Török Ákos: Határesetek

A VI. Vendégváró Fesztiválról -

...hosszú-hosszú évek óta ezek a kőszínházak és színházi műhelyek azok, ahol a keresve találó magyar nyelvű színházi progresszió folyik.

A Bethlen Téri Színház immár hatodik alkalommal rendezi meg Vendégváró Fesztiválját, amelyen egy-egy határon túli színházi műhelyt lát vendégül… Ami pedig ennél is fontosabb: …mutat meg nekünk, határon innenieknek. Úgy tűnhet, hogy a határok innen vagy onnanisága nem csupán kényelmetlen, de voltaképpen értelmetlen szószaporítás, hiszen ami innen határon túli, az onnan határon inneni, és fordítva, ráadásul az Európai Unión belül a „határ” kifejezés szinte semmit sem jelent.

Határon innen és túl

Több szempontból is van értelme a találkozásnak a – nevezzük így: nem magyarországi magyar nyelvű – színjátszással, azon túl is, hogy olyan előadásokat láthatunk, amelyekkel különben nagyon ritkán találkozhatnánk. Ezek az előadások ugyanis általában másféle színházi nyelven szólalnak meg, mint amilyeneket itthon láthatunk. Főként akkor, ha olyan magas színvonalú színházi kultúrával rendelkező országban jönnek létre, amilyen például Románia. Ahogy az egyik nagyváradi előadás utáni beszélgetésen szó is esett róla, a határon túli magyar színházak produkcióin a kulturális és színházi közeg nem csupán indirekt módon hagy nyomot, de maguk is tesznek azért (például román rendezők bevonásával), hogy élő kapcsolatuk legyen az ország színházi kultúrájával. Az így létrejövő előadások mind Romániából, mind Magyarországról nézve sajátosak. Ettől még persze nem jók vagy rosszak, de általában különlegesek.

bar2 2Barbárok / A fotók forrása: Szigligeti Színház

Előítéleteink felülvizsgálatának lehetősége szintén komoly érv amellett, hogy érdemes határon túli előadásokat nézni. A legtöbbünkben mindmáig van egyfajta bátorítóan lekezelő attitűd a határon túli színházakkal kapcsolatban, miközben hosszú-hosszú évek óta ezek a kőszínházak és színházi műhelyek azok, ahol a keresve találó magyar nyelvű színházi progresszió folyik. Ebben is van persze valamiféle megengedhetetlen általánosítás, hiszen itt is, ott is születnek remekbeszabott és feledésre méltó előadások, azonban a kreatív frissesség összességében mégis inkább a romániai, szerbiai vagy ukrajnai magyar nyelvű színházak jellemzője. Itthon úgy tűnik, a színházaink inkább szeretnek biztosra menni. (Amiben komoly szerepe van a TAO támogatások egyszerre szükséges és nyomasztó hazai rendszerének.)

Idén a Nagyváradi Szigligeti Színház érkezett a Bethlen térre egy tánc-, egy prózai- és egy gyermekelőadással.

Határátlépés

Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője eltökélt abban, hogy az önálló produkciókat létrehozó, valamint a Szigligeti Színház egyéb előadásait is kiszolgáló együttes a néptánc felől a kortárstánc felé is nyisson. A néptánctól a kortárstáncig vezető út az autentikusságot hangsúlyozó néptáncosoktól és az ugyanerre fogékony nézőktől függetlenül sem könnyű. Gyakran hosszabb, mint ami a teljesen képzetlen kezdettől egy érvényes és izgalmas kortárstánc-előadásig tart.

A nagyváradi színház tánctagozatának Barbárok című darabja Móricz Zsigmond novellájából indul ki. Az írás erejét szikársága és a történések mozgatórugóinak szinte teljes elhallgatása adja. A vörös juhász és a társa megöli Bodri juhászt, a gyerekét és a kutyáját, elrabolja két szamarát és a juhait. Nem derül ki, pontosan miért tették: puszta szerzésvágyból, irigységből, a pusztai élet vagy az emberélethez fűződő viszony elembertelenedése miatt… Vagy csak úgy? Mi olvasók is legfeljebb annyit tudunk mondani, amennyit Móricz novellája maga mond: barbárok. Györfi Csaba koreográfus-rendező és Fazakas Márta dramaturg éppen azt próbálja felfedni, amit a novella szándékosan nem mond ki: mit jelent ez a szó, és hogyan válik az ember itt és most barbárrá?

Tiszteletreméltó, hogy a kézenfekvő brutalitás helyett valami kevésbé magától értetődőt akartak felmutatni. Amit találtak, a mássággal szemben összezáró hordaszellem, a bírvágy, az irigység és a férfi–női kapcsolatok sajátos harcai azonban csak akkor válhattak volna izgalmassá, ha ehhez kellő erejű, lehetőség szerint eredeti mozgásformát is sikerült volna kötni. A dramaturgia jó érzékkel kerüli ki a pszichologizálás buktatóját, azonban helyenként zavarosan poétikus, máskor tisztán érthető, ám közhelyes képeivel csak ritkán jut túl a barbárságról alkotott gondolatok és érzetek illusztrációján. Mindezen Cári Tibor csendekkel tagolt, remekbeszabott zenéje sem tud segíteni, pedig a harmóniákat ihletetten lebontó, néhol érzéki fájdalmat okozó kompozíció önmagában képes megmutatni egy keservekkel és kilátástalanul zakatoló világot. Mindebből inkább csak elvett a koreográfia.

bar 5Barbárok

Elsősorban azért, mert egy-két kivétellel sem a táncosok nem voltak képesek a mozgásokat kellő esztétikai minőségben előadni, sem a koreográfusok megalkotni azokat: Györfi Csaba, Dimény Levente és Andreea Belu olyan mozdulatsorokat komponáltak, amelyek gyakran tornamutatványoknak érződtek. Szintén nem könnyítette meg az előadás befogadását, hogy az egyik pillanatban gesztusszerű, egyértelmű mozdulatokat a következőben elvontabb táncnyelv írta felül, majd esetenként egy mozgásos metafora követte. Általában kifejezetten termékeny tud lenni, ha a mozdulatokat nem lehet egyértelműen lefordítani. Ám ezúttal néha elveszthettük el a fonalat, pedig az előadás maga mintha egy fonalra próbálta volna felfűzni a színpadi történéseket. Így derült ki például az előadás utáni beszélgetésen, hogy amit a nők megrázó erejű alávetésének értelmezett a cikk szerzője, az csupán egy stilizált vadászat, amelynek így jelentősen kisebb a nyomatéka.

Az előadás legjobb pillanata ezek után az a jelenet, amelyikben két gyilkos néhány tíz centis cserepes növénykére hurkolja a nyakán lévő kötelet, és a növényt locsolva, az ily módon igen hosszú lejáratú büntetésüket várja. Kár, hogy ennek a fajta humornak sem előzménye, sem következménye nincsen, így ad hoc élcként lötyög az előadáson. Ahogy a feloldásnak szánt, többszöri befejezés is inkább csak szépelgő gyógyír az amúgy sem nagyon bántó vagy megérintő előadás végén. A Nagyvárad Táncegyüttes tehát tudatosan építi magát a kortárstánc irányába, amit az is jelez, hogy több alkalommal is dolgoztak kortársbalett- és kortárstánc-koreográfusokkal. Ahhoz azonban, hogy ezt a táncnyelvet egyszer majd felsőfokon beszéljék, még sok-sok kortárstánc-workshopra, tréningre és különböző koreográfusokkal való közös munkára van szükség.

Házi diktatúra tangóra és hátizsákra

A fesztivál második napján Sławomir Mrożek Tangó című abszurdját szervírozta a nagyváradi Szigligeti Társulat – alig karnyújtásnyira tőlünk. Az abszurdnak mindig megvan az az erénye vagy éppen hátulütője, hogy a társadalmi történések egy idő után beérhetik a színpadi görbeséget és elrajzoltságot, így ami abszurdnak íródott, realizmussá válik. A darabban a szabad(os) gondolkodású, minden korábbi hagyománnyal és átvett értékkel egykor szakító szülők huszonéves egyetemista fia elvekre, eszmékre vágyik, ami miatt lassanként a család házi diktátora lesz. Ezt az egyre sarkosabbá váló egyeduralmat végül a józan „paraszti” észhez közelebb álló házibarát lágyabb, noha nem kevésbé nyomasztó diktatúrája váltja fel.

tango3Tangó

A 60-as években íródott darab abszurd jellegét az adja, hogy a társadalmi léptékű változások negatív utópiája egy családi miliőn belül zajlik le. Ebben a tekintetben a darab időtálló, azonban komoly kihívás elé állítja az előadást, hiszen egy egyetemista fiú hatalomra törését kell megmutatni egy olyan közegben, ahol egy egyetemista fiú a hétköznapi életben a legritkábban törhet hatalomra. Ezt a lépcsőt Harsányi Sulyom László rendezése nem tudja megugrani: az első pillanattól kezdve semmi nem támasztja alá, hogy Hunyadi István egyetemistájától miért tart a család… És főként hogy Sebestyén Hunor jó kiállású, szálas házibarátja miért nem csapja őt szájon a második mondata után. Ehhez minden egyéni elrajzoltság ellenére túlontúl realista az előadás. Szintén megnehezítette az előadás dolgát, hogy a színészek eleinte nehezen oldódtak, és mivel a humor csak ritkán ütött át, az előadás egésze kissé komor hangulatúra sikeredett. Később ez a fajta nehézkesség megszűnt, több jó pillanata is volt az előadásnak, és Sebestyén Hunor Dobos Imrével előadott bizarr tangójának nyomasztó élményét bizonyosan sokan magunkkal vittük.

Amiben pedig érezhetően túlléptek az elmúlt évtizedek a darabon, hogy Közép-Európában és jelesül Magyarországon már régen nem az a legnagyobb félelem, hogy akár a valódi elvekre vágyó fiatalok, akár a józan természetesség ragadja magához a hatalmat ahelyett, hogy együtt alakítanánk ki a közös világunkat. Az előadást követő beszélgetésen elhangzott, hogy a nagyváradi bemutatót elsősorban az ifjúsági korosztálynak szánták, amely kifejezetten jól veszi ezt a fajta személyes élményt és korosztályi társadalomkritikát, ugyanis nagyon sokan a fiatalok körében hasonlóan éreznek a szüleik szabadelvűségével szemben.

tangó1Tangó / Sebestyén Hunor és Dobos Imre

Ez mindenképpen érdekes tapasztalat volt, mivel Magyarországon eddig mind a személyes környezetemben, mind az ifjúsági őadások előtti, alatti és utáni beszélgetéseken kizárólag az ellenkezőjével találkoztam: a szülők által elfogadott és elvárt szabályok élő rendszerként vagy éppen holt tetemként éppen hogy nehezítik a fiatalok életét, saját értékeik kialakítását vagy akár értékektől független törekvésüket a szabad(os)ságra.

A Négyszögletű Kerek Erdő határa

A Szigligeti Színház Lilliput Társulata Lázár Ervin meséjét írta és állította színpadra. A történet szerint Erzár király, az egykor szebb napokat látott író nem tud mit kezdeni szomorúságával mindaddig, amíg Mikkamakka el nem vezeti őt a Négyszögletű Kerek Erdőbe, és ott meg nem ismeri annak egykor szintén szomorú, de mára közösséggé kovácsolódott, és sokkal derűsebb lakóit. Szabó Attila rendezése és színpadi átirata a mese és a valóság közötti határ érzékletes megléte és átjárhatósága mentén épül fel. A varázserdő lakói itt sokkal inkább emberek, mint állatok: állati mivoltukra egy-egy hevenyészett jelmezelem utal, és a mozgásukban sincs semmi, ami túlmutatna ember voltukon. Mindez a helyet egyfajta emberi menedékké teszi a játékban.

A játszók néhány kockával, fluoreszkáló habszivacs hengerekkel, színes kalapokkal és kesztyűkkel mesélik el a hely lakóinak történetét. Noha egy-két jelenetben érzékletesen mutatkozik meg egy gyermekien önző, mégis egymást támogató közösség, az egyéni történeteket elmesélő részeknél, ahol csak azok vannak jelen, akiknek muszáj, nem csupán ez a pezsgő akolmelegség bomlik fel, de némiképpen ólmossá válik a megszaggatott mesefolyam is.

kepatmeretezes hu negyszogletu1A Négyszögletű Kerek Erdő

Az előadás nem pusztán átment Lázár Ervin meséjének megejtő emberségességéből, de koncentrálni is képes azt: legyünk gyerekek vagy felnőttek, az élet természetes része a bánat, és nincsen vele semmi baj, amíg megtaláljuk a magunk menedékét akár egy meseerdőben, akár a paplan alá bújva. Azonban az erdei játéktér és a színpadi nézőtér közötti képzeletbeli üvegfalat legfeljebb a játék szerint sikerül átjárhatóvá tenni, az előadás folyamatos lendület és dinamika híján távol marad tőlünk.

Talán lehetetlen felnőtt fejjel kitalálni, hogy a kisgyerekek számára milyen egy előadás. Nincs erre jobb mérce, mint a nézőtéri reakciók. Márpedig itt több volt a fészkelődés és a „mikor lesz már vége?”, mint a nevetés és az izgatott sustorgás.

Vendégváró Fesztivál

Bethlen Téri Színház, 2018. január 19-21.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu