darabot?

N.P.I.: Igen. Karsai György tanár úr színháztörténeti kurzusa nagy élmény volt első évben, és úgy gondoltam, egy Euripidész-tragédia ideális alapanyag lesz egy fizikai színházi előadáshoz. Mindenképp az osztályommal szerettem volna létrehozni az előadást, ezért olyan alapanyagot kerestem, amiben nagy szerep juthat a mozgásnak. Sok mindenen mentünk keresztül együtt az elmúlt két évben. Az osztály egy része szinte a nulláról indult, ami a mozgásos, táncos előéletet illeti, így az első évben például, hogy úgy mondjam, járni tanultunk. Aztán persze sorra jöttek az ennél jóval összetettebb feladatok, az elmúlt félévben például Zsótér Sándorral a Szecsuáni jólélek Sia-val fűszerezett változata. A Bakkhánsnőkben az volt a kiindulópont, hogy valamilyen módon összegezzem azt a formai tapasztalatot, amit az eddigiek során sikerült elsajátítanom. Aztán ezen a kezdeti célon szerencsésen elkezdett túlmutatni a közös munka eredménye, de ez egy folyamat, amelynek még korántsem értünk a végére. A júniusi munkabemutató mindenesetre izgalmasra sikerült, de persze még sok mindennek ki kell forrnia magát.

Juli, neked mi volt a nehéz ebben a dramaturgi munkában?

S.J.: Amikor először olvastam újra Devecseri Gábor 1968-as fordítását azzal a szemmel, hogy ezt emberek színpadon mondani fogják, megrémültem. Tudtam, hogy egy olyan osztályról van szó, akik mozgásban mind ügyesek, színészileg azonban nagyon különböző szinten állnak, nekik Devecseri nyakatekert szórendje mondhatatlan, a hallgatóság számára pedig befogadhatatlan, ki kell valahogy egyenesíteni. Új fordításra nem volt lehetőség, ezért próbáltam úgy közel maradni Devecseri nyelvéhez, hogy befogadhatóvá is tegyem.

kepatmeretezes hu 19390975 1727671647260385 6375595578122453923 o1Bakkhánsnők / Fotó: Mezey Gábor

Péter, mit tanultál ez alatt a két év alatt Horváth Csabától?

N.P.I.: Például munkamorált. Meg persze esztétikailag is egy rakás dolgot. Nála is fontos a sokcsatornás fogalmazás, a térkezelés, a zenehasználat, de sokkal szikárabb a stílusa, mint Vidnyánszkynak. Központi motívumokat, primitívákat keres, minél sűrűbben igyekszik fogalmazni. Kicsit olyan, mint egy szobrász, aki semmilyen sallangot nem hagy a kompozíción. Valami ilyesmi szemléletet próbáltam alkalmazni a Bakkhánsnőkben. Nagyon nagy az időbeli távolság, rengeteg az a 2400 év, kell hozzá találni egy vékony ösvényt. Ez az ösvény pedig számomra Horváth Csaba révén vált láthatóvá. Ezzel szemben a Szentivánéji egy egész másfajta alapanyag. Bármerre lehet menni, hihetetlen szabadságot ad, ezért rendezőileg nagyon más feladat.

Juli, rólad azt olvastam, hogy egy Pro Scientia Aranyérmet nyert dolgozatodban kritikákból próbáltad rekonstruálni Monori Liliék színházát. Ez nekünk, kritikusoknak azért izgalmas, mert sokszor megkapjuk, hogy nincs is szükség a munkánkra. Hogy volt ez?

S.J.: A dolgozat alapja Székely Rozi szakdolgozata volt, aki gyermekként látta a szülei, Monori Lili és Székely B. Miklós Szentkirály utcai pinceszínházának életét, és támaszkodhatott a szülei visszaemlékezéseire is. Az érdekelt, hogy ehhez a belső nézőponthoz képest mi jelenik meg a kritikákban. Próbáltam összegyűjteni az arra vonatkozó információkat, hogy az egyes előadásokban milyen volt a térhasználat, a témaválasztás, a szöveghez való viszony, a színészi játék. Kárpáti Péterrel volt egy szemináriumunk, ahol a színészi játék leírásával foglalkoztunk, kritikákat elemeztünk, és azt láttuk, hogy ezt a dolgot sokszor nehezen tudják megfogni. Gyakoriak a rövid, jelzős szerkezetek, és sokszor összemosódik szerep és színész ezekben az írásokban. Ezt tapasztaltam itt is: Monori Lili színészetét is metaforákkal, egyedi jelzőkkel próbálták körülírni.

Bevallom, nekem is mindig a színészi munka elemzése a legnehezebb, ha kritikát írok…

S.J.: Kárpáti Péterrel azt gyakoroltuk, hogyan lehet ezt jelzők nélkül megtenni. Nem könnyű.

kepatmeretezes hu SJPappKatalinfotjaSándor Júlia / fotó: Papp Katalin

Azt is láttam, hogy nem csak a kritikaírást és az interjúkészítést, de a rendezést is kipróbáltad már.

S.J.: Upor László műfordítás-kurzusának lezárásaképp felolvasószínházi előadásokat csináltunk a fordításainkból. Így rendeztem én is egy részletet Dennis Kelly Dzsuva című darabjából, ennek a folytatása lett az, hogy később az egészet megrendeztem. Ez már nem felolvasószínház volt, de mivel nagyon erős, epikus jellegű, helyenként zenei hatású szövegről van szó, nem akartam túlságosan megmozgatni, az érdekelt, hogyan tud ez a szöveg elsősorban a két színész játékán keresztül a nézők fantáziájában életre kelni. Ez a tapasztalat nem tántorított el a rendezéstől. Eredetileg különben én is rendezőnek készültem, de most már nem tudnám elképzelni, hogy ne dolgozzak dramaturgként is. A dramaturgkodás olyan munka, hogy ha csak azt csinálod, jó eséllyel megkattansz. Szükségem van arra, hogy többféle dolgot csináljak, és ebbe örömmunkaként jó lenne, ha a rendezés is beleférne.

E hosszú és kissé csapongó beszélgetés végén egy övön aluli kérdés. Ha te készítenéd az interjút, mire kérdeznél még rá?

S.J.: Nem tudom (nevet), örülök, hogy most a másik oldalon ülök. De Nádasdy Ádám nevét mindenképpen említsük még meg, hiszen az ő fordítását használtuk. Angol szakon végeztem, hallgattam nála nyelvészetet a bölcsészkaron, hallottam előadni műfordítás témában is, de a Szentivánéji volt az első szöveg, ahol a fordításával dolgoztam.

N.P.I.: Engem is tanított, nagy élmény volt. De érdekes, akkor nem élveztem annyira a Shakespeare-kurzus verstani, formai elemzéseit. Most viszont rendkívül hasznos volt, amit ott tanultam.

Utolsó kérdés: lesz következő közös munkátok?

N.P.I.: Ez után a beszélgetés után pont erről fogunk egyeztetni.

(Az interjút Turbuly Lilla készítette.)

 

© 2016 KútszéliStílus.hu