Beszélgetés Guelmino Sándorral /

 „Már az olvasópróbán elmondtam, hogy egy gyarlósággyűjteményt akarok bemutatni.”

A Gloria bemutatójáról beszélgettünk Guelmino Sándorral. Megtudtuk, hogy a próbaidőszakban „tanulmányúton” is járt, elárulta, hogy mindent megtett azért, hogy az előadás végig lekösse a nézők figyelmét. Dicsérte a színészeket, különösen a fiatalok sorsát viseli a szívén.

Ritkán ér el Magyarországra ilyen gyorsan fiatal, tengeren túli szerző sikerdarabja. Miért esett a választásotok éppen az amerikai Branden Jacobs-Jenkins Gloria című darabjára?

Több oka is volt. Közös célunk Rodrigóval (Crespo Rodrigo a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója – a szerk. megj.), hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a fiataljainkra, több lehetőséget biztosítsunk nekik. Azoknak is, akik már a társulat tagjai, és azoknak is, akik még nem, de már valamilyen szinten kötődnek hozzánk. Ez a társulat építése miatt is fontos, de szívünkön is viseljük a jövőjüket. A másik az én személyes okom. Nagyon izgalmasnak gondoltam a darab tartalmát, de a szokatlan szerkezetét is. Ez egy atipikus mű, mert a drámai csúcspont az első felvonás végén van. És engem kifejezetten izgatott, hogy utána, a második felvonásban, hogyan, mivel lehet továbbra is lekötni a néző figyelmét.

Guelmino Sándor / Fotók: Fotosps - Sipos Zoltán

Sok kitűnő fiatal karakter van a darabban, valóban felkavaróan izgalmas, szinte sokkoló a nem várt fordulat az első felvonás végén, és nem mellékes: irigylésre méltón jól meg van írva az egész. De annyira tipikusan amerikai környezetben játszódik a történet… Mit gondoltatok, a magyar közönség mely rétegeit fogja vonzani a téma?

Nagyon sok multi cég van már Magyarországon, nagy irodákkal. Voltam is nem egy ilyenben „környezettanulmányon”. Idegesítő cselekvéseket, szokásokat gyűjtöttem, amelyekkel az irodában dolgozók idegesítik/irritálják egymást. Szóval, arra gondoltam, hogy az irodai alkalmazottakat és persze általában a fiatalokat érdekelni fogja a történet. Fel sem merült bennem, hogy ez most amerikai környezet. Az érdekelt, hogy a munkahelyeken hogyan bosszantják egymást az emberek, hogy teszik tönkre mások és a maguk hétköznapjait – ahogy ez a világon mindenhol működik. Gondoljunk bele: mindennap órákig vagyunk összezárva olyan emberekkel, akik nem a családunk tagjai! Arról szól a darab is, hogy hova tudnak akkumulálódni azok az apró gyilkosságok, amelyeket egymás ellen nap mint nap elkövetünk.

Csabai Csongor és Figeczky Bence

 Az előadáson figyeltem a közönséget is, és az volt a benyomásom, hogy a leghangosabb tetszésnyilvánítással azok a – koruk, öltözékük, stílusuk alapján „irodistáknak” tetsző – nézők élvezik a látottakat, akik a mindennapokban saját referenciával bírhatnak. Azt gondolom, ez a munkahelyi helyezkedés, karrierista törtetés, kisszerűség, lógás, fecsegés, felszínes sztárkultusz, állandó kvázi izgalmas, érdektelen jól értesültség, hogy például ki a meleg, leszbikus stb., mindez globális jelenség, mi is nyakig járunk, fuldoklunk benne. De napjaink legfontosabb magyar témái, amelyek köztudottan és általam is megtapasztaltan a lap- és könyvkiadó nagyvállalatok szerkesztőségeit (és a színházak jelentős részét) is uralják, az előadásból teljesen hiányoznak. Innen tudom, hogy a darab nem Magyarországon játszódik. Az állandó pártpolitizálásra, a politikai szempontok folytonos jelenlétére gondolok. Ezt a magyar specialitást te tudatosan kerülöd el, vagy eleve eszedbe sem jut foglalkozni vele?

Nem célunk napi aktualitásokat belevonni az előadásainkba. Természetesen reflektálnunk kell a társadalmi folyamatokra, mindarra, amit a bőrünkön érzünk – és erre ez a darab maximálisan alkalmas is. Ugyan nincs benne pártpolitika, ez egy kicsit sem hiányzott nekem, viszont nagyon sok mély, emberi dologról, a gyarlóságainkról szól, méghozzá eléggé intő módon.

Dobó Enikő és Bakonyi Csilla

Az első felvonásban görbe tükörben látjuk önmagunkat, és ezen könnyedén szórakozva jókat derülünk. És aztán jön az a bizonyos sokkoló fordulat, és utána, a második felvonás nagy részében mély társadalmi, lélektani élveboncolás zajlik, ami egyébként szintén beszippantja a nézőt, bőven van annyira izgalmas, érdekes, mint amennyire szórakoztató az első rész. Ez a kettősség a legtöbb előadásotokat jellemzi: szórakozzon is a publikum, de gondolkozzon is el azon, milyen világban, hogyan élünk.

Ez abszolút célunk. Azzal nem érnénk semmit, ha elvadítanánk a nézőket. De mindemellett számomra kifejezetten szakmai kihívás is volt, hogy az első felvonás nagyon mozgékony, sok szereplővel, történéssel, cselekvéssel teli életképe után hogyan lehet megtartani a néző figyelmét egy olyan második felvonással, amelyet lényegében hosszú párbeszédek uralnak. A második felvonás első részének jeleneteit tulajdonképpen csak a rétegzett, elmélyült, igényes színészi munka tudja működtetni. Kíváncsi voltam rá, hogy sikerül-e ezzel ébren tartani a nézők figyelmét látványos, fordulatos nagyjelenetek nélkül. Meg kell mondanom: a színészek nyújtotta végeredménnyel nagyon elégedett vagyok. És persze annak is örülök, hogy az első felvonáson sokat lehet derülni. Már az olvasópróbán elmondtam, hogy egy gyarlósággyűjteményt akarok bemutatni. De azt is bevallom: én mindig nagyon jól szórakozom a második felvonáson is.

Maczky-Kő Bálint, Mikola Gergő és Német Klára

Ezzel ugyanígy vagyok. Jól szórakoztam, jókat nevettem az elsőn, de nagyon elvitt a második. Mindegyik színész hihetetlenül jól elkapta a karakterét, kifejezetten élveztem az alakításukat, elnéztem volna még sokáig. És szabályosan pofán vágott, ledöbbentett a felszínre juttatott, amúgy köztudott, ismert tartalmú üzenet, hogy tudniillik a törtető egyén, a média gépezete mennyire gátlástalanul átgázol a tragédiák áldozatain, és a (kassza)siker érdekében kedvük szerint hamisítják, manipulálják a tényeket. Hova tart a világ?

Az első felvonás egy pontján Bartos Ági szájából elhangzik a kérdés: nem olyan, mintha egy kibaszott Titanicon utaznánk? És ez kifejezetten a kultúráról, a kulturális újságírásról szól. Ez nem amerikai specialitás. Ezt itthon is a saját bőrünkön érezhetjük. Nem tudhatjuk, meddig van ránk igény, mikor kell lehúznunk a rolót, meddig tudunk még fennmaradni, megkapaszkodni. Ebben a helyzetben, a túlélésért folytatott harcban sokak nem ismernek se istent, se embert.

Nagyon élveztem, kifejezetten megszerettem ezt az előadást. Hogy nekem mi a legjobb benne, azt röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy sokat megtudtam belőle a színházról, de a világról is, amelyben élünk. Bölcs, kritikus és mai, korszerű is az előadás. Pergő, sallangmentes, de erős, hatásos a színészi játékmód és sokrétű, izgalmas, variálható a játéktér, a fények, a zene, minden…

Figeczky Bence, Urbán-Szabó Fanni és Bartos Ági

Örülök, hogy így látod. Ez szerintem is sok szempontból nem egy tipikus előadás. Még néhány nappal a bemutató előtt is kíváncsi voltam, találgattam magamban, hogy fogják fogadni a nézők. Mernek-e majd, tudnak-e nevetni, ráismernek-e önmagukra? És egyáltalán, vajon mit gondolnak magukról? Szóval, ez befogadói szempontból sem szokványos előadás. Az is szakmai kihívás volt nekem, hogy az első felvonás apró-cseprő kis történései olyan érdekesek legyenek, hogy végig fenntartsák a néző érdeklődését. És elárulom, hogy amikor a darab végén visszatér az irodai helyszín, az eredetileg a harmadik felvonás, ott a saját döntésem volt, tehát az darabban sem így van, hogy még egy korosztállyal fiatalabb színészekre osszuk a szerepeket.      

Jelentéses is, hogy az igen trendin kinéző, lehengerlőn pragmatikus filmproducer és az óvatosan fogalmazva is elsöprően attraktív asszisztensnője mennyire fiatal.

Pilnay Sára

És nekem külön öröm azt is látni, hogy a hozzájuk képest már idősebbnek számító Mikola Gergő milyen felelősséggel és odaadással segíti az egészen fiatalokat. Nem tudom, később mi lesz velük, például Német Klárával, Maczky-Kő Bálinttal, Tóth Marcellel, hozzánk fognak-e tartozni vagy sem, de abban biztos vagyok, hogy profitálni fognak az itt megismert munkamódból, hozzáállásból, színházfelfogásból. A próbák közben nekem ez volt az egyik legfontosabb élmény.

A különböző generációk együttélésében, közös játékukban a tatabányai színház régóta élenjáró, nem túlzás: példamutató. Milyen jövőt jósolsz a Glóriának?

Nem tudom. A szeptemberi bemutató után még abban a hónapban négyszer eljátszottuk, októberben is volt már műsoron. Én közben külföldön voltam, de hazatérve kérdeztem a színészeket, hogy hogyan mentek le a Gloria-előadások. Azt mondták, a közönség vette…

 

2024. október 17.

 

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.