Denis Diderot: Az apáca – Újraolvasó –

Van miből választani, ha egy kortárs átirathoz keresnek vezérfonalat.

A Dollár Papa Gyermekei Csehov, Ibsen és XIX. századi kortársaik után most visszalépett egy évszázadot: újabb bemutatójuk Denis Diderot 1760-ban írt regénye, Az apáca alapján készül. A regényt valószínűleg jóval kevesebben olvasták, mint ahány embernek valamiféle zanzásított benyomása van róla irodalomkönyvek félmondatai vagy a belőle készült film alapján, és ebben a benyomásban jó eséllyel felvillan a 18-as karika is. Aki ez utóbbi miatt venné kezébe a kötetet, csalódni fog, egy mai kamasz esti mesének is gyengének találná a könyv „szexjeleneteit”. Egy kortárs színpadi előadás alapjának pedig egyszerre tűnik meglepő és érthető választásnak.

Denis Diderot (1713 - 1784)

Meglepő, mert a regény alaphelyzete ma szinte elképzelhetetlen. Susanne-t szülei akarata ellenére adják be egy apácazárdába. Így akarnak megszabadulni a kakukkfiókától, aki az anya egy félrelépéséből született, és ezért már a családban is számkivetettként élt két nővére mellett. Susanne, bár mélyen vallásos, irtózik az apácaélettől, fogadalomtétel helyett a szertartáson nemet mond, és ezzel magára zúdítja a kegyetlen rendfőnöknő haragját, aki válogatott kínzásokkal teszi pokollá az életét. Végül anyja ráveszi a fogadalomtételre, de sorsa ezek után sem fordul jobbra, később hiába kéri feloldozását, nem tudja elérni. Azt azonban igen, hogy egy másik kolostorba helyezzék, de ott az egzaltált, leszbikus főnöknő kezdi szerelmével üldözni. Végül megszökik a zárdából, sorsa azonban nem fordul jobbra. Támogatót keres, aki olyan munkához juttatná, ami „biztonságot, nyugalmat, kenyeret és vizet” nyújthat neki. Ezért írja le életét egy bizonyos márkinak, akitől ezt a támogatást reméli. A kor irodalmi divatjának megfelelően Diderot levélregény formájába öntötte mindezt.

Kit érdekel ma egy apácazárda szűk, belterjes világa? (Amelyről a magyar irodalomban is született időben hozzánk közelebbi regény, Kaffka Margittól a Hangyaboly.) Ez a kérdés többször is felmerül az emberben a könyv olvastán, ahogy az is, hogy Susanne 22-es csapdájára emlékeztető élethelyzetének, amelyből sem a zárdában, sem a külvilágban nem látszik szabadulási lehetőség, milyen kortárs áthallásai lehetnek?

Innen nézve már jobban érthető Dollár Papáék választása. Determinált, sehonnan sehová sem vezető női életutakat ma is nem keveset látunk magunk körül. Például amelyek nem hogy egy apácazárdába, hanem az amszterdami Nyíregyháza utcába vezetnek (lásd Szilágyi Eszter Anna friss, a Nyílt Fórum keretében született, azonos című drámáját). A politika szintén hajlik rá mostanában (is), hogy megmondja, mi a dolga egy nőnek, és a közvélemény egy részében is van fogadókészség erre az álláspontra. Persze, nem kell leszűkíteni a kérdést csupán az egyik nemre, a regény lehetőséget kínál eszmefuttatásokra a szabadság mibenlétéről és deficitjéről, vagy a szűk, zárt közösségek eltorzuló belső értékrendjének vizsgálatára is.

Diderot műve egyházellenes, de nem vallásellenes. Az őszinte hit és elkötelezettség is megjelenik benne, Susanne első rendfőnöknője, akinek korai halála közrejátszik a lány életének rosszabbra fordulásában, a példa rá. De hangsúlyosabban ábrázolódik a másik oldal: az Isten nevében saját haszonra és saját zsebre dolgozók, hatalmukkal visszaélők belső hierarchiaharcokkal, torzsalkodásokkal teli világa. És a manapság egyre gyakrabban napvilágra kerülő szexuális visszaélések kérdése is. Van tehát miből választani az alkotóknak, ha egy ma időszerű átirathoz keresnek vezérfonalat.

És hogy hogyan írta meg mindezt Diderot egy mai olvasó szemszögéből? Talán a levélregény-formából is ered, de nekem éppen a főszereplő megformálása, karaktere nem volt elég meggyőző. Abból, ahogy leírja a vele történteket, mintha éppen ő maradna ki. Reménybeli pártfogójának ír, és ebből persze következik az a tiszteletteljes, időnként már-már szenvtelen hang, ahogy hozzá fordul, és ahogy a saját szenvedéseit, lázadozásait is leírja, de ettől olyan lesz az egész, mintha egy hangtompítót működtetne.

Kiss-Végh Emőke, Stork Natasa és Hód Adrienn az előadás előzetesében / Fotó: Ligetvári Csenge

Az pedig mai szemmel már-már hihetetlen, ahogy az ártatlan, a szerelmi életben teljességgel járatlan, 18 év körüli lány a leszbikus főnöknő közeledéseit félreérti, orgazmusát látva pedig orvosért rohanna. Diderot ezeket a részeket minden valószínűség szerint nem ironikus felhanggal írta, ma viszont már nem nagyon lehet máshogy olvasni. A többi szereplőnél is hiányoznak az árnyalatok, ez alól talán csak a második rendfőnöknő kivétel, őt jóval érzékletesebben, jó- és rossztulajdonságaival együtt jeleníti meg.

Susanne önéletírása úgy kezdődik, hogy a lány reményei szerint annak elejére majd a címzett, a márki válasza kerül – ha megérkezik. Hogy a márki valóban az a makulátlan úriember-e, akinek a lány gondolja, vagy afféle XVIII. századi sugar daddy, az nem derül ki. A válasza mindenesetre nem szerepel a könyvben, vagyis a lány ebben a reményében is csalatkozni kényszerül. Húszéves, amikor addigi életét papírra veti, további sorsáról nem kapunk információt, ez pedig már önmagában arra utal, hogy nincs reménye jobbra. Mindezek után abban sem nagyon reménykedhetünk, hogy Dollár Papáék jobb sorsot szánnak a saját főhősnőjüknek. De ez majd október 18-án, a Trafóban kiderül.

2017. október 7.