Hajnal Márton: Lakberendezési tippek kezdő gyászolóknak

STEREO AKT: Tisztasági festés

Szász Dániel és Göndör László jól játszanak, de szinte végig érezzük, hogy csak játszanak…

A Tisztasági festést nem nehéz párba állítani más Stereo Akt darabokkal, a leskelődés, intimitás és a játékos kísérletező szándék rendre megjelenik szinte mindegyikben. Formája leginkább az Etikett, avagy a tökéletes emberre emlékeztet: a nézők a színpad két oldalán foglalnak helyet, fejükön fülhallgató, miközben a színészek élőben játszanak közöttük.

Míg azonban az Etikettben a fegyelmező hatalmat mutatták be a testetlen, parancsoló hanggal, itt az élő játék neszei és dialógusai, valamint a korábban rögzített hangfelvételek egymásra keverésével az emlékek és a múlt folyamatos jelenlétét érzékeltetik (hasonlóan az ihletet adó regényhez, Karl Ove Knausgård Halálához, ahol a szövegben összefolynak az idősíkok). A párhuzamot a korábbi előadással pedig végképp megtöri, hogy ezúttal a letisztult tér helyett egy szokatlanul realisztikusra megcsinált díszletet látunk (látvány: Fekete Anna). Tapéta van a falon, szőnyegek, sőt még az óramutatók is mozognak, csak a családi fénykép rajzolt és hamis, jelezve talán a cselekmény középpontjában álló hiányt. Kortárs szobabelső tárul elénk, amelynek azonban sok berendezési tárgya több mint ötvenéves, összességében az évtizedeket egyhelyben lakó nyugdíjasok otthonait idézve.

DSC 5249Szász Dániel / Fotók: Bartha Máté

Nem véletlen ez a részletesség, hiszen a díszlet kapja az egyik főszerepet. Két felnőtt fivér érkezik a lakásba, hogy nemrég elhunyt, és tőlük már hosszú ideje elidegenedett, részeges apjuk lakását kipakolják. A munka során azonban felszínre törnek a tárgyakból (és konkrétabban a nézők fülhallgatóiból) az emlékek, szabálytalanul sorakozva és anélkül, hogy egy történet tisztán kirajzolódhatna. Egyfajta terápiává válik a fiúk számára a pakolás, előkerül a múlt, anélkül azonban, hogy világos tanulsággal szolgálna. (Ennyiben Arthur Miller Alkujának a párja: ott a két fivér igazságra bukkan, és múltjuk a halott apával rombolja a jelenüket, itt a múlt már leszakadt róluk, megélnének tőle függetlenül is, mégis, az összefüggéstelen emlékek talán hozzáépíthetnének valami pluszt a mostani életükhöz.) Knausgård regényéhez hasonlóan lassan hömpölyög az előadás, ami korántsem jelent unalmat, inkább csak elidőzést a mindennapi részleteken. Mindemellett valamifajta dramaturgiai ritmustalanság mégis érezhető, egy-egy jelenet ugyanis feleslegesen megnyúlik, ami talán abból is adódik, hogy a színészeknek tényleg ki kell pakolniuk a bútorokat, a befejezés kiüresedett terének tanulságához.

