…aktuális, abban biztos vagyok. Sőt! A fogyasztói vágyak kielégítése egyre inkább az emberiség fő tevékenységévé válik, miközben a paradicsom elvesztését csak az veszi észre, aki már elvesztette.
Ha felfelé, ismeretlen magasságba törünk, bíznunk kell azokban, akik lent a létrát tartják.
Az ugyanis egy (nem is könnyű) filozófiai kérdés, hogy észre vehető-e a létezésem. És ha amúgy igen, akkor végül is miért nem?
Akad igencsak konkrét aktualizálás is az előadáson, például egyszer a „hogy utazott?” kérdésre elcsattan a „gondolom, nem gyalog” válasz.
…nemcsak, hogy bírják hanggal és tánccal, de ehhez olyan színészi teljesítményeket párosítanak, amilyeneket musicalszínpadokon nem gyakran láthatunk.
A magyar színpadi szövegekre és/vagy magyar változatokra általában is jellemző a törekvés, hogy tragédia közben is rendszeresen jöjjön rá a nézőre nevethetnék, illetve nevetés közben meghatódjon, esetleg kicsit sírjon is.
A zene és a humor minden bizonnyal segíti a befogadást. Ez a megközelítés működni látszott azon a vasárnap délutánon is, amikor zömében középiskolásokkal együtt néztem az előadást.
…a motyogás, a szétszórtság, a rosszul fogalmazás, az elkezdett, de be nem fejezett félszavak és félmondatok, az indulattal közölt, érthetetlen utasítások immár korunk nyelvi kultúrájának (vagy inkább: kulturálatlanságának) természetes attribútumai.
Máté Gábor rendezése filmes érzetű melodrámát hántol ki Rand regényéből.
…a jelenünkben még nehezebb elhinni, hogy az a létező legjobb világ, amelyikben éppen élünk (pedig az, mert másmilyen nem létezik).