Kutszegi Csaba: Nők felemelkedése

Showcase 2019, Temesvár, II. –

Ez a temesvári előadás annyira felemelő, hogy én mostanság legszívesebben Csábi Annának képzelem magam.

A temesvári showcase harmadik napján is folytatódott a nők felemelkedése. Olyannyira, hogy Borbély B. Emília például az Apró kozmikus félreértés előadása végén Cso-cso-szánként elhagyta a talajszintet, és jó, méteres magasságban lebegett.

apró1Apró kozmikus félreértés / Lőrincz Rita / A fotók forrása a Csiky Gergely Állami Magyar Színház honlapja

Persze a Forgách András 12 nő voltam című könyve alapján készült színdarab „mágikus valóságában” még ennél varázsosabb események is megtörténhetnek. Például egy társulat színészei átléphetik az árnyékukat, és az addig megszokott, többé-kevésbé rutinizálódott előadásmódjuk helyett új játékstílusban mutatkozhatnak meg. Ez a kis csoda meg is történt Temesváron – hála annak, hogy Balázs Attila igazgató a stúdiószínpad keretei között lehetőséget teremt fiatal, tehetséges rendezők kísérletezésére.

Csábi Anna, a társulat színművésze rendező szakon is diplomázott Marosvásárhelyen, Forgách András szövegeit ő alkalmazta színpadra. A négy monológot szétszedte darabokra, majd ügyesen összesimította: különböző tér- és idősíkokban követik egymást a jelenetdarabkák, melyekben az éppen nem főszereplő nők is szerepet kapnak. Az eredmény egy nagyon erős, ám igen szórakoztató, tartalmában elgondolkodtató, érzékiségében elragadó előadás, amely látszólag nem akar sokat markolni, de a lényeget határozottan megfogja (és ez egyáltalán nem kevés, sőt). Négy nőalakot ismerhetünk meg, közös bennük, hogy vágyaik szárnyán ki akarnak emelkedni a hétköznapiságból, és bár sosem fogjuk megtudni, hogy történeteikben mennyi az álom, az éber álmodozás és a valóság, abban (ismét) megbizonyosodhatunk: vágyak nélkül mit sem ér az élet.

apró2Apró kozmikus félreértés / Csábi Anna

Vágyak szárnyán viszont birtokba vehető az egész világunk (akár a kozmosz is), még akkor is, ha a vágy tárgya egy férfi alakjában jelenik meg, vagy ha saját porhüvelyünk működésével, testi örömeinkkel és banális kínjainkkal kapcsolatos. Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott, mert a szövegben általában a porhüvely problémái helyett konkrétan a „por” előtag nélküli második tagszó gondjai jelennek meg többször is, ám e természetes szókimondás felszínes, olcsó frivolitást nem hordoz, viszont őszinte, önironikus és hiteles. Ez köszönhető a jó szövegnek, de nagymértékben annak a bizonyos újszerű játékstílusnak is, amelynek kiemelkedően fontos jellemzője a szöveg tisztelete és a színvonalas beszédtechnika, de nem tartalmaz külsőséges sallangokat, erőltetett figura-eljátszást, publikumnak direkt módon odavetett ripacsériagyanús csinnadrattát.

Mindebben Csábi Anna rendező színészként is jó példát mutat: ő játssza kitűnően, szerethető egyszerűséggel „A madárkülsejű kutya, aki szereti a hazáját” nevű férfihez kapcsolódó történet hősnőjét (pontosabban: az ő karaktere a történet maga), aki fázós létére hozzámegy egy idegen szagú eszkimóhoz. Aki Lőrincz Ritát két nappal korábban a Hedda Gabler Thea Elvstedjeként ismerte meg, igencsak elcsodálkozhatott: a „Habfürdő” karakterét ugyanis felszabadultan, életszerű manírral (ez csak látszólagos ellentmondás) és belülről fakadó természetes játékkedvvel formálja meg. Ő az, aki Párizsba repül a szeretőjéhez, és leszállván a gépről, 25 kilóval könnyebb lesz, mint néhány órával korábban, Budapesten a felszálláskor volt.

apró3Apró kozmkus félreértés / Borbély B. Emília

Azt gondolnánk, a repülőn bekövetkezett pikkpakk súlyvesztésről és vele párhuzamban a „felemelkedés” vágyáról beszédesebb történetet már nem lehet kitalálni, de a Tankó Erika által megidézett sztori, az „Apró kozmikus félreértés” még ezen is túltesz: a szerelméért űrhajóskiképzésen is részt vevő, majd a világűrbe is felemelkedő lánynak csak néhány perc adatik meg arra, hogy kedvesével egy szeparált űrkabinban élvezhesse a súlytalanság körülményei között megeső szexuális aktus beteljesülésének örömét – ám ott, mint később kiderül, becsúszik egy apró félreértés. A vendégművész Tankó Erika (aki a Maladype Színház tagja) a szerepben szimpatikus mai fiatal nőt ad, játéka finoman érzéki: nem tudom, akad-e ember, aki nála szexisebben ki tudja mondani azt, hogy „a kozmosz pulzálása”, és igézően tud bánni az interaktív dédelgetésre kiszemelt férfi nézővel (ó, a boldog áldozat!) is.

Mellettük központi alakká – mintegy primus inter pares – „A tizenkettedik”, Borbély B. Emília emelkedik. Ő is egészen másképpen játszik, mint előző este tette Ditteként A kommunában. A legnagyobb és legszebb artisztikus ívet az ő álma-sorsa járja be, a Brassó – Budapest vasúti járat büféseként ő fogalmazza meg még az elején: nem maradhatok földközelben, föl kell emelkednem. Az ő alakja és játéka fogja össze – szinte észrevétlenül, ezért remekül – dramaturgiailag az egész estet, ő lebeg majd a végén a színpadon Puccini Pillangókisasszonyának címszerepében, a nagyáriát énekelve. „Álmai férfija” egy titokzatos, misztikus mentor, akinek hatására erőt és merészséget nyer a szárnyalásra, és aki változó alakban megjelenik, ha baj van, ha segítségre van szükség.

apró4Apró kozmkus félreértés / Borbély B. Emília, Lőrincz Rita és Tankó Erika

Részemről örömmel nyugtázom, ha a nők képzeletben ilyen vagy ehhez hasonló képet alkotnak a férfiakról, de mélyen egyetértek Vámos Miklóssal is, aki így kezdte anno a Forgách-könyvről szóló recenzióját: „Aki még sosem volt nő (legalább képzeletben) – nem igazi férfi.” Ez a temesvári előadás annyira felemelő, hogy én mostanság legszívesebben Csábi Annának képzelem magam.

Kétségtelen: sokkal jobb lenne a világ, ha a férfiak legalább ideig-óráig, de rendszeresen visszatérően nőnek képzelnék magukat. Az Apró kozmikus félreértés ehhez lehetőséget kínál, miközben persze hozzájárul ahhoz is, hogy a nők jobban megismerjék önmagukat. A színház feladata, hogy megpróbálja jobbá tenni a világot – ezt határozottan megfogalmazzák a Tagebuch Rumänien. Temeswar (Romániai napló. Temesvár) előadásában. Carmen Lidia Vidu rendezése a Temesvári Állami Német Színház produkciója, és nagyon érdekes, hogy mennyire tipikusan német színház. Hogy van az, hogy a multikulturális sokszínűségére méltán büszke város német színjátszása (legalábbis ez az előadásuk) kicsit sem a helyi román és magyar színházak stílusára hasonlít, hanem – szerkezetében, külsőségeiben, dizájnjában is – sokkal inkább németországi példákra? Miközben az előadáson megszólaló hat színésznő (mert abban nincs különbség, hogy ebben is nők szárnyalnak) egyöntetűen büszkén és szeretettel emlegeti a városát, Temesvárt…

apró5 Tagebuch Rumänien. Temeswar / Daniela Török, Olga Török és Silvia Török / A kép forrása a Deutsches Staatstheater temeswar honlapja

A különböző korú, világnézetű, irányultságú és érzékenységű nők szemben a publikummal, mikrofonnal a kezükben mesélnek-beszélnek. Mögöttük elegáns vetített dizájn, a horizonton hatalmas neoncsíkokkal kirajzolódik a keresztnevük, megjelennek saját családi fotóik, videó-felvételeik, melyekről gyermekkoruk, felmenőik köszönnek vissza. Mesélnek életútjukról, megosztják gondolataikat hitről, identitásról, előítéletekről, feltárják múltbéli traumáikat, beszélnek Németországhoz fűződő kapcsolatukról, véleményt mondanak múltról, jelenről, politikáról. Nyugodtak, elegánsak és fegyelmezettek. Az előadás racionális szerkezete kristálytiszta, a beosztás korrekt és igazságos: mindenkire szinte pontosan ugyanannyi idő jut. Tárgyilagos hangnemben adnak hírt tragédiáról, szomorúságról, szorongásról, örömről. Tökéletes rend és fegyelem uralkodik a felszínen, miközben odabent, a fejben, az emberi lélekben – láthatóan-érzékelhetően – mindent összekuszál a régió történelme.

Meg is fogalmazzák: a színházzal jobbítani akarnak, kommunikálni, kibeszélni az elfojtott traumákat, az értelmes, jobb, közös jövő érdekében eljuttatni egymáshoz az üzenetet. És a kommunikáció működik. A nézők több mint egy órán át feszült figyelemmel követik a németül felhangzó szöveget és a vetített román és angol fordítást. A humorra, iróniára is halk derűvel rögtön visszajeleznek. A végén pedig lelkesen ünneplik a színészeket.

A színlapot olvasva, a nevekből gyanítható, hogy aki német tudattal és bánáti sváb felmenőkkel bír, az mind egy kicsit román is, délszláv is, magyar is. A fellépő színésznők mindegyike több (anya)nyelvű, a felmenőik között is többen emlegettek három-négy nyelven is beszélő szülőket, nagyszülőket. Az adott ábra szerint nem feltétlenül csak (egy, verbális) nyelvében él(het) a nemzet(iség), összetartó erő és identitásképző lehet a jól beszélt komplex színpadi nyelvezet is. Persze ahhoz, hogy azzá legyen, először lennie kell.    

Apró kozmikus félreértés

Rendező: Csábi Anna. Díszlet- és jelmeztervező: Albert Alpár. Zene: Constantin Coada. Light design: Gidó Zoltán.

Szereplők: Lőrincz Rita, Csábi Anna, Tankó Erika, Borbély B. Emília.

Tagebuch Rumänien. Temeswar

Dramaturg: Wolfer Andrea. Fotó-videó montázs: Cristina Baciu (a.G.), Ovidiu Zimcea. Ügyelő: Radu Muj. Maszk: Bojita Ilici. Rendezőasszisztens: Oana Vidoni. Látványterv-asszisztens: Ioana Popescu. Rendező: Carmen Lidia Vidu.

Szereplők: Ida Jarcsek-Gaza, Tatiana Sessler-Toami, Daniela Török, Ioana Iacob, Olga Török, Silvia Török.

Csiky Gergely Állami Magyar Színház, 2019. február 1.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu