Szekeres Szabolcs: A csend energiája

Kanze Dzsúró Motomasza: Szumidagava -

A két világot az emberkereskedők által elrabolt fiát kereső anya jobbára szótlan szenvedése köti össze.

Sejtelmesen áttetsző fehér selymek lógnak a plafonról. Különböző hosszúságúak a vékonyra vágott csíkok, a végükön csomóval, amelyek akár egy ember súlyát is képesek megtartani. Most sietnem kell a csónakkal, mert rengetegen akarnak átkelni, mondja a fiatal férfi, aki azonban nemcsak hogy nem szedi a lábát, hanem az egyik, a fenti módon megkötött csomón áll.

vadász5 Dino Benjámin / Fotók: Éder Vera

A Révész mindössze három (!) mondatból álló, az előadás kezdeteként elhangzó minimonológjának úgy ad különleges súlyt Kenéz Ágoston, hogy a szokottnál jóval hosszabb szünetet tart a következő megszólalása előtt. Aztán elfogynak a szavak, és újra felénk fordul, de már nem mond semmit, legalábbis szavakkal nem, mert tekintete annál kiismerhetetlenebb és beszédesebb.

Ritkaságszámba megy, hogy a csend energiájával és ennyire bizonytalan várakozással vezetnek be minket egy előadás világába.

Dőreség lenne még csak megpróbálkozni is egy nó-dráma előadásával, hiszen a távol-keleti színház világa fényévekre áll az európaitól. Vadász Krisztina rendezése ezért kísérlet a mozgás, a szöveg és a zene harmóniájának a megteremtésére. A szinte mozdulatlanság, majd a váltakozó ütemű gesztusok, végül a teljes szobormerevség – ez a kottája a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadának Padlásán látható előadásnak.

vadász4Kenéz Ágoston és Kovács Máté

A Szumidagava című előadásban, amely egy középkori nó-játék alapján készült, a négy szereplő eleinte négy teljesen eltérő alaptípust jelent. Később mindegyikük az elveszett gyermekét kereső anya hatása alá kerül, hiszen eredeti céljukat háttérbe szorítva, cselekvő személyekből egyre inkább tanúi lesznek az asszony megpróbáltatásainak. A Révész mellett példa erre az Utazó, Kovács Máté megformálásában. A jókora kihagyás után először a természetbe engedett kiskutya féktelenségét idézőn, játékosan ismétlődő mozgássorok mutatják a menyasszonyához igyekvő fiatalember boldogságát, ám idővel az Utazó mindjobban a történeten kívül kerül, a narrátor és a megfigyelő státuszába.

vadász3Vadász Krisztina

Vadász Krisztina Umevakamaru anyja szerepében az őrült asszony, aki régóta keresi a fiát, az egyetlent. Nem biztos, hogy jól járt azzal, hogy önmaga koreográfusa is, mert a mozdulatai nem mutatják kellő intenzitással az elmondhatatlan kétségbeesést. Azért sajnálatos ez, mert az előadás végén a fájdalmába dermedése könnybe lábadt szemmel meggyőző. A zárlat azonban még ütősebb lehetne, ha előtte pontosabbak és sokrétűbbek lennének (mozgásban) az anya fájdalmának a stációi.

Megkapó, ahogy Dino Benjamin Umevakamaru szellemeként görnyedten merev háttal, ám annál lazább alsó testtel, különösen bokával, hosszú percekig a játéktér egyik sarkából a másikba tart. Tragikusan végtelenre tágult ez a pillanat, amelyben az anya és a fiának a szelleme már nem pillanthat egymásra, hiszen az élők és a holtak tartománya között nincsen átjárás.

vadászKenéz Ágoston, Kovács Máté és Vadász Krisztina

Kanze Dzsúró Motomasza (1394-1432) darabjában a Szumida folyója az út a világ teljességének a megértéséhez. Az egyik partján a bizonytalanságból fakadó, boldogságot körvonalazó remény, a másikon a tragikus tudás és a döntő találkozás élhető meg. A két világot az emberkereskedők által elrabolt fiát kereső anya jobbára szótlan szenvedése köti össze. A nemcsak a színpadi idővel merészen kacérkodó Szumidagava szépsége a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a csendek drámai erejében rejlik. Az a hab a tortán, hogy a mindössze 40 perces játék úgy mer az üres térben az európai dramaturgiákhoz képest eseménytelen lenni, hogy nem válik vontatottá.

Kanze Dzsúró Motomasza: Szumidagava

Fordította: Kemenczky Judit. Dramaturg: Cseh Dávid. Rendező-koreográfus: Vadász Krisztina.

Játsszák: Dino Benjamin, Kenéz Ágoston, Kovács Máté és Vadász Krisztina.

Színház- és Filmművészeti Egyetem, Ódry Színpad – Padlás, 2018. október 5.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu