Ha július, akkor ZAKO Fesztivál

Július 1-9. között rendezik meg az V. ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivált -
A k2 Színház a városról készít előadást.
A k2 Színház a városról készít előadást.
Június 8. és 17. között rendezik meg a XVII. POSZT-ot. A május 8-i sajtótájékoztatón a versenyelőadások mellett a kísérőprogramokról is hallhattunk.
A Bethlen Téri Színház és a Manna újra kiírta a közös pályázatát, amelyre fiatal, pályakezdő színházi alkotók jelentkezését várják.
2017. április 8-án láthatja először a közönség A Grönholm-módszer című előadást a Centrál Színház kisszínpadán. A Neptun Brigád és a Manna közös produkciójában Simon Kornél, Botos Éva, Ficzere Béla és Vass György küzdenek az álomállásért.
...mióta megismertem őt, elkezdtem hinni magamban. Világossá vált eddigi balsikereim oka. Az, hogy nem hittem magamban, hogy már előre elkönyveltem a kudarcot.
Sajtótájékoztatót tartottak az Operettszínházban, amelyen Lőrinczy György főigazgatója már az elején válaszolt egy kérdésünkre, pedig még fel sem tettük.
Tordai Teri és Horváth Lili eddig két alkalommal játszott együtt színpadon; most ismét egy közös előadásban láthatjuk őket, méghozzá anya-lánya szerepben.
Február 3-án érkezik a negyedik Találkozások-bemutató, a Nőkből is megárt... című előadás Tordai Terivel és lányával, Horváth Lilivel.
A Jurányi Házban a Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) produkciója -
Az előadás időpontja: 2017. január 13. 19 óra; Az előadás helyszíne: Jurányi Ház (Kamara); Az előadás hossza: 180 perc (egy szünettel)