Turbuly Lilla: Fragile

Sylvia Plath: Az üvegbúra -

Zsigmond Emőke az előadás elején egy tökéletes, csillogó gyöngyszem.

Sylvia Plath több mint félszázados, erősen önéletrajzi ihletésű kultuszregénye megdöbbentően frissnek érződik-hallatszik az Örkény Stúdiójában. Mintha csak Esther Greenwood is a mai, kapunyitási pánikban szenvedő, neurotizált huszonévesek közé született volna, aki ebbe a szűkös térbe zárva tud csak elveszni igazán. Vele együtt érezzük elfogyni a levegőt – és ennek csak részben a picinyke tér és a nagy meleg az oka.

Uvegbura Widder Orkeny JGy 009 Zsigmond Emőke / Fotók: Jókúti György

A frissességért sokat tett a színpadi átirat készítője, Mikó Csaba is. (Nyilván Gábor Sára dramaturggal karöltve.) A jó másfél órába sűrített regényanyag feszes, a monologikus részekben is sűrű, a dialógusok jól működnek. Widder Kristóf rendező pedig abban az értelemben sűrített, hogy a főszerepen kívül minden más női szerepet Kókai Tünde játszik, a férfiszerepekbe ki-be járni pedig Dóra Bélát láthatjuk.

Gyanítom, hogy Kálmán Eszter látványvilága sokak vizuális memóriájában elraktározódik. A megbillent tér a kicsit szemkápráztató fekete-fehér burkolat hidegségével, és benne Zsigmond Emőke túlfodrozódó-túlhabzó rózsaszín ruhacsodája, amiért a kislányok 99 %-a bizonyos életkorban hisztioperát improvizálna, ha meglátná, izgalmas kontrasztot ad. Egy jelmez, amely az előadás nem kis részét „megrendezi”, mert sokat kell vele foglalkozni, és annyi minden következik belőle. A nagy műgonddal fésült, komolykodó kontyfrizurával együtt az előadás elején maga a megtestesült leányálom: egy mindenben hibátlanul teljesítő vidéki jókislány addigi életének képe, aki a „nekem minden sikerülni fog” napsugaras bizalmával vág neki a nagyvárosi életnek, hogy aztán nagyon gyorsan elveszítse az önmagába és úgy általában, az élet élhetőségébe vetett bizalmát.  

Uvegbura Widder Orkeny JGy 159 Zsigmond Emőke

A díszletet néhány lépcsőzetesen elhelyezett, a falra felcsavarozott ülőke alkotja, jó pár kapaszkodóval kiegészítve. Ezen a sajátos mászóka-rendszeren ülnek, járnak, fekszenek, lógnak, feszülnek ki és meg a színészek. A gyermekkor és a felnőttkor, a vidéki biztonság és a nagyvárosi elveszettség, a személyiség egysége és szétesettsége közötti átmenet, a senki földje terepe ez, tele kényelmetlen, húsba vágó, fájdalmas stációkkal. Widder Kristóf olyan mozgásnyelvet koreografált hozzá, amely lelkiállapotokat, viszonyulásokat jelenít meg anélkül, hogy illusztratív volna. Elég közel ülünk a színpadhoz ahhoz, hogy a fizikai erőfeszítés, a nézőként is átérezhető kényelmetlenség, kitekertség, a kipirosodó bőr és a testen megjelenő csíkok látványa mind-mind hozzáadódjon a hallottakhoz.

Uvegbura Widder Orkeny JGy 179 Zsigmond Emőke

Az előadás szöveg és mozgás egyenrangú kezelésében egyébként is erős rokonságot mutat Horváth Csaba munkáival, akinek Widder Kristóf tanítványa volt az egyetemen. Zsigmond Emőke komoly táncos előélettel bír, Horváth Csaba koreográfiáiban is többször szerepelt, így Widder Kristóf bátran építkezhetett nemcsak színészi, de táncos-mozgásos kvalitásaira is. Nagy feladat ez a szerep, egyes részeiben szinte monodráma, és Zsigmond Emőke úgy oldja meg, hogy nehéz másvalakit képzelni a helyére. Még akkor is, ha Sylvia Plath (és vele a képzeletünkben szükségszerűen némileg összemosódó teremtménye) képzeletünkben karcosabb, szabálytalanabb jelenségként él. A színésznő szabályos szépsége a külső adottságaira még ráerősítő jelmezzel az előadás elején egy tökéletes, csillogó gyöngyszemként állítja elénk Esthert. Innen jut el finom elmozdulásokkal, majd egy-egy fordulópontnál nagyobb zuhanásokkal addig, hogy az előadás végén már csak a „Vagyok…vagyok…vagyok…” katatón ismételgetése marad a tökéletesnek képzelt életből, jövőből. Jó, hogy ezzel a szereppel most megmutathatta magát.

Uvegbura Widder Orkeny JGy 028 Kókai Tünde, Zsigmond Emőke, Dóra Béla

Kókai Tünde és Dóra Béla lendületes vonalakkal rajzolják fel a csak egyszer felbukkanó vagy többször is visszatérő mellékszereplőket. Dóra Bélának Buddy, a tüdőbeteg fiú karakterét van lehetősége részletesebben, érzékenyen megformálni, hiszen ő több jelenetben is visszatér. Kókai Tünde teljesítménymániás főszerkesztőnő, megértőnek mutatkozó kezelőorvos, majd elveszett betegtárs – gyors váltásokban. Mindeközben ők is mozognak, ugranak, függeszkednek, egyensúlyban tartják vagy éppen egyensúlyából kibillentik a színpad egy részét.

Widder Kristóf rendezése újabb példa arra, ahogy a mozgásszínház a kőszínház szövegközpontú falain belülre kerül, és lassacskán természetessé teszi jelenlétét. Ehhez persze olyan színészek is kellenek, akik beszélik ezt a mozgásnyelvet. Ebben az esetben ez adott volt, ahogy Sylvia Plath nyelvére is rátaláltak.  

Sylvia Plath: Az üvegbúra

A regényt színpadra alkalmazta: Mikó Csaba.

Fordította: Tandori Dezső.

Játsszák: Zsigmond Emőke, Kókai Tünde, Dóra Béla.

Dramaturg: Gábor Sára. Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter. Zene: Bakk-Dávid László. Zongorán közreműködött: Kákonyi Árpád. Fény: Kehi Richárd. Rendezőasszisztens-gyakornok: Barok Andrea. A rendező munkatársa: Szabó Julcsi. Rendező: Widder Kristóf.

Örkény Stúdió, 2018. május 27.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu