Beszélgetés Szenteczki Zitával

Engem a halálban is az életigenlés érdekel. Annak a folyamatos észben tartása, hogy az élet bármikor véget érhet, ezért addig kell résen lennünk, amíg még vagyunk.

Az Ugródeszka-sorozat keretében a Manna Kulturális Egyesület lehetőséget adott a Színház- és Filmművészeti Egyetem IV. évfolyamos, bábrendező szakos hallgatóinak egy-egy előadás létrehozására. Szenteczki Zita Gimesi Dóra meséjét, A Macskaherceg kilencedik életét választotta. Az előadás bemutatója július 30-án lesz Szegeden, a Thealter Fesztiválon.

- A Macskaherceg kilencedik élete egy olyan szerelem története, amelyben nagyon sokan a saját elrontott, félrecsúszott kapcsolataikra ismerhetnek, ráadásul végig ott kísért benne a megtestesített Halál is. Ugyanakkor varázslatos mese csodákkal és tündérekkel. Hogy esett rá a választásod? És kiknek szánod az előadást, gyerekeknek vagy felnőtteknek?

- Gimesi Dóra több évig tanított minket az egyetemen. Nagyon szeretem a meséit, mert egyszerre tudnak személyesek és általánosak lenni, nagyon jól eltalálja a kettő metszetét. Velem is előfordult már, hogy a saját életemből kiindulva írtam mesét, így ez a megközelítésmód közel áll hozzám. A Macskaherceget az egyik bábszínész osztálytársam, Kovács Domokos küldte át nekem, így ismertem meg. A történetben magamra ismertem, a szerepekben, a karakterekben pedig osztálytársaimra. Sokat beszélgettünk Dórival a történetről, mindketten úgy gondoljuk, hogy elsősorban felnőttmese. Az előadást 14 éves kor felett ajánljuk majd.
- A bemutatót június 30-ra terveztétek, ez azonban Főglein Fruzsina lábtöréses balesete miatt elmaradt. (Ő játssza a női főszerepet a Macskaherceget alakító Dér Zsolt mellett.) Ez az egyhónapos csúszás változtatott-e valamin?

Kállai-Tóth Anett felvétele

- Több időm maradt gondolkodni. Illetve két színész, egyeztetési okok miatt, lecserélődött. Így ismét dolgozhatok Nyakó Julival, aminek nagyon örülök, és nagyon hálás vagyok neki.
- Vele már korábban is dolgoztál...
- Igen, az Iphigeneia A-tól T-ig című előadásban. Nekem nagyon fontos, hogy olyan emberekkel dolgozhassak, akikkel közösen tudunk gondolkodni. Nyakó Juli nagyon ilyen, ahogy az osztálytársaim, évfolyamtáraim is.
- Bábelőadás lesz vagy élőszínház?
- Bábok nem szerepelnek benne, azonban fejdíszek igen. A címszereplő fejdísze univerzális, egyszerre fejdísz és maszk. Az eredeti mesében fontos szerepe van a tündérszárnyaknak, mi szárnyak helyett koszorúkat terveztünk. Másmilyen lesz a női főszereplő, Alinka virágkoszorúja gyermek-, majd felnőttkorában, és a koszorúmotívum megjelenik a beszélő fáknál is. A Halált arcfestéssel különítjük el, így jelezve, hogy más minőség az élő szereplőkhöz képest. Inkább élőszínházi előadásnak szánjuk, de a koszorúk le- vagy felkerülése pluszjelentéssel bír majd.
- A mese Szegeden játszódik, beazonosítható tereken, utcákon. A bemutató is Szegeden lesz. Megtartottátok az eredeti helyszíneket?
- Mivel Pesten szándékoztunk bemutatni, és ősztől itt játsszuk, a szegedi helyszíneket átírtuk budapestiekre. Így került bele a Vérmező, Zugló, a Duna vagy éppen a dunakavics. Ezzel Gimesi Dóri is egyetértett, annak ellenére is, hogy neki – mivel ott született – nagyon fontosak a szegedi helyszínek.
- Úgy tűnik, fiatal rendezőként is foglalkoztat téged a haláltematika, hiszen nem először nyúlsz hozzá.
- Igen, az Iphigeneiának is központi kérdése volt. Engem a halálban is az életigenlés érdekel. Annak a folyamatos észben tartása, hogy az élet bármikor véget érhet, ezért addig kell résen lennünk, amíg még vagyunk.
- A Macskaherceg másik alapkérdése, hogy hogyan rontjuk el a legfontosabb kapcsolatainkat. Mit várunk a másiktól, és mit tudunk adni neki?
- Az érdekel, hogy hol van az a pont, ameddig érdemes változni valakiért. Ezt a Macskaherceget a történetben mindenki egy „pernahajdernek” tartja, a környezete óvja tőle Alinkát. Pedig a Macskaherceg lemond érte a macskaságról, Alinka viszont tündér marad. Ebben a mesében is, ahogy szerintem minden valós történetben, minden igazság egyszerre létezik, mindenkinek igaza van, és senkinek sincs igaza.
Mindannyian egész életünkben tudatosan, vagy tudattalanul arra várunk, hogy megtaláljuk az „igazit”. Persze aztán sokszor az igaziról kiderül, hogy nem is olyan igazi. Akkor összeomlunk, aztán felkelünk, és egy újabb igaziban reménykedünk, vagy a régit várjuk vissza megújult igazinak. De az is lehet, hogy nincs is igazi. De az igazinak hitt elvesztése talán mindenkinek ismerős érzés. Olyan is van, hogy mindenki mondja, hogy mi lesz, én meg nem hiszem el: majd én megmutatom... És aztán a mindenkinek jól igaza lesz. Az is előfordul, hogy nagyon későn döbbenünk rá valamire, mert túl sokáig vagyunk makacsok, de még mindig jobb egyszer nagyon későn rájönni, bocsánatot kérni, megbocsájtani, mint soha. Ez a sok minden könnyeden, felszabadítóan, mégis szívbe markolóan, mind jelen van a Macskaherceg meséjében.
- Hogy készült a színpadi átirat?
- A forgatókönyvet Nagy Orsolya írta, de mielőtt nekikezdett, sokat beszélgettünk róla. Mi, ketten is, és Dórival hármasban is.
- Díszlet? Zene?
- Ez mobilis előadás lesz, sok helyre visszük majd, így üres térben játsszuk, mindössze három vaskockával, amelyek passzolnak majd a fejdíszekhez. Így tulajdonképpen a fejdíszek is díszletelemnek számítanak. A zene Tarr Bernadett munkája: a színészek zenélnek és énekelnek. A Halál például klarinéton játszik majd, a Macskaherceg trombitán, de lesznek más hangszerek is.
- Sok műfajt kipróbáltál az elmúlt időszakban, még az operát is (Gluck Orfeusz és Eurüdikéjét rendezted a Zeneakadémián). Rendeztél gyerekeknek, felnőtteknek. Van-e már valamilyen kitüntetett irány, amerre menni szeretnél?
- Még csak tanulom a műfajokat. Többek közt ezért is örülök, hogy bábrendező-szakra jöttem, mert úgy érzem, hogy emiatt is ilyen rendkívül széles a paletta, amit kipróbálhatok és tanulhatok. A pesti Színművészeti előtt egy évet színész szakra jártam Marosvásárhelyen, ott vált világossá számomra, hogy nem a színészet az én utam, inkább a kitalálás, a különböző dolgok, elemek összerakása érdekel. Az egyetemen volt alkalmam minden évben bábos és prózai előadást is rendezni. Idén egyébként még a színészethez is visszatértem egy előadás erejéig, amit a naplóimból állítottam össze. Szóval egyelőre sok minden érdekel. Tudom, hogy a bábrendezőket elsősorban gyerekelőadásokra kérik fel, és ez számomra öröm, egyáltalán nem degradáló, de úgy érzem, akkor lehet teljes a munkám, ha évente legalább egy felnőtt-előadást is rendezhetek majd. Ezért is örülök A Macskahercegnek, melyet több fesztiválon is lesz alkalmunk játszani. A Thealter után ősszel a MU Színházban az Ugródeszka Fesztiválon és a Budapest Bábszínház fesztiválján is.
- Milyen munkáid lesznek a jövő évadban?
- A Kerekasztalnál kezdek, A csend című Balázs Béla-meséből készítünk színházi nevelési előadást gimnazistáknak, szeptemberben lesz a bemutató. A Szegény Dzsoni és Árnikából pedig operettet rendezek majd az Operettszínházban, pontosabban a még csak most átépülő Mouline Rouge-ban. Rendezni fogok még a pécsi Bóbita Bábszínházban és Szombathelyen, a Mesebolt Bábszínházban is.
- Kívülről úgy látszik, hogy a bábos közösség rendkívül összetartó, nem szabdalják olyan ellentétek, megosztottságok, mint a színházi szakmát.
- Kíváncsiak vagyunk egymásra. Mi, fiatalok így szocializálódtunk, és ebben sokat köszönhetünk Boráros Szilárdnak. Minden nyáron van egy bábos találkozó náluk, a Zala megyei Hottón, ahová már elsős egyetemistaként hívtak bennünket, és ahol lehetőség van az emberi és szakmai kapcsolatok ápolására. De egyébként is, több olyan fórum létezik, mint például a kecskeméti bábfesztivál, ahol a szakma összejöhet. A rendezés szabadúszóként magányos munka. Vándorlunk a világban, ezért jó néha találkozni, beszélgetni, mert ilyenkor kiderül, hogy sokszor ugyanazokat a dolgokat éljük át.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.

2016. július 25.