Turbuly Lilla: Mindenütt (n)ő
Szex és irodalom címmel beszélgetés Czapáry Veronika Anya kacag című regényéről.
„...ebben a könyvben a szex pillanatnyi cél, eszköz arra, hogy egy adott napon végre történjen valami."
Ez már ilyen szakmai ártalom lehet nálam: hogy mióta sokat írok színházról, az irodalmi rendezvényeket is hajlamos vagyok innen nézni. Így voltam ezzel a Mindenütt Nő rendezvénysorozat Szex és irodalom című beszélgetésén is. Ahol a beszélgetés ugyan Czapáry Veronika Anya kacag című regényéről folyt, az eseménynek azonban legalább annyira főszereplője volt maga a szerző, mint a mű.
A kőszínházban egyébként az a jó, hogy (majdnem) biztosan 7 óra 7 perckor kezdődik. Az alternatív előadásoknál már elég nagy a szórás, és szinte kötelező a késés, sokszor majdnem annyi, mint itt, ahol négy óra helyett végül négy óra huszonötkor kezdtek – igaz, arra a gyér hallgatóság még egy-két emberrel megfogyatkozott. Az azonban még az alternatív színházaknál is nehezen képzelhető el, hogy az egyik szereplő (értve ezen most az egyik felkért kritikust) már előadás közben essen be a színpadra. De hát nem is színházban voltunk, és most már tényleg mindjárt rátérek az irodalomra, de azt még előtte el kell mondanom, hogy lett a szerző főszereplő. Nem azzal, hogy az elején felolvasott egy részletet a regényből. Utána átült a közönség közé, a négy kritikus pedig tényleg elkezdte kritizálni a művet. A hasonló kritikusvitáktól a szerzők általában távol tartják magukat, ami talán azért szerencsés, mert így mindenki felszabadultabban és sarkosabban fogalmaz, nem kell tekintettel lenni a szerző esetleges érzékenységére. Itt azonban, bár jelen volt a szerző, mégpedig megkerülhetetlenül, a kritikusok nem fogalmaztak kíméletesebben, mint azt - feltételezhetően - a távollétében tették volna. Czapáry Veronika a maga kedves szétszórtságával, érezhetően túlpörgött adrenalinszintjével, a véleményeket hallgatva valamiféle székfoglaló játékba kezdett: kb. percenként más székre ült át, hol az első sorba, hol az utolsóba (volt mi között válogatni), akcióját a thonet székek nyikorgása kísérte, kifutott, bejött, igazított a kameraállványon, feldöntötte, odébb tette és folytathatnám. Így aztán az irodalmi beszélgetés egy sajátos színházi performansszal ötvöződött.
De most már tényleg az irodalomról! Az Anya kacagban kétféle szöveget gyúrt egybe a szerző: egy naplót (amelyben egy fiatal lány számol be Budapest belvárosi, férfiak és különböző szórakozóhelyek között bonyolódó életéről) merőben más stílusú, a lány traumákkal teli gyermekkorát hézagosan kirajzoló szövegrészekkel, szabadversszerű betétekkel, álomleírásokkal stb. A beszélgetést Benedek Anna kritikus, szerkesztő moderálta, résztvevői pedig Menyhért Anna író, kritikus, Erős Ferenc pszichológus és Kalmár György irodalomtörténész voltak. Többen is felvetették, hogy – ismerve a szerzőt – nehezen tudnak elszakadni a referenciális olvasattól, mivel Czapáry Veronika az életben is úgy beszél, ahogy a könyv főszereplője: sokat, kicsit kapkodva, hol elfedve, hol felvillantva valami mélyebbet. Kalmár György a nagy irodalmi hagyományokkal rendelkező naplóforma felől közelített volna a szöveghez, de azt kellett tapasztalnia, hogy itt ez a „lelki és női tér" nem úgy működik, mint más irodalmi műveknél, a megismerés folyton elakad, és ez egyszerre frusztráló és elgondolkodtató. Erős Ferenc elsősorban pszichológusként viszonyult a szöveghez. Az írás legfontosabb indokának, céljának, azt a regényben is megfogalmazott mondatot tartotta, amely szerint a főhősnő az időt, a még hátralévő reménytelen életet próbálja ezzel kitölteni. Pszichológusként pontosan vissza tudta fejteni a szöveg mögötti traumákat, a gyermekkori abúzust és az ebből következő kötődési nehézségeket, olvasóként azonban már erős kétségei voltak az ábrázolásmóddal kapcsolatban. Ahogy mondta, a sok-sok felbukkanó férfi szereplőről legfeljebb a farkuk méretét tudta meg, más lényeges információkat azonban nem nagyon. Menyhért Anna a szöveg parttalanságát, behatárolhatatlanságát emelte ki. Mintha igazából nem lenne lényeges sem a helyszín, Budapest, sem a folyton emlegetett szex, sem semmi más. Kalmár György ehhez úgy kapcsolódott, hogy a naplónak nincs eleje és nincs vége, a szöveg nem strukturált, és gyenge a linearitás is. Benedek Anna ellenben nem érezte ennyire naivnak a tükrözésekkel, tükröződésekkel játszó szöveget.
Ha egyébként valakit a címben jelzett szex mint téma vonzott volna a beszélgetésre, annak csalódnia kellett, mert, ahogy Menyhért Anna elmondta, ebben a könyvben a szex pillanatnyi cél, eszköz arra, hogy egy adott napon végre történjen valami. Kalmár György mindehhez azt tette hozzá, hogy férfiként számára ez a szöveg a legkevésbé sem volt erotikus, érzéki vagy akár pornográf. A száraz, jelző nélküli tényközlések („megbaszott", „megbaszattam magam") szerinte nem női beszédmódot tükröznek, a szexualitás szókincse a regényben inkább a „bunkó pasasoké", furcsa, hogy egy női hang beszél így minderről, és hogy az egész könyvben egyszer íródik le az, hogy szeretkezni. De az is lehet, hogy mindez a test tárggyá tételének, és így a távolságtartásnak az eszköze. Menyhért Anna ehhez azt tette hozzá, hogy úgy tűnik, a főszereplőnek nincs meg rá a nyelve, hogy kifejezze, amit érez, sőt, mintha azt sem tudná, mit szokás érezni olyankor, amikor például megalázzák. És megint ott voltunk a pszichológiánál, de erre már le is telt a beszélgetésre előirányzott egy óra.
A végére egy jól mederben tartott, izgalmas beszélgetés állt össze és társult a szerzői performansz mellé, amit szerzőként nem biztos, hogy szerettem volna végighallgatni, de olvasóként nagyon is.
Írók Boltja, 2013. március 9.