Csehov: Csajka -

Szinte csak a monológok maradtak meg, a dialógusokat inkább a nézőknek mondják, vallomásként, ám a sokféle nonverbális akció annál intenzívebb kapcsolódást teremt másokhoz.

Az érkezés gondtalan öröme, az utazás reménytelensége. E két végpont között játszódnak Csehov darabjai. Az otthoniak álmos zsibbadtságban élnek. Ha nem ráznák fel őket ebből az állapotból, talán észrevétlenül múlna el felettük az élet. Ám a látogatók érkezése tóba vetett jókora kődarab gyanánt veti méretes hullámait. A kapcsolatok radikális átrendeződése alól senki sem maradhat érintetlen. A tudat felszíne alól szökőárként törnek elő az addig rejtegetett fájdalmak, a régen szunnyadó emlékek a tegnapelőtt történeteivé válnak. A Sirályban az ünnepelt színésznő és a sikeres író öntudatlanul borzolja a kedélyeket a falusi rokonok és ismerősök meglátogatásával.

Fotók: Jókúti György

Blaskó Borbálát e darabból, amely most Csajka címen látható a Bethlen Téri Színházban, az érkezés motívuma érdekli. Az érkezés valahova, de ennek a helyszínnek nincsenek éles, reális kontúrjai. A látvány az idegenség, a tranzitzóna terévé teszi a színpadot. A magasba függesztve székek lógnak. A homályos tükröket a színpad hátterében nyugtalanító fények világítják meg. Nők tisztítják a falat az emberi sorsok salakanyagából rárakódott kosztól, és súrolják a padlót minél fényesebbre. Mert itt még egyszer megadatik a szembenézés önmagunkkal. Ez az utolsó sansz a purgatóriumban, mielőtt eldől a várakozni kénytelen lelkek jövője. Ide érkeznek meg tehát régi ismerőseink: a kielégületlenségtől az alkoholba menekülő Mása, a magát örökifjúnak gondoló színésznő, Arkagyina, a rezignált író, Trigorin és természetesen Trepljov, az élethosszig lázadó.

A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium 14. évfolyamos hallgatói közreműködésével készült a Csajka. Sztojka Sebestyén, a színpadi verzió írója és Juhász Károly dramaturg a végsőkig csupaszította a szöveget. Szinte csak a monológok maradtak meg, a dialógusokat inkább a nézőknek mondják, vallomásként, ám a sokféle nonverbális akció annál intenzívebb kapcsolódást teremt másokhoz. Rendhagyó a nemek aránya a szereplőgárdában, hiszen 14 női hallgató mellett 3 férfi hallgató lép fel. Ebből következően a női karaktereket többen alakítják. A sodró lendületű játék tablói mellett néhány zsánerkép ragadja meg a figyelmet.

Mása fehér babzsákon hever, önmagában elveszve. Eleinte alig látjuk, csak sejthető, hogy ott van. Sziluett-karjainak és két kezének impulzív mozdulatai az ég felé törnek, hogy aztán visszazuhanva, kénytelenek legyenek beismerni kudarcukat. Kicsit később már a földön fekve próbál vízszintes irányba kijutni az arcra ragadt maszkból, amelyet a saját sorsa jelent. Amikor Mása megpillantja önmagát a tükörben, lecsillapodik, hiszen jelenleg nincs lehetősége többre. De biztosak lehetünk benne, hogy ahogy módja lesz rá, újra próbálkozik a kitöréssel. Így alakul, változik Blaskó koreográfiájában a Csehov-szereplők annyit csodált, jobbára szavakon alapuló önreflexivitása beszédnél pontosabb gesztusokká. Egy szárnyalni kész, de életfogytiglani szigorított börtönre ítélt lélek szabadulási kísérlete ez a test profán valóságától.

Plasztikusan mesél (nem csak) a nemi vonzalomról Nyina, Trigorin és Trepljov triója. A kezek, a csuklók játékai biztosítják a férfiak és a nő között áramló mágneses energiákat. Mint általában Csehovnál, ezúttal is mindenki mást szeret, mint kellene. Nyinának, a fiatal színésznőnek két férfi közül kellene választania. Számára egyik sem megoldás, hiszen az egyik játéknak tekinti, a másikat ő nem szereti. Mindenesetre a lány tekintete nyitott mindkét irányba. Míg Trigorin karját Nyina nyers erővel ragadja meg, sőt valósággal kapaszkodik belé, majd összekulcsolódik a kezük, addig Trepljov öleléséből folyton kisiklik, végül csak a férfi kisujját fogja meg – éppen hogy.

A Bethlen Téri Színház köznapi előterében, a büfétől nem messze hangzik el Medvegyenko és Mása híres kezdő dialógusa. „Miért jár mindig feketében? Az életemet gyászolom. Boldogtalan vagyok.„ A szuggesztív zárlat már spirituális helyszínen láttatja Trepljov öngyilkosságát. Átlátszó nylon alatt vergődve, előbb rángatózva, majd fokozatosan elhalkuló szívverésekkel búcsúzik az élettől a fiatal író. Úgy tűnik, hogy Trepljov halálával a többieknek még maradniuk kell. Hátrébb férfi torzója hajol elmélyülten, konok kitartással a zongora billentyűzete fölé. A tekintetet foglyul ejtő bábinstalláció Kadosa Kiss József munkája. A művészet örök. Az ember fájdalmasan halandó, még akkor is, ha az alkotáshoz szükséges szikra olykor mocorog benne.

Csehov: Csajka

Jelmez: Katics Veronika, Simon Ferenc István. Zene: Varga Zsolt. Dramaturg: Juhász Károly. Az eredeti mű szövegét átdolgozta: Sztojka Sebestyén. Rendező-koreográfus: Blaskó Borbála.

Játsszák: Babinchak Atanáz, Bagossy Júlia, Balogh Marianna, Bársonyosi Dávid, Bora Fanni, Csernyák Rita, Fehér Anna, Ferenczi Dóra, Forgács Fanni, Hevesi Fanni, Juhász Jázmin, Juhász Kitti, Knezics Elizabet, Kovács Dorottya, Romhányi Réka, Sztojka Sebestyén, Venyige Petra.

Bethlen Téri Színház, 2019. április 6.