Beszélgetés Szabó Sebestyén Lászlóval

Bekopogtattunk a színház ajtaján. Örülök, hogy ennyi figyelmet kapunk. Játszani akarunk.

Szabó Sebestyén László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőse az idei POSZT csúcstartója abból a szempontból, hogy két versenyelőadásban is játszik: a budaörsi Liliomfiban főszerepet, A Bernhardi-ügyben a címszereplő professzor fiát. (Utóbbi az Örkény Színház előadása.) De szerepel a Solarisban is, amit az egyetemi műhelyeket bemutató sorozatban hoztak el Pécsre. Ebből az alkalomból kérdeztük, de szóba került az is, hogyan tovább az egyetem után.

- Szerepeltél már korábban a POSZT-on, vagy az idén ugrottál a mélyvízbe?

A Liliomfiban / fotó: Borovi Dániel

- Tavaly is itt voltam, ráadásul akkor is három előadással, de azért az más helyzet volt. A versenyprogramban az Örkény Színház Hamletjében Osric voltam, az off programban pedig két egyetemi vizsgaelőadást játszottunk, a Nincsteleneket és az Athéni Timont.
- Budaörsről most először került előadás a versenyprogramba, az Örkény Színház viszont szinte állandó vendég itt. Láttál valami különbséget a fesztiválra való készülődésben? És te mennyire érezted plusz súlynak azt, hogy most a POSZT-on, a versenyprogramban játszol főszerepet?
- Nem éreztem különbséget a színházak hozzáállásában. Inkább a praktikus dolgok megoldására koncentrált mindenki: hogy egy teljesen más térbe kell áthelyezni az előadásokat. Szerintem ez mindkét esetben jól sikerült. A Liliomfi pallókkal négy részre osztott terét nagyon jól kialakították a kamaraszínházban. A Bernhardi-ügynél az Örkény kis belmagasságához képest hatalmas térbe kerültünk, ehhez a díszletet is át kellett építeni, de ez új színt hozott az előadásba. Jó érzés a pécsi nagyszínházban játszani, remek az akusztikája, és úgy érzi az ember, hogy szinte körülöleli a színpad.
A Liliomfi kapcsán minden egyes előadásnál érzem, hogy mekkora súlya van annak, hogy a főszerepet játszom, most is ezzel az „átlagosan nagy súllyal” léptem a színpadra.
- A Liliomfinak igen nagy a kritikai visszhangja, szinte csak jót írtak róla, egy új színházi generáció programadó előadásaként is értékelik. Te ezt belülről hogy látod: ez volt a célotok, vagy számotokra is meglepetés, ahogy ez az előadás elkezdte járni a saját útját?
- Bekopogtattunk a színház ajtaján. Örülök, hogy ennyi figyelmet kapunk. Játszani akarunk. És kijelentjük, hogy vállaljuk azt, hogy egy életen át teátristák leszünk. Ez a szakmánk, ez a hivatásunk – bármi történjen.
- Most tartatok a tizenhetedik előadásnál. Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával azt mondtad, folyamatosan dolgozol Liliomfi karakterén, és egyre szabadabbnak érzed magad a szerepben. Azóta változott a szerephez való viszonyod?
- Egyre jobban szeretem játszani. Mindig kihívás, meg kell ugrani, fel kell repülni, és a nézőket is magunkkal kell vinni. Minden előadás előtt próbálunk, finomítgatjuk és gazdagítjuk a meglévő anyagot, és új ötletek is rendszeresen bekerülnek. A folyamatos munka frissen tartja a jeleneteket, tulajdonképpen minden előadás egy új bemutató. Itt a POSZT-on például az egyik jelenet teljesen új hangolást kapott. Nekem az a feladatom, hogy nyitott, érzékeny és tettre kész legyek – nem szabad elengednünk sem egymás, sem a nézők kezét.
- Az előbb, A Bernhardi-ügyről szóló szakmai beszélgetésen némileg hasonlóan járkáltál ki-be, mint az előadásban, ahol a professzor fiaként többször is feldúltan kirohansz. Mácsai Pál a beszélgetésen azt mondta, ez egy apa-fiú kapcsolat, annak minden nehézségével és szépségével, nem kell tovább magyarázni. Belejátszik a ti szerepformálásotokba valamilyen szinten, hogy a Mácsai Pál igazgatta színházban töltötted a gyakorlóévedet?

Szabó Sebestyén László / fotó: Éder Vera

- Ez a szerep kapcsán még akkor is fontos adalék, ha soha nem éreztette velünk az igazgató voltát, kollégaként tekintett ránk. Az előadásban mindig akkor rohanok ki, ha az apám megszólít, mert nem tudok mit kezdeni a helyzetemmel, nem értem a sérelmeket, apám makacsságát, a nagyok háborúját. Itt az apa-fiú viszonyt tovább nehezíti, hogy egy helyen dolgoznak, hogy a kollégák is gyerekkora óta ismerik, gyakran a kisfiút látják benne.
- Érdekes, de a színpadon még külsőre is hasonlítottál Mácsai Pálra.
- Amikor elkezdtük a próbákat, olyanra vágattam a hajamat, mint az övé. (nevet) Hasonlítani akartam rá.
- Hogy élted meg a szakmai beszélgetéseket?
- Békés beszélgetés zajlott, ami inkább közönségtalálkozó jellegű volt, ezt a műfajt pedig szeretem.
- Eljutottál mások előadásaira is?
- Sajnos nem. Ez a három előadás a próbákkal együtt szinte teljesen kitöltötte az időmet. Pedig például A te országodat nagyon szerettem volna megnézni. A helyzetemet még az is bonyolította, hogy mivel három különböző társulattal játszottam, folyton költözködnöm kellett, három helyen laktam ez alatt a pár nap alatt.
- Milyennek látod az idei fesztivált?
- Tavaly jó idő volt, most sokat esik, ez a hangulatra is kihat. És eddig úgy tűnik, a Zsolnay Negyedbe költözés sem jött be igazán. Az viszont jó élmény volt, hogy a Solarison, amit ott játszottunk, délelőtt 11-kor teltház volt. Nagyon jól fogadta a közönség, ahogy a másik két előadást is, ezért az idén is jól érzem itt magam.
- Befejeződtek az egyetemi éveid. Az első nyár amolyan senkiföldje, légüres tér szokott lenni. Nálad hogy van ez?
- Még csak most kezd tudatosulni bennem ez az érzés. Hogy ki kell jelentkezni az egyetemről, adminisztrálni kell, albérletet keresni – ezek nem jó dolgok. De másrészről annyi minden lesz ezen a nyáron, hogy mindig csak a következő lépéssel van idő foglalkozni. Ifj. Vidnyánszky Attilával dolgozunk a III. Richárdon, amit a Gyulai Várszínházban mutatunk be, a Liliomfit játsszuk majd a Művészetek Völgyében, aztán a Városmajorban is, vagyis továbbra is együtt dolgozunk. Kapolcsra a saját rendezésemet, az Adieu Paure Carnevalt is elvisszük.
- És ősztől hol folytatod?
- A Nemzeti Színházban. Nyitott színház, és nekem fontos, hogy külföldi rendezők munkáit is megismerjem, dolgozhassak velük, tanulhassak tőlük. Nagy élmény volt megismerni David Doiashvilit, a Cyrano de Bergerac rendezőjét, jövőre pedig dolgozhatok Viktor Rizsakovval, akinek sok előadását láttam már. Közel áll hozzám a világa, nagyon várom a próbaidőszakot.
- Beszélgettünk arról is, mennyire fontos neked a Debrecenben élő családod, és az, hogy ők is láthassanak a színpadon. A Liliomfit látták már?
- Igen, sikerült megszervezni, egy kilencszemélyes kisbusszal jöttek Budaörsre. Annyi munkám volt, hogy húsvét óta nem láttam őket, úgy hazamennék már. Még ha csak pár napra is.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

Pécs, 2016. június 13.