Azt keresem, amit nem tudok magamról és a színházról

Beszélgetés Danis Lídiával –

Minden figurát zsigerileg tettünk fel, ez nem egy brüsszeli csipke, nem dolgoztunk vele hónapokig.

Februárban mutatták be a Jászai Mari Színházban a Vonat elé leguggolni című előadást, amelyet József Attila élete és költészete inspirált, ám főszereplője nem az irodalmi emlékezetünkben élő költő, hanem egy mai, 24 éves fiatalember, aki verseket ír, és éppen túl van egy öngyilkossági kísérleten. Danis Lídia két szerepet is játszik az előadásban: a fiatalember szomszédasszonyát és pszichiáterét. Szerepeiről és a rendhagyó próbaidőszakról beszélgettünk.

Ha végignézzük a Jászai Mari Színház műsorát, a klasszikusok mellett olyan, máshol már sikert aratott darabokkal találkozunk, mint a Szutyok, az Ádám almái vagy a Részegek. A Vonat elé leguggolni azonban ősbemutató és különleges vállalkozás. Hogy született meg maga a darab?

danisfotóDanis Lídia / Fotók: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház Rendkívüli, érdekes munka volt. A főiskolán és a pályám elején vettem részt hasonló próbafolyamatokban, ahol maga a szöveg is a próbaidőszak alatt született. Három hét alatt kellett összehoznunk, egy kőszínházban ez felér egy halálugrással, engem azonban vonz ez a fajta nyitottság. Nem kell mindig tuti biztosra menni. A színház egyébként is szubjektív és sokesélyes terep. Hosszú próbafolyamatból, kicsiszolt szövegből is születhet rossz előadás, és a rövid, intenzív munka is hozhat jó eredményt.

Közös vajúdás volt, a próbákon végig ott volt a teljes stáb. Czukor Balázs, a rendező éjszakáról éjszakára írta a jeleneteket. Az volt az elképzelése, hogy helyezzük a mába a történetet. Mi történhet egy mai sráccal, ha éppen kiengedték a pszichiátriáról egy öngyilkossági kísérlet után, egy panellakásban, ahová életének különböző szereplői kopogtatnak be?

Nekem az volt a fő kérdésem magammal szemben, hogy hol tartok 40 évesen, mi az, amit nem tudok magamról, a kollégáimról és a színházról. Nem mondom, hogy mosolyogva toltam végig. A pszichiáternő jelenete például az utolsó két napban csökkent le nyolc oldalról háromra. Nem az a színész vagyok, aki számolgatja a mondatait, de ezt a sűrítést nem volt könnyű megoldani. Nem színészileg, hanem emberileg. Vagy azt, hogy vasárnap, hét órakor volt a premier, de öt órakor még húztunk a szövegből. Szerencsére Figeczky Bencében, aki a főszerepet játssza, van valami buddhista nyugalom és nyitottság, és ez nagyon jól hat a többiekre is.

Végül létrejött egy kanavász, amibe, ha belépünk, nagyon kell koncentrálni arra, hogy Bence éppen hol tart, hogyan kapcsolódjunk hozzá. De éppen ez az izgalmas kihívás benne.

Hogy jött létre a másik szereped, a szomszédasszony figurája?

Erre nem tudok mást mondani, mint hogy egyszerűen csak lett. Czukor Balázs kérte, hogy kopogjak be az ajtón azzal, hogy kellene kölcsönbe egy kis só. Aztán azzal folytatta, hogy jöjjek is be, írt hozzá néhány mondatot, és egyszer csak megszületett ez az elhagyatott, magányos, fiatal anya, akit minimál eszközökkel igyekeztem megformálni. A dramaturg barátnőm, aki megnézte az előadást, azt mondta, nem is tudja eldönteni, hogy ez a nő szerelemre vagy Attila gyógyszereire vágyik jobban.

De az előadás minden karakterében van valami kétségbeesett kapirgálás. Minden figurát zsigerileg tettünk fel, ez nem egy brüsszeli csipke, nem dolgoztunk vele hónapokig, mint mondjuk a Szutyok karaktereivel.  

A pszichiáternő alakjához, aki hipnózissal viszi vissza Attilát a gyerekkorába, sokat olvastál-kutattál?

Elég pepecselős alkat vagyok, amennyire tudtam, utánaolvastam a neten a hipnózisnak, de a kezelési eljárás nem publikus, ezért csak a minimumot lehetett kikutatni. A színpadon mindössze három percbe kell sűríteni a levitelt és a felhozatalt. A legnagyobb kihívás nekem mégis az, hogy rendezzem az arcomat, hogyan ne kerüljek túlságosan a hatása alá, ahogy Bence kihozza a karakterből a sötét oldalt. Hiszen egy pszichiáternek ez a munkája, naponta több pácienssel foglalkozik, nem rendülhet meg minden egyes alkalommal.

Attila ebben az előadásban egy 24 éves, bizonytalan, sodródó, kötődési problémákkal küszködő fiatal, aki emellett verseket ír. Sok hasonló huszonévest láthatunk magunk körül...

Nekem is van egy majdnem kamasz gyerekem. A motiválatlanságot látom a legnagyobb gondnak ennél a generációnál. Az előadásbeli Attila azonban még motivált is, mégis képtelen érvényesülni. A helyzete sok kérdést vet fel bennem. Milyen zsákokat cipel? Miért nem tudnak ezekből a zsákokból a téglák kikerülni? Bennem lüktet az is, hogy tényleg olyan félmondatokon múlhat-e egy ember élete, mint amiről olvasni lehet: hogy József Attila szeretett volna Szárszóról visszamenni Pestre, de az ismerősei azt mondták neki, hogy már nincs hely az autóban: „Látod, Attila, itt még egy kutya sem férne el”.

Az előadás arra is rákérdez, hogy ki a sérült? Hol kezdődik ez a sérültség, és meddig tart? Mindnyájan azok vagyunk?

A befejezés talányos. Szép, hogy Attila egy olyan embernek adja át a szobát, akinek szintén nagy szüksége van rá. De nem tudni, hogy hová vezet az útja: a sínek közé, vagy egy élhetőbb élet felé?

Szeretem, hogy hintáztatjuk a nézőt. Magam inkább arra hajlok, hogy egy egészségesebb attitűddel lép ki azon az ajtón.

szutyok1Szutyok / Danis Lídia, Bakonyi Csilla, Egri Márta, Baksa Imre, Szakács Hajnalka

Hogy viszonyulsz József Attila költészetéhez? Fűződik meghatározó élményed valamelyik verséhez?

Iskolás koromban sokat mondtam verset. Sopron mellett, egy kis faluban, Peresztegen éltünk. Menekülés és felfedezés volt nekem az olvasás. Úgy kezdődtek a magyar órák, hogy elmondtam egy verset. Emlékszem, 13-14 évesen katartikus hatással volt rám a Kései sirató, versenyen is mondtam. A Szabad ötletek jegyzékét pedig elkezdtem kívülről megtanulni.

2011-ben meghalt az édesanyám. Amikor a temetésére mentem, 200 kilométeren keresztül mondtam magamban a Mamát. Talán e miatt az emlék miatt is, sokszor el is hessegetem magamtól, néha túl soknak, túl fájdalmasnak érzem a verseit.

Ebben az évadban kevesebbet játszottál a színházban, e mellett az előadás mellett a Szutyokban.

És lesz még egy bemutatónk, a Részegek, abban is játszom. Én kértem, hogy így legyen, tudatosan kevesebbet vállaltam. Részben mert sokat forgattam az utóbbi időben, és mert szerettem volna egy kicsit kevesebbet dolgozni, jobban megélni a mindennapokat.

Ma este a Macbethben játszol, a Szkénében. Olvastam, hogy ezeken a napokon mindig van benned egy kis gyomorremegés. Ma is?

Mindig. Ez az előadás egy küzdelmes hegymászás.

szutyok2Macbeth / Nagypál Gábor és Danis Lídia

Lesz még egy különleges feladatod március végén: a MOST FESZT-en a Fehér nyuszi, vörös nyuszit játszod. (A darab utasítása szerint a színész csak az előadás kezdetekor kapja meg a szöveget, ezért ő maga sem tudja, mi fog az előadáson történni - a szerk.) Még ha csak egyetlen estére is, de az is egy küzdelmes hegymászásnak ígérkezik?

Muszáj, hogy kalandnak fogjam fel azt a tényt, hogy kis túlzással belöknek a színpadra, és "lesz ami lesz" alapon történik meg az előadás. De ahogy mondtam, szeretem, ha a komfortzónámon kívül mozoghatok a színpadon. Ez most, március 28-án így lesz… (Az interjú a veszélyhelyzet kihirdetése előtt készült. Az előadások megtartásáról vagy elmaradásáról a Jászai Mai Színház honlapján tájékozódhatnak - a szerk.)

  1. március 9.

(Az interjút Turbuly Lilla készítette.)

 

© 2016 KútszéliStílus.hu