Kutszegi Csaba: Játszani is engedd!

Franz Kafka: Az átváltozás -

…színházi előadás helyett csupán a rendezői koncepció prezentációja jön létre.

Remekül indul Az átváltozás Gáspár Ildikó írta-rendezte előadása az Örkényben. Franz Kafka Amerika-regényének Az Oklahomai Természeti Színház című fejezete elevenedik meg a színen, Polgár Csaba Karl szerepében létbe vetett riadt kisember, abszurd világban helyét kereső totál elidegenedett alak, aki mindenre rácsodálkozik, és mindentől csöndben retteg. Jól adja. Pillanatok alatt olyan atmoszférát teremt, amelyben az ember lúdbőrözni kezd, és nézőként hamar rádöbben: ezen a premieren nem fogunk kedélyesen röhögcsélni…

kafka5Roszik Hella és Polgár Csaba / Fotók: Horváth Judit / A fotók forrása az Örkény Színház facebook-oldala

Én ennek kifejezetten örülök. Bár kor- és sorstársaimhoz hasonlóan én is nagyon szeretek színházban jókat röhögni (főleg közvetetten önmagamon), de már halálosan unom, hogy jelenünk kvalifikált értelmiség által kedvelt művészszínházaiban akármilyen súlyos témát akarnak a torkomon letolni, mindig folyamatos röhögtetést társítanak hozzá, csak hogy jobban csússzon. Végre egy előadás, mely után nem lesz kedvem vacsorázni, mert a minimum napokig tartó döbbenet elveszi majd az étvágyamat.

Tátott szájjal lesem a színpad közepén forgó, 21 magas kabinajtóra osztott óriáshengert, melyre képeket, szövegeket vetítenek, miközben kisablakok és nagyajtók nyílnak rajta, szereplők esnek ki belőle és tűnnek el benne, beleshetünk a belsejébe, miközben sejtelmes világításban kilesnek belőle ránk (díszlet: Izsák Lili). Már Polgár belépése előtt Csákányi Eszter abszurd diszkórángatózása szokatlan hangulatot kelt, ezt csak fokozza a bábuval előadott hasbeszélő kikiáltószáma, frivol és izgalmas a henger belső törzsére vetített, majd élőben is megjelenő Znamenák István színidirektorként, nem különben Novkov Máté és Takács Nóra Diána furcsán összenőtt babakocsis idős embere és felesége. A színészek precízen és koncentráltan játszanak, szürreális és abszurd világban szürreális és abszurd figurákat keltenek életre. Mintha Robert Wilson absztrakt és szimulált, miközben ugyanakkor harsányan reális és (kis)emberi alakjai jelennének meg – például a Vígszínházban is bemutatott 1914-ből.

kafka1

Legalább negyedóráig tart a varázs, aztán váltás következik a címadó Az átváltozásra, és rögtön leül az előadás. Akkor még azt gondolom, csak egy rövidke betét erejéig, amelyben az előző abszurd, de élő, dramatikus színjátszást epikus narráció váltja fel: Gregor Samsa reggeli váratlan féreggé változását egy öttagú Samsa-kórus (Dóra Béla, Ficza István, Jéger Zsombor, Novkov Máté, Patkós Márton) meséli el. Géphangon be-bekapcsolódik az ezúttal Samsát játszó Polgár Csaba is, önmagát narrálja, ahogyan azt a későbbi, más novellák inspirálta jelenetek szereplői is teszik majd. Mert megjelenik az eljegyzésről és az oroszországi barátról Az ítéletben vitatkozó apa (Kovács Zsolt játssza) és fiú alakja, a Blumfeld, az öregedő agglegényből Blumfeld (Znamenák István) a maga kutyaproblémáival és az őt kísérő, pattogó „két kicsi, fehér, kékcsíkos celluloid” labdával, a második felvonás elején pedig az Utazó (Polgár Csaba) és a Tiszt (Kovács Zsolt) dialógusát követhetjük majdnem eredetibenA fegyencgyarmaton című elbeszélésből. Mindezeket (és még egyéb beemelt Kafka-motívumokat) visszatérően Az átváltozás újabb, kisebb-nagyobb jelenetei tagolják, melyekben egyre inkább kidomborodik a zsarnok apa és az egy életen át ettől személyiségzavarossá váló fiú motívuma (ám ez a szál sem növi ki magát annyira, hogy a végén az előadás fő üzenetét sejthessük benne).

