Szekeres Szabolcs: A pap és a kurva

Joel Pommerat: Dalok a földszintről -

A kaland- és poénvágyó néző leselkedővé válik, hiszen a való életben, bármennyire is kíváncsiak vagyunk, inkább elsétálunk a hasonlóan kellemetlen történések helyszínéről.

A romantikus filmek megszokott fináléja elevenedik meg. A jó előre lekottázott előkészületek szerint zajlik a szertartás. A rokonok mobiljai kitartóan és megbízhatóan gyártják a fényképeket a titkon remélt örökkévalóságnak. Az ifjú pár közös élete megismételhetetlen eseményére készül, amikor hirtelen beront valaki azzal, hogy a néhány percen belül esedékes nász nem jöhet létre. Ilyenkor általában elmarad a kézfogó, mert azt a bizonyos, hirtelenjében megjelenő harmadikat szereti a házasságra készülő kettősből az egyik. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadának Hevesi Termében megtekinthető előadásban is elmarad az esküvő, mert a menyasszony húga régebben csókolózott a vőlegénnyel, és aztán persze kiderül, hogy nemcsak ő, hanem még sokan mások is.

dalok4Fotók: Éder Vera

A játéktér hátsó falát alkotó ablakokra és az üveges ajtóra vetített képek lakóparkot, beépítésre váró területet és behavazott tájat ábrázolnak. Az állandósult változást sugalló miliőt a homályos zene élőben előadott taktusai egészítik ki. A 19 dramolettből álló Dalok a földszintről című produkcióban (átvitt értelemben) semmi sem biztos a sebészkésen kívül, amellyel az előadás kíméletlenül szétvagdalja, majd biztos kézzel tálalja a szerelmi viszonyok akár legapróbb zsigereit is.

A darab hétköznapi szereplői fejében motoszkál a félelem, nemegyszer a rettegés a magánytól. Ezért mindegyik kis történetben elérkezik az a pillanat, amikortól a mindennapi kínos színezetet ölt. A kaland- és poénvágyó néző leselkedővé válik, hiszen a való életben, bármennyire is kíváncsiak vagyunk, inkább elsétálunk a hasonlóan kellemetlen történések helyszínéről. Keresztes Tamás mesteri rendezése a tőmondatokból álló dialógusokra koncentrálva egy-egy elharapott szóval, vagy az írott szöveg három pontja mögött érzékeltetett szünettel teszi kíváncsivá a továbbiakra a publikumot. A történetek középső része mesélődik és jelenítődik meg a színpadon. Az előzmények hamar világosak lesznek, a befejezéseket csak sejthetjük.

dalok2Gaál Dániel és Barna Lilla

A sztorik lendületét az adja, hogy sohasem az a fél a gyengébb, aki elsőre annak látszik. A padlón elterülve a férfi egyenlő a nővel, és fordítva. Megjósolhatatlan, hogy ki tápászkodik fel előbb, és kap erőre újfent. A keljfeljancsi-stratégiát tehát jól működteti az előadás. Daniel és Alice szakításakor az alsónadrágban is határozottnak tűnő pap nem akarja folytatni az intim viszonyát a prostituálttal, aki már egy ideje nem kér pénzt a randevúkért. Ellenben feltétlen odaadást és szeretetet annál többet kap tőle a férfi, aki nem sajnálná az összes elmaradt fizetséget egyszerre megtéríteni a hölgynek. A drámai és humoros középpontjában elhelyezett jelenetben azonban hamarosan változnak az erőviszonyok, és fokozatosan a prostituált kerül fölénybe.

dalokNagy Péter István

A szerelem nem elég, halljuk nem is egyszer az elkeseredett feleségtől, amint készül elhagyni a meglepett férjét. Ez így van, és nehéz lenne megmondani, hogy sokszor mi hiányzik az életünkből. De valami nagyon. Nagyszerű döntés volt a „majdnem zenés tragédiák” műfajmegjelöléssel ellátott Dalok a földszintről bemutatása az Ódry Színpadon, mert ez a hanyag eleganciával egymás mellé rendelt történetcsokor a megnevezhetetlen és körülírhatatlan hiány darabja. A rendező- vagy színészjelöltek (Barna Lilla, Herman Flóra, Hojsza Henrietta, Molnár-Gábor Nóra, Ténai Petra, Vadász Krisztina, Gaál Dániel, Gyulai-Zékány István, Kotormán Ábel, Nagy Henrik Richárd, Nagy Péter István) mindegyike gyökeresen más és más karaktereket formálhat meg. Érdekesség, hogy a francia Joel Pommerat 2013-ban íródott darabja a Katona József Színházban is műsoron van A két Korea újraegyesítése címen.

dalok3Ténai Petra

A most tárgyalt előadás nemcsak felhőtlen szórakozás a sokat nevető publikumnak, mert ugyan elröppen az a 120 perc egyvégtében, de nem felejtik el időről-időre felhívni a figyelmünket a szerelemben rejlő hatalmi viszonyokra, valamint az érzelmek elkeserítően gyors változására.

Joel Pommerat: Dalok a földszintről

Díszlet: Horváth Jenny, Debrei Nóra, Keresztes Tamás. Jelmez: Horváth Jenny, Debrei Nóra. Videó: Maruscsák Dávid. Hang: Keresztes Gábor. Rendező munkatársa: Szakács Zsuzsi. Rendező: Keresztes Tamás.

Játsszák: Barna Lilla, Herman Flóra, Hojsza Henrietta, Molnár-Gábor Nóra, Ténai Petra, Vadász Krisztina, Gaál Dániel, Gyulai-Zékány István, Kotormán Ábel, Nagy Henrik Richárd, Nagy Péter István.

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad, 2018. május 23.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu