Beszélgetés Figeczky Bencével /

Előfordult, hogy 5-10 perccel hosszabbra nyúlt az előadás, mert a nézők annyira nevettek, hogy várnunk kellett, amíg abbahagyják, különben elszalasztották volna a következő 2-3 poént.

A Ma este megbukunk az elmúlt évad egyik nagy sikere volt a tatabányai színházban. Akik egy vérbeli vígjátékkal alapoznák meg az év végi vigasságot, a két ünnep között most újra megnézhetik. Az előadásról Figeczky Bencével beszélgettünk, de szóba került az is, miért ideális számára a tatabányai színházi lét.

Néhány napja volt a Hedda Gabler bemutatója, amelyben az egyik főszerepet, Hedda férjét játssza. Sikerült már kipihenni a főpróbahetet?

Megterhelő próbafolyamat volt, amelyben nem működtek a megszokott színészi eszközök. Igazi idegrendszeri munka, szakmailag nehéz feladat, érdekes módon azonban ez nekem kevésbé fárasztó, mint amikor egy könnyedebb darabot próbálunk. Megállni a premier után sem nagyon volt idő, már túl vagyunk a Liliom olvasópróbáján, amelyben Hugót játszom.

A Ma este megbukunk utolsó előadása az elmúlt évad végén, fél éve volt. Ennyi idő után nehéz visszarázódni a szerepbe?

Nem könnyű. Először mindig azt gondolom, hogy semmire nem emlékszem. Aztán általában visszajön a szerep.

Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Ez egy replika előadás, vagyis követni kell az eredeti előadás „kottáját” díszletben, jelmezben, a játék fő vonalaiban. Mennyiben más egy ilyen előadást próbálni? Videofelvétel alapján folytak a próbák?

Azt hittem, felrakjuk egy hét alatt, de aztán kiderült, hogy egyáltalán nem ilyen egyszerű a dolog. Mi, színészek nem a felvétel alapján dolgoztunk, a rendező, Guelmino Sándor instruált bennünket, a videóba legfeljebb akkor néztük bele, ha valami praktikus információ kellett, például meg akartuk tudni, hogyan kerül egy üveg az adott szereplő kezébe. Az volt a nehéz benne, hogy visszafelé kellett felfejteni, miért úgy történnek a dolgok, ahogy. Törekedtünk rá, hogy ne egy tükörelőadást hozzunk létre, legyen benne lélek, mi, színészek pedig önazonosak lehessünk.

A történet szerint egy amatőr színtársulat egy krimi bemutatására készül, de minden ellenük esküszik. És még nem is jó színészek. Nehéz rossz színészt játszani?

Nem könnyű. Úgy kell a színészi eszközöket alkalmazni, hogy azok teljesen civilnek hassanak. Például rosszul hangsúlyozni, és mérhetetlen nagy hittel teátrálisan működni.

Egy olyan színészt játszik, aki az amatőrök darabjában egy komornyikot alakít, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Mi volt a legnehezebb a megformálásában?

A karakterem egy ideges, izgulós ember, aki mindent túlparázik. Én egyáltalán nem ilyen vagyok, sem a színpadon, sem az életben. Nehéz volt megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel ezt átélni és érzékeltetni tudom.

Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Ez egy nagyon pörgős előadás, amelyben kifejezetten veszélyesnek tűnő jelenetek is vannak. Komoly fizikai igénybevételt jelenthet.

Szeretem a fizikalitást igénylő előadásokat, a zenés előadások ezért is nagy kedvenceim, valahogy szabadabbnak, könnyedebbnek érzem magam bennük. Inkább az esik nehezemre, hogy egy helyben álljak, és úgy fogalmazzam meg a szerepet, mint például a Bűn és bűnhődés elemelt terében, kellékek nélkül, ahol csak a kollégákba tudok kapaszkodni. A Ma este megbukunk-ban az én szerepem nem igényel olyan akrobatikus mozgásokat, mint néhány kollégáé. Emlékszem, a Macbethben véglényt játszottam, amikor idekerültem Tatabányára, azt azért fizikailag is megéreztem, de most nem volt ilyen nehézségem.

A saját pályáján volt már valaha „ma este megbukunk” érzése egy premier vagy egy előadás kapcsán?

Csak rémálmaim, ahogy valószínűleg sok kollégának: hogy a többiek várják, hogy megszólaljak, én meg nemhogy a szövegemet nem tudom, de azt sem, hogy milyen darabban vagyok. Apró-cseprő gondok persze akadtak a való életben is, de hasonló katasztrófasorozat, mint ebben az előadásban, szerencsére nem történt.

Nézőként szívesen néz hasonló vígjátékokat?

Csabai Csongor és Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Nézőként is mindenevő vagyok. Szívesen nézek zenés színházat és alternatív előadásokat, fizikai színházat is. Érdekel az igényes szórakoztató színház, ami szakmailag nagy tudást igényel.

A Ma este megbukunk-at tavaly nagyon szerették a nézők, nyilván ezért is választották az ünnepi műsorba.  

Előfordult, hogy 5-10 perccel hosszabbra nyúlt az előadás, mert a nézők annyira nevettek, hogy várnunk kellett, amíg abbahagyják, különben elszalasztották volna a következő 2-3 poént. Ahol csak játszották ezt a darabot, mindenütt nagy siker volt, nálunk is.

Hét éve tagja a tatabányai társulatnak. Ennyi idő után felmerül már a váltás, az új kihívások igénye, vagy inkább a színház megtartó ereje dominál?

Nem érzem azt, hogy ez korszakhatár lenne. Hullámvölgyek lehetnek akár egy próbafolyamatban is, és persze hét év alatt változik a színészi szerepkör is. Amiket az elején játszottam, már nem feltétlen nekem valók, új karakterek jönnek. Az idei évadom kifejezetten jó, komoly szerepeket hozott a Hedda Gabler mellett a Bűn és bűnhődés is, amelyben Razumihint játszom. Kicsi társulat vagyunk, évi hat bemutatóval, ami azt jelenti, hogy gyorsan pörögnek a darabok. Ennek előnye és hátránya is van. Sokat próbálunk, ami nekem jó, de el kell engednünk olyan előadásokat is, amelyek Budapesten évekig tudnának menni.

Csabai Csongor, Honti György, Király Attila és Figeczky Bence / Fotó: Sipos Zoltán

Melyik előadásokat volt a legnehezebb elengedni?

Nekem ilyen volt A kutya különös esete az éjszakában, a Vonat elé leguggolni, Az üvegcipő, az Illatszertár vagy a Te édes, de jó vagy, légy más. De még sorolhatnám. Általában az évi hat bemutatóból néggyel így vagyok.

Melyiket szereti jobban? A próbaidőszakot vagy az előadásokat?

Most már mind a kettőt. Az elején még volt bennem görcs és megfelelési kényszer, hogy hogy is kell jól próbálni. Aztán megszerettem. Az idei két próbafolyamatom kifejezetten jó volt, sajnáltam, amikor véget értek. Amiért továbbra sem rajongok, az a szövegtanulás.

A tatabányai színház egyedi helyzetben van. Vidéki, de a színészek mégsem itt élnek, hanem ingáznak. Nem a városközpontban van, kicsit olyan, mintha egy sziget lenne. Dolgozott már vidéki és fővárosi színházban is. Melyik életmódot kedveli a legjobban?

Csabai Csongor, Urbán-Szabó Fanni, Figeczky Bence, Király Attila és Mikola Gergő / Fotó: Sipos Zoltán

Az egyetemi gyakorlatomat Budaörsön, illetve a Radnótiban töltöttem, majd egy évet Szegeden dolgoztam. Így tényleg kipróbáltam mindent. A tipikus vidéki színházi életstílust, a belvárosit, ahonnan két próba között el lehet rohanni a szinkronba, a majdnem pesti Budaörsöt is. Tatabánya egyébként időben alig tér el a budaörsi ingázástól. Általában a kollégákkal együtt megyünk autóval vagy vonattal, és az út alatt tudunk beszélgetni, ráhangolódni a színházi létre, így amikor beérünk a színházba, már nincs lötyögés, csak a munkára koncentrálunk. Az is jó, hogy nincs esti próbasáv, csak a főpróbahéten. Napközben intenzíven próbálunk, de négykor végzünk, mint bármelyik más munkahelyen, és így jut idő a családra, barátokra is. Igaz, hogy a barátaink nagy része is a kollégák közül kerül ki, de az más, amikor már a családtagokkal együtt találkozunk, és így hasznosan, tartalmas időt tudunk együtt tölteni színházon kívül is. A színház könnyen benyeli az embert, ha csak ebben a közegben mozog, elszakad a valóságtól. Ha nincsenek civil megélések, nincs miből táplálkozni, és ez hosszú távon meglátszik a színházi munkán is. Az egyetemen is nehezen éltem meg, hogy reggeltől éjjelig lényegében be voltunk zárva, másra nem volt sem idő, sem tér. A színházban könnyen egyfajta gyerekstátuszban ragad az ember: megmondják, hogy mit fog játszani, sokszor kiszámíthatatlan, hogy mikor próbál, nem rendelkezik a saját élete, ideje felett. Én ezt a tatabányai életritmust sokkal jobbnak, számomra ideálisnak tartom, ami tartja a kereteket, de szabadságot is ad. Úgy érzem így „ember” tudok maradni ebben a nehéz szakmában.

Így az év vége fele hogyan összegezné, milyen volt a 2025-ös színházi éve?

Elégedett vagyok vele, jó szerepeket játszhattam, a társulattól megkaptam a Jászai-gyűrűt, Szarvason pedig, egy színházi fesztiválon a Játszd újra, Sam!-ért Bartos Ágival nekünk ítélték a legjobb színészpáros díját. Feltöltött, hogy ott egy új közönségnek mutatkozhattunk be. Soha rosszabbat!

2025. december 4.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.