kafka3

Parádés Kafka-egyveleg… Lehetne a válogatás, ha mindez össze is érne színházi előadássá. De nem érhet össze, mert az első, oklahomai jelenet kivételével a színészeknek nincs terük játékra. Előírt feladatokat teljesítenek hihetetlen erőbedobással, tűpontosan és egysíkúan. Ha a színész a szerepbe nem teheti bele a magáét, ha eltávolodás és belehelyezkedés játékos paradoxonjával nem lehelhet életet a mégoly abszurd figurákba is, akkor színházi előadás helyett csupán a rendezői koncepció prezentációja jön létre. Az átváltozást megelőző (Ascher Tamással közösen abszolvált) Gáspár Ildikó-rendezést, a József és testvéreit (is) a színészek játéka tette naggyá – mint valamennyi jól sikerült előadást. Ha a színészek valamiért nem tudhatják elkapni a darabot, a rendezői koncepció lehet mégoly átgondolt és zseniális is, nem teremtődik meg az előadás egyedi (élő, változó, esetlegességében és hibáiban is funkcionáló) világa, mely a nézőt rabul ejtheti, beszippanthatja – vagyis: színházi előadást eredményezhet.

kafka6Kerekes Éva és Kovács Zsolt

Engem az is zavart, hogy az epikus szövegek színre vitele, dramatizálási foka és módja az előadásban jelenetenként, azokon belül is kisebb vagy nagyobb egységekként igen eltérőnek mutatkozik. Ezt mintha nem a színházcsinálói koncepció diktálta volna így, hanem a kiválasztott szövegek jellege (dialogizálhatósága, eljátszhatósága) határozná meg. Lehetne beszédes, artisztikus is az effajta eklektika, de csakis akkor, ha a színészek uralják az így kialakult egyedi játékmódot. Nem ritka jelenség manapság a „korszerű” színpadi önnarráció, amikor a szereplő – például fizikai színházi előadásban – a magára vonatkozó epikus szövegrészt és a saját, dialógusba ágyazott szövegét is maga mondja el. Ez általában egyfajta elidegenítési-elemelési funkciót tölt be: a beszéd közben bemutatott mozgássorozatok és akciók különös, bizarr viszonyrendszerbe kerülnek a szöveggel, amelynek az így létrehozott távolságtartásban újabb jelentésárnyalatai és/vagy stiláris rétegei kerülhetnek fókuszba. De csak akkor kerülnek, ha a színész kialakítja hozzá a szükséges, működő játékmódot. Az átváltozás előadása nem helyezi új fénybe a Kafka-szövegeket, nem tesz hozzájuk semmilyen pluszt, még akkor sem, ha elvitathatatlan, hogy hamar felépül benne egy érdekes, megdöbbentő, abszurd, elidegenedett (kafkai) világ. Mellyel (és melynek révén) azonban nem történik semmi. Nem mozdul, nem fejlődik semerre ez a színpadi világ, mert nincs benne JÁTÉK, ami dinamizálhatná. Ismerve, már sokszor látva a legtöbbjüket, alapos a gyanúm: ez nem a színészeken múlt…

kafka4Csákányi Eszter

Mindegyik előadó összpontosít, komoly munkát végez, nagyszerűen teljesít. A már említettek mellett kevés jelenetében is hiteles Kerekes Éva, Kókai Tünde, Roszik Hella, Csuja Imre. Nagy jelenetei, percei Kovács Zsoltnak és Polgár Csabának vannak. Utóbbi egyes szakaszokban felejthetetlen, különleges alakítást nyújt, ám többször mintha nem találná helyét az előadásban. A bemutatón a második felvonásban volt néhány szövegtévesztése is, mely szóra sem érdemes, játszó emberi lény esetében észre sem veszi a néző. De ha egy tökéletesre (tehát nem emberire) tervezett gépezet működésében fedez fel a felhasználó hibát, azt rögtön észreveszi, és azonmód reklamálhatnékja támad.

Franz Kafka: Az átváltozás                       

A szerző művei alapján írta: Gáspár Ildikó. Díszlet: Izsák Lili. Jelmez: Marina Sremac. Videó: Juhász András. Zene: Kákonyi Árpád, Matkó Tamás. Koreográfus: Hadi Júlia. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara, Gábor Sára e. h. Hang: Halmen Zoltán. Fény: Kehi Richárd. Súgó: Horváth Éva. Ügyelő: Mózer Zsolt. A rendező munkatársa: Szabó Julcsi. Rendező: Gáspár Ildikó.

Szereplők: Polgár Csaba, Kovács Zsolt, Kerekes Éva, Kókai Tünde, Csákányi Eszter, Roszik Hella, Znamenák István, Novkov Máté,Takács Nóra Diána, Dóra Béla, Patkós Márton, Ficza István, Jéger Zsombor, Csuja Imre.

Örkény István Színház, 2018. január 12.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu