Szoboszlai Annamária: Kiszolgáltatottság és pánik a mai magyar politikában
Móricz Zsigmond – TÁP Színház – Vajdai Vilmos: Rókonok / Trafó -
…az egész előadás szimptomatikus: a mai magyar politika arcát rajzolja meg feketén-fehéren, tűpontosan.
A Táp Színház 2023. őszi „fázisbemutatója” már megmutatta, miért és hogyan aktualizálható Móricz Zsigmond regényének, a Rokonoknak a története. A félkész jelleg (súgás, baki, itt-ott belső aránytalanság...) fontos tartalmi eleme lett az előadásnak, mert – bár az alkotók bizonyosan örültek volna, ha a szükséges pályázati pénzek birtokában (úgy emlékszem, ennek hiánya késleltette a munkát) időben megtarthatják a bemutatót – a csonkaság azt is jelezte, hogy ez az ország pontosan úgy szerveződik, ahogy a regénybeli Zsarátnok városa: rokoni alapon.
Azóta eltelt csaknem fél év, és a Vajdai Vilmos rendezte előadásból többnyire eltűntek az érdekes és esetleges gyűrődések, s egy frissre vasalt, hosszú ó-s Rókonokat láthattunk a Trafó színpadán, némileg módosult szereposztásban: a polgármestert Márton András helyett Fodor Tamás játszotta, Móricz Zsigmond bőrébe pedig ezúttal nem Egger Géza, hanem Szkladányi Andor lépett. A korábban a nézőtérbe ágyazott zenekar a színpadra helyeződik, s bár a zenét továbbra is a Carson Coma jegyzi, az új fölállásban Rimóczi Dóra színésznő áll sötét sminkben-szerelésben egy öttagú zenekar élére. Gothár Péter lejtő-díszlete továbbra is érzékletesen hirdeti a színpad bal felén a gyors felemelkedés és a még gyorsabb lecsúszás lehetőségét, s ugyanerre a döntött síkra vetülnek a Kopjáss István által játszott videojáték képei is. Nem célom pontról pontra összehasonlítani a megelőző fázist a következővel, hisz egymást követő két nap is egészen különböző arcait villanthatja bármely előadás. Azonban az tanulságokkal szolgál, hogyan alakult a fókusz az idő függvényében, illetve hogy a darab mely pontjainak hangsúlyozását tartotta fontosnak a rendező.
Tasnádi Bence és Zilahy Anna / Fotók: Stark D. Zoltán
A Rókonok a káoszból a rend irányába tesz lényeges lépéseket. Szakos Kriszta szürke árnyalatokban játszó jelmezei ezúttal közös alapot teremtenek a karakterek számára, és a formák – a gombok, a szegélyek, sálak, fejfedők, tógaszerű lebernyegek – hol visszafogottabban, hol direktebben beszélnek viselőjükről. A Kardicsot játszó Epres Attila most nem rövidnadrágban, felemás eleganciával, hanem maga is konzervatív öltözékben feszít. A legjellegzetesebb azonban az a munkaruhaszerűség, melyet Kopjássné Lina (Zilahy Anna) kap, s mely falként foglalja keretbe az alakját. Ennél aszexuálisabb külsőt kevés ruha teremtene, mégsem tudom levenni a szemem az árnyszerűen rákúszó testszínű, majd fekete rávarrásokról, melyek tenyereket mintáznak, többet sejtetve, mint amit Zilahy Anna eljátszik. Akárcsak az összeesküvők – azaz a Lestyán Attila, Losonczy András, Hajmási Péter, Higany, Martinkovics Máté – viselte tógák: a görög bölcseket, vagy a római szenátus tagjait idéző öltözéket a bohócjelenetek szereplői kapják, ezáltal ironikus színben tüntetve fel az ellenzéket. Magdaléna (Gombó Viola Lotti), a Kopjásst érzékileg letaglózó nőalak „kis feketében” és magas sarkakon kopog a színpadra, s bár feltűnő jelenséggé válik ebben a férfiak dominálta közegben, mégis könnyen elrejthető, háttérbe húzható alak lesz belőle. A Rókonokban a Móricz-regénnyel ellentétben egyáltalán nem hangsúlyosak a nőalakok, illetve csak épp annyira, amennyire hatásosan árnyalni tudják a Tasnádi Bence játszotta Kopjáss jellemét. Pontosabban, megkockáztatom, Kopjáss gondos, részletgazdag megrajzolása sem cél, mert az egész előadás szimptomatikus: a mai magyar politika arcát rajzolja meg feketén-fehéren, tűpontosan. Ennek értelmében – noha a célzásokból, szójátékokból egyértelmű, hogy a darab a jelen hazai hatalmi működésről beszél – föltűnnek politikusaink portréi. Vetített video-képük erősen túlszínezett/torzított – ez a fázisbemutatóból hiányzott.
A Móricz-regény színpadra íróinak – Preiszner Miklós, Znajkay Zsófia és Peer Krisztián munkája, a végső változatot Mózsik Imre jegyzi – szövege, illetve az, ahogy az előttünk kibontakozó cselekménybe váratlan jelenetek ékelődnek (például Kati néni megkettőzött alakja), elsősorban groteszk hatást kelt, a végeredményt pedig áthatja valamiféle visszafojtott lázálomszerűség. Ahogy Tasnádi Bence újra és újra leül nekünk háttal gépezni, és képzeletbeli nőkarakterével próbálja kiállni a próbát s lesújtani a rá leselkedő ellenségre (videó: Nagy Réka), láthatóvá teszi, hogy mindenkinél sebezhetőbb. Nem a Magdaléna iránti föllángolás, nem is a panama teszi azzá, hanem eleve védtelen ebben a miliőben. A Móricz regényét olvasó nem érez különösebb megrendülést, mikor a kilátástalan helyzetbe került Kopjáss maga ellen fordítja revolverét, és meghúzza a ravaszt. Még csak azt sem tudjuk, hogy meghal-e vagy életben marad. Viszont ahogy Tasnádi Bence előtör a nézők hátsó sorai mögül, és függeszkedve-mászva újra köztünk terem, és közben ordít, az a kiszolgáltatottság és a pánik megnyilvánulása. A hosszúra nyújtott és kevésbé tempós második felvonás második felében átélt szendergésemből ver föl ez a jelenet, és ránt vissza a jelenbe, úgyhogy hirtelen nem is értem, hol volt eddig ez az indulat ebben az emberben, aki – a mi budapesti főpolgármesterünk módjára – a darab elején biciklivel érkezik a színre, de aztán a lejtő mögött hagyja a bringát, és elő sem veszi soha többé.
A darabot most is a Carson Coma nótája zárta. Én nem akarok olyan lenni, mint te – énekli közösen minden egyes szereplő. Van ennek ereje, a párbeszédek pergősek, de némelyik figura még mindig nem kap kellő teret. Míg a Titkár szerepében Martinkovics Máté brillírozhat egyet fehér garbóban, addig a Martinit játszó, kockás inges Bánki Gergelynek nincs igazán lehetősége, hogy megmutassa a karakterét. Az Andai Kati és Ambrus Asma játszotta „Kati nénik” jobban működött a fázisbemutatón, viccesebb volt a kettősük, de Berci bácsival (Kerekes József) kiegészülve most is szerethető, kedves színfoltjai az előadásnak.
Móricz Zsigmond – TÁP Színház – Vajdai Vilmos: Rókonok
Móricz Zsigmond Rokonok című regénye alapján írta: Preiszner Miklós, Znajkay Zsófia és Peer Krisztián, a végső változatot készítette: Mózsik Imre. Zene: Carson Coma. Dramaturg: Dohy Balázs. Koreográfus: Duda Éva. Díszlet: Gothár Péter. Díszletasszisztens: Kovács Aliz, Óvári Panka. Jelmez: Szakos Kriszta. Videó: Nagy Réka. Hang: Regele Csanád. Fény: Ladányi Katalin.
Produkciós vezető: Kotormán Ábel. A rendező munkatársa: Csonka Laura. Rendező: Vajdai Vilmos.
Játssza: Tasnádi Bence, Fodor Tamás, Epres Attila, Zilahy Anna, Gombó Viola Lotti, Kerekes József, Bánki Gergely, Martinkovics Máté, Andai Kati, Ambrus Asma. Összeesküvők: Lestyán Attila, Losonczy András, Hajmási Péter, Higany, Martinkovics Máté. Móricz Zsigmond: Szkladányi Andor. Zenekar: Várvölgyi Szabolcs, Sárdi Ádám, Sándor Zsigmond, Rimóczi Dóra, Losonczy András.
Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2024. március 28.