Lázár Helga: Gyásztánc

...az emberölések kb. 15 %-át nők követik el.

Lázár Helga, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves, bábrendező szakos hallgatója sűrű egymásutánban két vizsgarendezéssel is előrukkolt. Előbb Térey János Epifánia királynőjét tette színpadra, majd Gyásztánc címmel egy népmese, A szörnyeteg királykisasszony saját kezű átirata következett. Mintha éppen királynős, királylányos történetekkel szeretne szembemenni a nemi sztereotípiákkal, mégpedig úgy, hogy kifordítja a megszokott szituációkat. Az Epifánia királynőben hímsoviniszta társadalom helyett egy nősoviniszta világba látunk.

A Gyásztáncban pedig nem a királykisasszonyt kell megmenteni a szörnyektől, hanem éppen ellenkezőleg: Hilda királykisasszony válik szörnyeteggé, aki a saját vőlegényét tépi szét elsőnek, mindjárt a nászéjszakán, aztán afféle fekete özvegyként öl meg mindenkit, aki csak a közelébe merészkedik. A szörnyeteggé válás és a gyilkolás itt persze metaforaként is dekódolható, érthetünk rajta lelki elsárkányosodást, de a kriminológiai megközelítés sem hagyható figyelmen kívül, hisz a statisztikák szerint az emberölések kb. 15 %-át nők követik el.
Az előadásból megtudjuk, hogy Hildát az apja már kétévesen odaígérte a királyfinak, vagyis elrendezett házasságba kényszerül, vőlegénye még a nevét sem tudja pontosan. Hilda sorsát előre megszabják, nem választhat szabadon, apja irányítja az életét. (Anyáról, testvérekről nem esik szó.) A lázadás, a gyászba torkolló nász után a történet követi a mesék bevett fordulatait: újabb és újabb jelentkezők akarják megmenteni Hildát a sátántól és önmagától – de nem deli királyfik, hanem korunk „hősei”, a mágus, a pszichiáter és a rockzenész vállalkoznak a feladatra, persze sikertelenül, míg csak meg nem érkezik az a bizonyos mesebeli harmadik – aki itt a negyedik.
A rövid, mindjárt az esküvővel kezdődő felütés hangulatát a fekete ruhában bevonuló, szolgálókat, de akár sorsfonó Párkákat is felidéző, könyvlapokat pörgető színésznők látványa adja meg. A mozgás (Hegymegi Máté munkája) végig fontos része az előadásnak, akárcsak a fekete-fehér látványvilág. Utóbbihoz tartozik a templom-sziluettet formázó, fehér hártyapapírral fedett paraván a fekete térben. Az előadás legfontosabb eszköze az ezen megjelenő árnyjáték. A paraván elválasztja a templomba és önmagába zárkózó királykisasszonyt a környezetétől, másrészt lehetőséget ad arra, hogy szörnyetegsége stilizáltan – hol elemelten, hol kifejezetten humorosan vetüljön ki. Ahogy kivetül, pontosabban, kirepül a szerencsétlenül járt ifjú férj urnája is, jelezve, hogy itt a fekete és az abszurd humor is fontos szerepet kap. Az árnyjátékhoz a színészek testén kívül többféle eszközt, technikát használnak, így teremtve például vizes medencét, templomi, színes üvegablakot vagy keresztet. Játszanak a nagyítással-kicsinyítéssel, így lesz bravúros jelenet abból, ahogy a pszichiáter a királylány száján át bebújik a páciens agyába, hogy ott kurkásszon tovább.

Színészileg a legnagyobb feladat Feczesin Kristófnak jut, aki egymaga játssza az összes láb alól eltett férfiút és a királylány szerelmét elnyerő fiút is. Nagy kedvvel és lendülettel szalad egyik szerepből a másikba, és mindegyik karaktert fel is rajzolja néhány jól eltalált ecsetvonással, de ez a nagy lendület időnként átcsap hadarásba és érthetetlenségbe. Nagy Petra királylánya egyáltalán nem tűnik elvetemültnek, inkább mintha a bizonytalanságait, elveszettségét leplezné mindazzal, amit elkövet. A címben jelzett gyász legalább annyira vonatkozik a királylány önmagához való viszonyára, mint az általa elpusztítottakra. Akiket nem csak azért nem sajnálunk, mert az előadás fogalmazásmódja a már jelzett fekete humor felé tendál, hanem azért sem, mert a humoron túl se nagyon van mit sajnálni rajtuk, valamennyien saját rögeszméik és egójuk megszállottjai. Hozzájuk képest a szomszéd országból érkezett fiú a másik felé fordulással, az elválasztó paraván képletes és valós szétszaggatásával tűnik ki. Az előadás vége mégis kicsit elnagyoltnak érződik, túl hirtelen a királylányban a változás, a túllendülés saját maga siratásán.
Ez még azonban csak a munkabemutató volt, a részletekre, az előadás finomhangolására lesz idő a Thealter fesztiválos bemutatkozásig. A Gyásztánc azonban már így is sokat elárul Lázár Helga látásmódjáról, rendezői világáról. Az Epifánia királynővel együtt egy olyan rendező(női) nézőpontot mutat, ami nagyon is hiányzik színházi életünkből. Bátran hátat fordít a nemi sztereotípiáknak, de mindezt nem valamiféle rossz értelemben vett szüfrazsett harcossággal, hanem játékosan, az (ön)iróniát és a humort sem nélkülözve teszi. Mindehhez a majdnem semmiből teremt egyszerű, de kreatív és látványos eszköztárat. Nem vetődik árnyékra.

Gyásztánc
A szörnyeteg királykisasszony című népmese alapján írta és rendezte: Lázár Helga. Dramaturg: Gábor Sára. Tervező: Geresdi Zsófia. Koreográfia: Hegymegi Máté. Zene: Tarr Bernadett.
Játsszák: Nagy Petra, Feczesin Kristóf, Barna Zsombor, Fodor Fanni, Szepes Anna, Török Tímea, Vadász Krisztina.

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Várkonyi terem, 2016. május 17.