Beszélgetés Figeczky Bencével /

„A harcművészetekben a nyugalmi nullpont elérésére kell törekedni, mert onnan bármilyen irányba könnyű elmozdulni.”

A Kasimir és Karoline volt az évad utolsó bemutatója a tatabányai Jászai Mari Színházban, amelyet Fehér Balázs Benő rendezett. Az előadásról és idei évadáról a Schürzingert játszó Figeczky Bencével beszélgettünk.  

Ötödik évadát tölti Tatabányán. Játszott itt már abszolút főszerepeket, például A kutya különös esete az éjszakában című előadásban vagy a Vonat elé leguggolni-ban. A színház mindig a csapatmunkáról szól, de ebben az évadban mintha még inkább ezek a csapatjátékos szerepek találták volna meg.

Figeczky Bence / Fotó: Prokl ViolettaÖt előadásban játszottam. A Részegek tényleg csapatmunka volt, sok egyenrangú szereppel. A Te édes, de jó vagy, légy mást négyen játsszuk, és ez mind főszerep, hiszen szinte folyamatosan színpadon vagyunk, ha pedig kimegyünk, akkor gyorsöltözés következik, ezért ez egy nagyon fókuszált, megterhelő játék. Igazi csapatmunka az egész stábbal. Először olyan esetlennek éreztem a jeleneteket, a zenét sem találtam fülbemászónak, aztán rájöttem, hogy mekkorát tévedtem. Hatalmas technikai tudást igényel, zeneileg is brutálisan nehéz, és a jelenetek is rétegzettek, csak kell egy rendező, aki kibontja, ami a mélyén van. Mikola Gergő nagyon jó volt ebben. A Te édes… rádöbbentett arra is, mennyire hiányzott ez a műfaj, és hogy szeretnék még zenés darabokban játszani.

Bemutattunk egy mesedarabot, az Ágacskát, ezt azonban csak jövőre játsszuk majd újra. Volt két kisebb szerepem is, az egyik a Polgárkukkantóban, a másik a Kasimir és Karoline-ban.

Az utóbbiban Schürzinger nem is olyan kis szerep.

Érdekes, mert az olvasópróbán úgy éreztem, hogy ennek a szerepnek nagy íve van, és rengeteget leszek aktívan a színen. Aztán ahogy próbálni kezdtük, rájöttem, hogy a rövid jelenetek, a darab szkeccses, filmszerű felépítése miatt a gyakorlatban mégsem ez az élményem. Van idő a takarásban átállni a következő jelenetre.

Mit csinál egy színész a takarásban? Nézi a többieket? Koncentrál? Esetleg lazít?

Ez anyag- és emberfüggő. A Részegekben például végig színen voltunk egy tüllfüggöny mögött. Ez a jelen is vagyunk meg nem is állapot segített felvenni az előadás energiáját, tempóját, és ebben az állapotban tudtunk újra belépni a játéktérbe. Én egyébként nem az a típus vagyok, aki a kezét tördelve áll a takarásban, mert annyira ráfeszül a feladatára. Talán a harcművészeti múltam és a lovaglásban szerzett tapasztalataim miatt. A harcművészetekben a nyugalmi nullpont elérésére kell törekedni, mert onnan bármilyen irányba könnyű elmozdulni. Ez segít abban, hogy kitisztuljon az agy, ezáltal koncentráltan, fókuszáltan reagáljunk a történésekre, jelenetekre, a feladatunkra. Ha nagyon beleragad az ember egy állapotba, onnan nehezebb nyitni. Szerencsére nyugodtabb típus vagyok, és tudatosan is törekszem arra, hogy ne őröljem magam.

Kasimir es Karoline / Bartos Ági és Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Vannak, akik szerint már az egyetemen tanítani kellene, hogyan kezeljék a színészek az idegileg megterhelő helyzeteket.

Szerintem a színészet egy nagyon gyakorlatias szakma, és ahány ember, annyiféle metódus válhat be. Mivel az egyetemen iszonyatos túlterheltségben léteztünk, elkerülhetetlen volt, hogy mindenki megtalálja magának azt a módszert, ami neki segít. Ehhez lehet, hogy sokat ki kell próbálni, de az is lehet, hogy ha valakinek van már valamilyen technikája, egy másik rendező vagy egy másik csapat kibillenti ebből a bevált módszerből, és ez a tapasztalat is hasznos lehet.

Visszatérve a Kasimir és Karolinére: Zöldi Z. Gergely forgó díszlete sok mindent tud, és sokféle asszociációt kelt a nézőben. Egyszerre idézi meg az Oktoberfest játékos forgatagát, akár még egy sörcsapológépet is, de benne van egy polipszerű tengeri szörny és egy mindent elnyelő száj is, utalva ezzel az 1930-as évek Németországára.

Beszédes díszlet. A polipos asszociáció hozzáköthető a Koldust játszó Megyeri Zoltán monológjához, aki a halak koráról beszél: egy síkos, elhidegült közegről, amelyben már szorul a hurok a munkanélküliséggel, megélhetési nehézségekkel küszködő kisemberek nyakán. A próbák során sokat beszéltünk erről a korszakról.

„Az embernek csak egy májusa van” éneklik az előadásban, és Schürzinger májusa éppen erre az időszakra esik. Őt mennyire befolyásolja a korszak?

Schürzinger egy óvatos, konfliktuskerülő személyiség. Tud észrevétlen maradni, ha arra van szükség. Ha tehet valamit a saját érdekében, kihasználja a kínálkozó lehetőségeket. Olyan, mint egy angolna. Látja, hogy hullik szét körülötte a világ, ő pedig kapaszkodik, próbál túlélni, ügyeskedni. Benne van ebben a családi helyzete is: egyedüli gyerek, az anyukája szeme fénye, és ez az anya éppen egy idegösszeroppanáson van túl.

Kasimir es Karoline / Litauszky Lilla, Csabai Csongor, Mikola Gergő, Bartos Ági, Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Mit remél Karoline-tól? Elhiszi, hogy lehet ebből egy kölcsönös szerelem? Mert mi, a nézők, tudjuk, hogy nem.

Olyan ez, mint amikor a barátunkon látjuk, hogy nem lesz jó vége a kapcsolatának, de belülről ő ezt teljesen máshogy éli meg. A belátáshoz idő kell. A darabban pedig egyetlen nap eseményeit látjuk, ráadásul Schürzinger nem túl tapasztalt a nőkkel. A véletlen elé hozott egy lehetőséget, ő pedig bele tudott kapaszkodni, és szép lassan elkezdett beférkőzni Karoline bőre alá.

A Revizor után most másodszor dolgozott Fehér Balázs Benővel. Milyen volt a közös munka?

Külön zamatot adott neki, hogy a korosztályomba tartozó rendezővel dolgozhattam. Érdekel, hogy velem egyidős emberek mennyire másként gondolkodnak, és én hogyan tudok erre rácsatlakozni. Nagyon felkészült rendező, nem lehet meglepni. Mivel én gyakorlatias ember vagyok, mindig csodáltam, hogy képes valaki elméletben hónapokig készülni, és mondjuk egy háromórás előadást fejben végigvinni. Csodálom az ilyen víziókat. Azt is nagyon jónak tartom, hogy egyenlően fontos alkotórészként kezeli a zenét, a díszletet és a színészi játékot. Körülveszi magát egy stábbal, akik a próbákon is ott vannak. Például Józsa Tamás, a zeneszerző ott, ránk írta a zenét. Így nem a főpróbahéten egyszerre zúdult ránk minden: díszlet, jelmez, zene, hanem szép fokozatosan, tudatos összmunkával épült fel az előadás. Azért ez nem mindig van így.

Vannak ebben az előadásban egészen pici, mívesen kicsiszolt jelenések is, amilyen például Danis Lídia dala gorillalányként az első felvonás végén, vagy a már említett Megyeri Zoltán jelenete.

Ezt is nagyon szeretem a társulatunkban: hogy a kevésbé fajsúlyos szerepeket is példaértékűen tudjuk kigyúrni, ettől egyenrangúvá válnak, és állandó pezsgés, élet lesz a jelenetekben az izgalmas és igaz karakterek által.

Kasimir es Karoline / Bartos Ági és Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Öt év egy társulatnál már elég hosszú idő egy fiatal színész életében. Ilyenkor felmerül már, hogy jó lenne mást is kipróbálni?

Néha eszembe jut, hogy jó lenne kimenni egy-egy előadásra. Kipróbálni magam, hogy is állok most szakmailag. Szívesen forgatnék is, de úgy látom, elég zárt a színházi és a filmes szakma is. Persze, egy társulati tagot nehezebb egyeztetni, de azért a lehetőség meglenne rá. A kíváncsiság bennem van, de a társulatunk és az itt munkáló alkotói energiák, a minőség, amit tudunk produkálni, feltöltenek és fejlesztenek. Jó az is, hogy mindig jön új rendező, új vendégszínész.

Azon kevés színész közé tartozik, akinek van egy polgári foglalkozása is: kitanulta a fodrászatot. Vesz még néha ollót a kezébe?

Többen mondták anno, ha színész akarok lenni, szerezzek előtte egy „polgári” szakmát, mivel nehéz bekerülni az egyetemre és utána sincs rá semmi garancia, hogy el tudok helyezkedni a szakmában. Családi, baráti körben szoktam nyírni, azt nagyon szeretem. Kreatív és nehéz alkotói folyamat a fodrászat, de örülök, hogy a sors megajándékozott azzal, hogy színművész lehetek.

2023. május 16.

 

Az interjút Turbuly Lilla készítette.