Képet az embernek!
– avagy mit keressünk a falon?
A Napút Műhely festményei a Szent László Kórház hospice osztályán – beszélgetés Szoboszlai Annamária festővel, lapunk szerkesztőségi tagjával
- Kik a Napút Műhely tagjai?
- Festők, akik a Napút Művészeti Akadémián tanultunk Döbröntei Zoltán festőművésztől, s akik olyan művészeti projektek megvalósítását tűztük célul magunk elé, melyek közvetlenül, a szó szoros értelmében az embert szolgálják.
- Mit értetek azon, hogy egy kép az „embert szolgálja”?
- Hogy a mindennapokban lelkileg és szellemileg is építkezhetünk belőle.
- Hogy kerülnek a festményeitek hospice-házba?
- Szerettünk volna az említett szellemiség fényében alkotni. Az élet egy kórház (a Szent László Kórház) hospice osztályát sodorta elénk. Korábban is került már általunk festett kép iskola, gyógyközpont, sőt, ügyvédi iroda falára, de első ízben történt, hogy már az alkotómunka legelején figyelembe kellett vennünk, kik élnek majd a mintegy 50 olajkép között, a munkáink kiket segíthetnek sajátos élethelyzetükben.
- Nem túl nagy vállalás ez egy művészcsoport részéről? Úgy értem, honnan tudja egy festő, mire van szüksége annak, aki betegként – vagy akár dolgozóként – az osztályra kerül?
- Bármilyen képzett egy festő, a puszta szakmai tudás itt nem elég. Azt gyakorlatból tudjuk, hogy a képnek – mindenféle képnek, jöjjön az akár a tévéből felénk, találkozzunk vele az utcán, vagy dekorálja a nappalink falát – ereje van. Ez az erő lehet jó, de lehet rossz, ártó is. Mindannyiunk szívét megérintette, hogy arra az állapotra kell művészileg érzékennyé tennünk magunkat, mely a halált megelőző napokban áll elő. Mi kell ebben a helyzetben? Amikor már az orvos semmit sem tehet, akkor vigaszra van szükség. Mi vigasztal? Ha a kép arról beszél, ami ÖRÖK az emberben. Az én örök lényemről.
Kulcsár Edina: Égi vágta
- Hogyan jellemezhetőek ezek az alkotások?
- Festők vagyunk, tehát mindenekelőtt színekkel dolgozunk, és a gyakorlat mondatja velünk, hogy a színek lelki, szellemi tartalmakkal bírnak. Nem mindegy, milyen színűre festek egy fát, egy virágot, az ember bőrét, kinyúló karját… Itt kezdődik a festő morális felelőssége. Ahogy az Akadémia festőmestere mondaná: „Egy, a szerelméért csatába induló lovagot nem öltöztethetek bugyi rózsaszínbe…” Az itt születő képek az ábrázolás mellett teszik le a voksot, ezzel együtt jellemzően kihívják, feladat elé állítják az ember látását. Nem adják magukat könnyen. Bogarásznia kell a nézőnek. Emellett színgazdagságot kínálnak, de nem esetleges tarkaságot. A színek hatással vannak egymásra, „társalognak”. Mást mond például a vörös egy rikító sárga s mást egy melankolikus, „lelki” kék mellett.
Müller Rita: Metamorphosis
- Mitől műhely a Műhely?
- Attól, hogy közösségben dolgozunk. Nem tartjuk kínosnak, ha egymás munkáiból inspirálódunk, sem azt, hogy a születő képeket kritikus szemmel együtt átbeszéljük, s az elhangzottak értelmében továbbformáljuk. Minden esetben feltesszük a kérdést egymásnak és magunknak: mi van a vásznon valójában? Tényleg azt festetted, amit megcéloztál, vagy csak képzelegsz? Vagy annyira szereted magad, hogy másból sem áll a képed, mint „stílusból”…
- Ez első hallásra nem túl „trendi” álláspont manapság…
- A művészet nem attól időszerű, nem attól kortárs, hogy extrém, hogy provokatív – azt sugallva, hogy minden ember egy külön világ. Mert a „külön világok” nem tudnak értelmes párbeszédbe elegyedni egymással. Szívesebben tekintünk a közösre.
A Napút Műhely közösségi finanszírozással szeretné előteremteni az 50 olajkép elkészítéséhez szükséges összeget. Kérjük, támogasd vállalásunkat, kampányunkat, itt: Art For Hospice in Budapest
Szoboszlai Annamária: Lepkeszárny
- március 12.