Az alkotók kiindulópontja egy kanadai fotós, Paul Nicklen valós élménye, egy jegesmedve haláltusájának megfigyelése volt: ahogyan hiába kutat élelem után a szemétben.
Termékeny kettősségek egy összművészeti előadásban.
Nem szimplán humorizál (old és ellenpontoz), inkább idézőjelbe teszi, egyben megkísérli önmagukra és ránk is olvasni a darabot.
Nagyon nehéz az ép ésszel kimondhatatlant kimondani, ráadásul az elkövető oldaláról, az ő „igazsága” felől tenni ezt, amikor ott van a néző előzetes tudása is minderről.
Miként essen latba az innovatív újszerűség és az olyan „klasszikus” értékmérők, mint például a felépített dramaturgia (illetve annak jelentésképző hiánya) vagy a színpadi jelenlét súlya?
Ahol Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve több mint egy éve vezeti a könyves eladási listákat, a Gardéniának jelentős a potenciális közönsége.
Vajon lehet valóban fontos, meghatározó művész az, aki emberileg silány?
… Tagirovsky lép a színpadra, elmondja, hogy ő a színtársulat vezetője, nemrég halt meg, és hogy hamarosan jönnek a gyászolók.
A szomorú bohóc valójában önleleplezés.
A népmesék hangján szólal meg, de a diktatúra kis- és nagystílű mesterkedéseit, a benne élő ember botladozásait láttató iróniával.