DSC 5404Göndör László és Szász Dániel

Ez még mindig működhetne, ha a színészek valódisággal töltenék meg a valódi díszletet, ha tényleg bekukucskálhatnánk az elnyúló, sokszor érzéketlennek látszó kipakolás mögött az érzelmekbe. Szász Dániel és Göndör László jól játszanak, de szinte végig érezzük, hogy csak játszanak, ettől pedig nincs meg a Trafó Klub intim és realisztikus teréhez illő illúzió. Kivétel ez alól az egy-két felszabadultabb, élénkebb pillanat, amikor több érzelmet mutathatnak meg, talán ezeket színészileg könnyebb volt kivitelezni, mint a jelentésekkel teli, de szinte néma rakodást. Munkájukat még nehezíti, hogy a két testvér csak finom árnyalatokban különbözik. Szász Dániel idősebb testvére valamivel praktikusabb, ugyanakkor érzelmesebb is, jobban ott van a pillanatban. Öccse távolságtartóbb, határozatlanabb. A viszonyukról az Apjukkal, hiába ez áll a középpontban, alig tudunk meg valamit. Dühük eredete tisztázatlan, csak utalásokat kapunk az alkoholizmusra, egy új családra (és most ne lássuk az előadás mögé a közel négyszáz oldalas regény megfejtéseit). Ez a homályosság talán illik az emlékek zavaros természetébe, és világos, hogy talán nem is az apa tűnt el, hanem a tágabban vett gyerekkor, ugyanakkor ez a titokzatosság jelentősen megnehezíti az azonosulást a szereplőkkel.

Könnyelműség lenne azonban ennyivel leírni az előadást. Ha elengedjük a dramatikus elemzési szempontokat, akkor érezhetjük, hogy egy másik síkon a beúszó emlékképek, a pakolás folyamatos jelenléte azért hat ránk. Az, hogy a díszlettel olyasmit tesznek, amire nem számítunk, ritkasága miatt üdítő a magyar színházi életben és ezáltal képes megszólítani. (Ennek a végletes példája egyébként Mundruczó Kornél Látszatélete. Egyiket sem szeretném lelőni, tessék megnézni őket.)

IMG 8668Szász Dániel

A hangok, a mikrofonokkal felerősített neszek a történettől részben leszakadva teremtenek atmoszférát, amelyhez ugyan a hozzákevert zene talán sok, monoton és ezzel együtt hatásvadász, ugyanakkor a beúszó, gyakran csak félig érthető dialógusok, zörejek izgalmas kompozíciót alkotnak (hang: Bartha Márk). Ötletes önreflexió, amikor a szereplők egy régi zenés magnókazettát tesznek be, amelyen egyszer csak az apa rávett monológja megszakítja a számot. Majd, szintén illeszkedve az előadás hatásmechanizmusába, az emlékek egy álomszerű jelenetben szó szerint testet öltenek két gyerekszínész révén. Végül újra eltűnnek, hogy helyettük a legjobb esetben is egy bőröndnyi, sörösdobozok alól összeválogatott kacat maradjon a kiüresedett semmiben. De legalább ezek a gyerekkor szép részéhez kötődnek. Ennyire telt az előadás során akaratlanul elvégzett gyászmunkából – és ezt nem is annyira kimondja, hanem csak érezteti a produkció.

És mégis: hiába gondolom, hogy értettem és nézőként valamennyire át is éltem, ami zajlott, hiányérzetem maradt. Mert szükség lett volna az azonosulásra, egy markánsabb ívre, vagy ha ezekre nem, valamilyen erősebb gesztusra. Ezek híján, akárcsak látszólag a szereplőket se, engem sem érint meg igazán a veszteség. És mindennapiság ide, realisztikusság oda, ez az egyetlen, amit nem lenne szabad érezni ennyi szép emlék után.

Tisztasági festés (STEREO AKT)

Zene, hangdizájn: Bartha Márk. Látványtervező: Fekete Anna. Dramaturg: Kautzky-Dallos Máté. Konzulens: Téri Gáspár. Produkciós asszisztens: Tési Dóra. Asszisztens gyakornok: Czvetkó Fruzsina, Baricz Xénia. Technikai vezető: Jankó Mátyás. Koncepció: Bartha Márk, Boross Martin, Thury Gábor.

Producer: Mayer Dániel. Rendező: Boross Martin.

Szereplők: Göndör László, Szász Dániel. Hangjáték-közreműködők: Dániel András, Koblicska Lőte, Artner Igor Olivér, Molnár André Lukács. További közreműködők: Hajdu Zsigmond, Solti Márk.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, Klub, 2019. január 24.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu