Tarján Tamás: Általános álság

Alekszandr Puskin: Borisz Godunov -

Az 1600-as évek eleje. Orosz Shakespeare-kor. Nem rózsák, hanem cárok, trónkövetelők, a semmiből támadt Ál-Gyimitrijek háborúja.

 Vigasztalan világ a színpadon. Összevisszaság a térben, eltévedtség az időben. Ínség. A lélek már szinte csupán hírből ismeri a becsületet, s csak ritkán, kelletlenül hívja vendégnek: ha erre saját érdeke praktikus okot szolgáltat. Akkor is inkább a becsület látszatát taszigálja maga előtt. Mindössze két típusa maradt az emberi fajnak, mely folyamatosan azt mondja, amit gondol. A gyerekben és a bolondban él még a tisztesség. Ami szívén, az a száján. A címszereplő cár idősebb sarja, Kszényija már nem annyira gyermek, inkább háborodott fiatal: vőlegényének váratlan halála vette el eszét, kergette őrült sirámokba. Öccse, Fjodor cárevics túlontúl csorduló hazaszeretettel dicséri, rajzolgatja a rajongott apja uralta, hatalmasnak és szépnek vélt Oroszországot. A tengerhez nem is kell színes ceruza, a kisfiú fantáziája beéri egy kék papírlappal. Az Eszelős – Bán János játssza aszketikus-hideglelősen, láncát zörgetve, fején horpadt fazékkalappal – rettegi a szót, mégis beszél és jósol, mint egy halálra szánt misztériumi figura.

godunov2Lestyán Attila, , László G. Attila, Kovács Lehel, Bán János, Kovács Tamás és Ujlaki Dénes / fotók: Szilágyi Lenke

Az 1600-as évek eleje. Orosz Shakespeare-kor. Nem rózsák, hanem cárok, trónkövetelők, a semmiből támadt Ál-Gyimitrijek háborúja. Rövid életű uralkodók sora követi egymást, akik még sokkal rövidebb ideig tudhatták magukénak a trónt. S mindez mégsem volt az orosz történelem mélypontja. Bizonyos nemzetközi politikai és hadi sikereket nem lehet elvitatni. Születtek jónak tűnő törvények és rendelkezések, amelyek azonban belső gyengéikből eredően, különféle hatalmi körök és ellenkörök játszmáiban önmagukat semmisítették meg. Puskin drámája e széteső kort, e morális káoszt idézte fel 1825-ben, a shakespeare-i krónikaformát ugyancsak mintául véve. Hiteles elemzéssel, de a költő s nem a historikus igazával. Tablóját mai, sok szempontú szakmunkák is bizonyos mértékig forrásnak tekintik.

A történetírás „zavaros idők” néven tartja számon a kérdéses évtizedeket. Zsámbéki Gábor rendezésében nyoma sincs zavarnak. Egyrészt a tőle megszokott biztos kézzel dirigált előadás a Katona József Színház Borisz Godunovja, másrészt fájdalmas nyíltsággal egymásban láttatja a torokfojtó rettenetet és tragikus nevetségességet, a kis lángot és nagy füstöt. A célratörően meghúzott szöveg, a játék analitikussága lényege szerint tárja elénk a szereplők önazonosságának hiányát, sőt lehetetlenségét. A svungos, flott, képeket egymásra „vágó” lebonyolítás, melynek során a részben alakváltogató, fregolizó színészek maguk bútorozzák a jeleneteket, mégsem tartogat nagy meglepetéseket. 

godunov3Zsámbéki Tóbiás és Máté Gábor

Éppen így ugyan még nyilván nem ábrázolta a színház a rontó és megrontó hatalom taszító természetrajzát, viszont nagyon hasonló módon –legtöbbször shakespeare-i anyagon – már sokszor. Mivel Zsámbéki koncepciója tartózkodik az aktualizáló, konkretizáló utalásoktól, a Radnai Annamáriát és Térey Jánost dicsérő elegáns fordítás pedig napjaink közbeszédét kevéssé pedzve, köztesen modellálja a múlthoz és a jelenhez egyként köthető nyelvezetet, a viszonylag tapasztalt és kellően rezignált néző előre kiszámíthatja a színvonalas, de nem mellbevágó produkció irányait, menetét.

Szakács Györgyi és Szlávik István valóságos térképzőkre – villanyoszlop, ketrec, asztal – jobbára csak emlékeztető látványterve főleg ipartelepi rozsdájával és tömlöc-fenyegetésű rácsozataival hat. Görbül, hajlik rengeteg vonal, szögletes-sarkosan megfeszül a többi, jelezve egy építettnek, masszívnak látszó birodalom anarchiáját. A tárgyak egymásra hányva mintha barikádot képeznének, mozdításuk, forgatásuk, döngésük tudatosan kínozza az érzékszerveket. A gyors stílus- és jelentésváltásokat érzékeltetheti, hogy egy darabosan rótt asztal – felhajítva, lapjára esve, lábaival az égnek visszazuhanva – a csatavesztő Grigoríj (az ún. Ál-Gyimitrij) megsiratott lova lehet, Borisz cári széke viszont négy keréken guruló, vörös irodai karszék. (A háttérben hatalmas Máté Gábor-, azaz Borisz-fotó a falon. A cár szemezve, ám önteltség nélkül szól fel képmásához: tudathasadása képi realizálódásához.)

Az önjelöltet (aki szűk egy évre később elhappolta a koronát) Kovács Lehel a garabonciás diák és a gyávaságából is erényt kovácsoló ugronc kis despota közé lövi be, Máté Gábor (talán mert az igazi Gyimitrij, a kiskorú jogos trónörökös gyilkosa; vagy mert nem az, de mindenki így hiszi) árnyék-Boriszként jár-kel. Energia-túltengés, tobzódó vezérkedés az egyik oldalon, energia-vákuum, koraöreg parancsolgatás a másik félnél: e furcsa felállás nem avatja kettejüket valós küzdő felekké, viszont saját útjukon mindkettejüknek lehetővé tesz egy-egy emlékezetes epizódot.

borisz godunov1Kiss Eszter és Rujder Vivien

Kovács Grigoríjának a rátarti karrierista menyasszonnyal, Marinával (Rujder Vivien e. h.) való éles erő-párbajban az önleleplezést (na és akkor mi van, ha nem vagyok cári származék?! én jelképnek, eszköznek kellek), Máté Boriszának az őszinte és cinikusan értelmes végrendelkezést (mely teljesen fölösleges: kiszemelt utódját, kisfiát hamarosan megölik).

Az évszázadok feletti, kevert jelmezkollekcióban kár stílusegységet keresni, hiszen e ruhatár a korfestő stíluskülönbségekben jeleskedik. Az anyagok, szabások, színkombinációk állnak jót azért, hogy az ezerhatszázas évekre felszínesen utaló kellékek (fejfedők, függők) ne „üssék” a harmadik évezred pláza-kirakatainak darabjait.(Ami hacukát például Kiss Eszter – Asszony a népből – magára vesz!, rétegezve rózsaszínt, zöldet, szürkét.)

A sok jó epizódalakítás közül kiemelkedik Bezerédi Zoltáné (Sujszkij herceg – lesz még cár ő is). Ha lecövekel: mintha maga lenne a stabilitás. Ha nekiindul: mintha egy Nagy Döntés tenné első lépéseit. Ez a főember önmaga álcája. Időnként éles hangjának kaszabolása szimbolizálja: a nagy hamiskodásban senki nem kímél senkit. A bojárok retteghetnek a cártól, a cár a bojároktól, a nép retteghet elsőre igencsak megéljenzett uralkodójától és az úri tanácsadóktól is. A nép, az istenadta nép is megéri a pénzét (oroszok, lengyelek, litvánok, ukránok, franciák, németek: nemesek, papok, közemberek, katonák. Hatalmas merítésű dráma. Zsámbéki marokra fogta, kisszínpadon is legalább ennyire boldogulna vele).

godunov4Máté Gábor és Bezerédi Zoltán

Álhír volt e kritika elején, hogy csak gyerek és bolond mond igazat. Igazat ír és mond a Borisz Godunov trónra jutásához vezető eseményeket lejegyző Pimen apát is. Szacsvay Lászlónak egy jelenet jut. Messzire néz-e, vagy önmagába, amikor hű akar lenni az igazsághoz? Írja és mondja, amit tud. Grigoríj pedig, a szerzetesnövendék fülel, okul, álmokat sző, szökik, és mestere tanításával homlokegyenest ellenkezőn indulva, (I.) Ál-Gyimitrijként nekivág, hogy még sötétebb legyen az általános (v)álság.

Borisz Godunov

Írta: Alekszandr Szergejevics Puskin. Fordította: Radnai Annamária és Térey János. Látvány: Szakács Györgyi, Szlávik István. Világítás: Pető József. Zene: Sáry László. Dramaturg: Radnai Annamária. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Zsámbéki Gábor.

Szereplők: Máté Gábor, Kovács Lehel, Bezerédi Zoltán, Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Bán János, Dankó István, Elek Ferenc, Bodnár Erika, Rujder Vivien e. h., Kiss Eszter, Mészáros Blanka, Dér Zsolt e. h., Vizi Dávid e. h., Kovács Tamás e. h., Lestyán Attila e. h., László G. Attila m. v., Zsámbéki Tóbiás / Varga Zétény, Lakatos Dezső.

Katona József Színház, 2017. május 27.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu