Ha már a menny és pokol közötti kommunikációt emlegetjük, tudnunk kell, hogy az ember éppen a kettő között, középen van. Don Juan is ott pattog, hol az egyik, hol a másik irányba…
Újra és újra rádöbbenünk, hogy a bábozás mennyire komplex műfaj.
Ha valaki, hacsak tényleg nem ritka zseni, azt gondolja magáról, hogy tökéletes, és nincsenek önmagával szemben sohasem kétségei, hát, tudod, szerintem az egyenlő a művész halálával.
„Nagyon szerettem azt a bátorságot, cinizmust, punkos őrületet, és közben olyan ügyek mögé álltunk be, amelyeket teljes mellszélességgel vállalni tudtam.”
…a „Jöttök velem a vadászkiállításra!” mondatot például én improvizáltam, aztán benne maradt.
Mindig is vonzott a tatabányai közeg, azonban bele se mertem gondolni, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatok majd pályakezdőként.
Itt nem kell azzal foglalkozni, hogy ennek a rendőrnek miért van az egyenruhája alatt latex alsónadrág, miért van a körme pirosra kifestve, miért jelenik meg aztán parókában és női ruhában, miért lesz bedrogozva…
… ahogy összeálltak a felvonások, azt vettem észre, hogy zsigerileg megmozgat, ami a színpadon történik, az összes félelmemet, fájdalmamat, kérdésemet megrezgeti.
Hogy valójában létezett-e Cili vagy sem, az teljesen mindegy, mert Cili van. A regényben és az előadásban is…
A független szféra túltelítetté vált: a működési támogatásoknál ugyanarra a pénzre évről évre egyre több társulat pályázik, és a színházi terek kapcsán is ugyan ez a helyzet.