Petrusák János: Főhajtás és magunkba nézés

A nyíregyházi zsinagógában

Önmagamtól megkérdeztem: mit tudok a zsidóságról és a Nyíregyházán velünk élő zsidó vallásúakról? Majdhogynem sommásan azt mondhattam, hogy semmit. Vagy csupán annyit, amennyi a történelemkönyvekben van, meg a hírközlő csatornákon jut el hozzánk.

A magyar zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról méltó módon megemlékezni – ez a cél vezérelte a Magyar Kormányt, amikor az 1005/2013. számú határozatával életre hívta a Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottságot, mely a diplomácia, a történelmi egyházak, a civil szféra és a magyarországi zsidóság képviselőinek fórumaként hirdette meg a 2014-es emlékévet. Ennek kapcsán hazánkban tudományos konferenciák, ismeretterjesztő előadások, kiállítások, filmvetítések és könyvbemutatók százain vehetett részt az érdeklődő.
Mi – kicsiny csoportunk, a NYÍRI AFK (filmes) Egyesület és a PegazusTv Média és Oktató Kft. munkatársai – a megemlékezés/főhajtás szándéka, az akkori és jelenbeli magyar állampolgárságú zsidóság életével kapcsolatos kérdések felvetése mellett nem utolsósorban az önmagunkba nézés szándékától vezérelve látogattunk el a nyíregyházi zsinagógába.
A látogatás előtt, 2015. január 27-én kiállítás-megnyitón és kisfilmbemutatón vettünk részt, de már akkor éreztük, hogy egy megemlékezés protokolláris eseményébe – a holokauszt-túlélő és annak rokonai, a sajtó villogó vakui és a TV-kamerák kereszttüzébe, a néhány tucat megjelent érdeklődő mellé – nem illő, nem való a csendes elmélkedés, és a közben megfogalmazott kérdéseink, érzelmeink sem.

zsinagoga6A szerző, Petrusák János felvételei

Ezért inkább egy későbbi délutánon, hála Somos Péter segítségének, bejárhattuk a zsinagógát, a kertet és a gyülekezeti házat, megnézhettük még egyszer, senkitől sem zavartatva a kiállításokat, és nem utolsósorban, miközben elgondolkodhattunk a múltról és jelenről, feltehettük kérdéseinket.
Hadd írjam le, nem dicsekvőn, hanem éppen hogy kissé megütközve, hogy csupán öten voltunk, akik arra a késő délutáni, majdnem két órás látogatásra elmentünk. Akiknek szóltam, ennél jóval többen voltak, de már ez is magunkba nézést érdemel. Magyarországon, a magyarsággal együtt a zsidó vallásúak már a honfoglalás óta velünk élnek. Ide, a Kárpátok nyugodt vidékére már az Árpád-házi királyok alatt százával és volt, amikor ezrével érkeztek zsidók, vagy menekültként, a „művelt" nyugatiak pogromjai, máglyáinak lobogása elől, vagy földet, munkalehetőséget és új hazát keresve maguknak.
A történelem mindig csak a „balhékkal" foglalkozik, ugyanúgy, ahogyan a sajtó is, ezért is tűnhet úgy, hogy a magyar és zsidó együttélés mindig is gondokkal terhelt volt. Csakhogy nézzük meg, mikor is jelentkeztek szakadások! A teljesség igénye nélkül, kiragadott néhány példával élve, pl. a 1500-as évek legelején, amikor a magyarság úgy érezte, két nagy őrlőkő között darálják, a Habsburg nyugat és a török dél-kelet között. Utaljunk Szerencsés Imre alkincstartó, a gyengekezű II. Lajos magyar, cseh és horvát király emberének esetére, aki Salamon ben Efraim néven született szefárd zsidó volt. Ő maga megkeresztelkedett, de amikor az akkori nép és a politikacsináló urak vádolták a királyt az ország vagyonának elherdálásáért, a sok mulatozásért, a török veszéllyel való nem törődésért, szó szerint bűnbak kellett, nem is a kincstartó, hanem az alkincstartó. Hiszen az zsidó volt! Vagy a török idők végén, a császári zsoldosok azzal az ürüggyel fosztották ki és gyilkolták le a magyarországi zsidókat, mert azok „olyan hasonlóan néztek ki, mint a törökök". Ugyanígy zsidók elleni atrocitások jellemezték az első világháborút követő államösszeomlást és országvesztési folyamatot, hiszen mindig is egyszerűbb volt bűnbakot-bűnbakokat találni az önmagunkba nézés helyett.
Sajnos manapság is van olyan, aki felkiált: „mit akarnak még a zsidók!" Pedig nem: mit akarunk mi? Kérdezzük mi, egymástól, de elsősorban önmagunktól.
Önmagamtól megkérdeztem: mit tudok a zsidóságról és a Nyíregyházán velünk élő zsidó vallásúakról? Majdhogynem sommásan azt mondhattam, hogy semmit. Vagy csupán annyit, amennyi a történelemkönyvekben van, meg a hírközlő csatornákon jut el hozzánk. Ez azonban édeskevés! Szemlesütve kérdeztük meg a zsidóság létalapjait jelentő információkat, és többször is el kellett mondanunk, hogy nem tiszteletlenségből, hanem tudatlanságból kérdezzük ezt.

zsinagoga4

Összefoglalva, amit megtudhattunk: 1865-ig a nyíregyházi hitközség a nagykállói rabbi felügyelete alá tartozó fiókhitközség volt. Ekkor a megerősödött, létszámában megnövekedett közösség önálló hitközséggé alakulhatott. Nyíregyházán két zsinagóga is állt, de a Szarvas utcai épület máig tisztázatlan okokból – az elhurcoltak ruharaktára volt ott akkor – 1944-ben leégett. Helyén ma iskola áll, a zsinagóga alapfalainak szikláit pedig 1953-ban a Kótaji úti zsidó temetőbe vitték át, az elhurcoltak emlékművét felállítva. A másik (ortodox) zsinagóga az 1920-as években épült. Ma itt működik a hitközség.
A Vészkorszak idején mintegy 4 800 nyíregyházi zsidó vallású személyt írtak össze a hatóságok, akkor, amikor Nyíregyháza lakossága kb. 62 ezer fő volt. A gettó területén akkor keresztények is laktak, akiknek záros határidőn belül ki kellett költözniük, a gettóba pedig – egyre nagyobb számban – a környékbeli és a megyei zsidó lakosságot zsúfolták be. Akadozott az ellátás, a víz, a villany. Egyre szaporodtak az éjszaki-hajnali razziák. A zsidóknak nem lehettek vagyontárgyai...
Mindezek száraz, hideg – máig érződőn hideg – tényadatok. Ahogyan az is, hogy városunk akkori vezetése humanitárius okokból kórház-gyengélkedő felállításáról is határozott – azaz parancsba adta a zsidóknak – a gettó területén. Erre a célra az önkormányzat a Síp utcai zsinagóga épületét jelölte ki.

zsinagoga5

Itt máris felmerülhet az olvasóban a kérdés: de akkor hol folyhatott az istentisztelet? A másik adalék, amit kalauzunktól megtudtunk, hogy a zsinagógában nem volt, és ma sincs fűtés. Tehát plusz öt fok körüli hőmérséklet volt. Gondoljunk bele: beteg, legyengült emberek számára!
És sorjáztak más, történelmi tényadatok: mivel a nyíregyházi gettóba nem fértek már az összegyűjtöttek, ezért a Nyírtelekhez tartozó Varjúlapos nevű tanyán, a Dessewffy-uradalom majorságában zsidó gyűjtőtábort állítottak fel. A tábort a csendőrök és az SS különös szigorúsággal őrizte. Ide kerültek az úgynevezett megbízhatatlannak nyilvánított zsidók, mind. A tábor saját csendőrnyomozó-részleggel rendelkezett. A táborban őrizetteket mind Auschwitz-Birkenauba deportálták...

zsinagoga3

1945. január 27-én szabadította fel a Vörös Hadsereg az Auschwitz-Birkenau táborokat. Az ENSZ 2005-ben határozatba foglalta, hogy ez a nap az ENSZ Holokauszt Emléknapja.
Ma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kb. 150 zsidó vallású, illetve zsidó származású személy él. A Nyíregyházi Zsidó Hitközséggel kb. 60-70 fő tart szorosabb-lazább kapcsolatot.
Eddig a tények: a fentebb említett 4800 helyett 60-70, leginkább már idős ember. (Bár Izrael állam megalakulásával sok zsidó döntött úgy, hogy ott akar élni.)
Mi hallgattuk a tényeket, a tények záporát. Hallgattunk, gondolkoztunk, elmélkedtünk, önmagunkba néztük.
Somos Péter megköszönte, hogy mi öten elmentünk. Mi még egy kissé mindig szégyelljük magunk, hiszen igaz a mondás: „minél többet tanulok... annál inkább rájövök, milyen keveset tudok". (Arisztotelész)
Szándékunk, apró csoportunk szándéka, hogy ne csak az elmúlt megemlékezési évben, ne csak a megemlékezés napján, hanem máskor is gondoljunk arra, mi mit tudunk, és mi mit teszünk.
Mi gondolkodtunk, kérdeztünk, fejet hajtottunk, önmagunkba néztünk és fotóztunk...
Mindez kevés, de reméljük, hogy egy, ha aprócska is, de lépés...

Nyíregyháza, 2015. január 27.

 

 

 

© 2016 KútszéliStílus.hu