Beszélgetés Márton Imolával -

A sepsiszentgyörgyi M Studio Flow Fesztiválján beszélgettünk a rendezvény megálmodójával, a helyi mozgásszínházi társulat vezetőjével.

- Hol voltál, és éppen mit csináltál, amikor 2005-ben Uray Péter Sepsiszentgyörgyön megalapította az M Studiót?

- Abban az évben érettségiztem. Később sokszor emlegettük a színészekkel, hogy ősszel, amikor ők ideköltöztek Szentgyörgyre, én épp ugyanakkor költöztem el Kolozsvárra. Mert akkor kezdtem az egyetemet.

- A megalakulásról biztosan hallottál, de mikor láttad először őket?

- Úgy emlékszem, a Dokk című előadásukat láttam először, melyet Uray Péter rendezett a Woyzeck alapján. Ez az első vagy második évadukban volt. Aztán a Reflex Fesztiválon a Goda Gábor rendezte Törékennyel léptek fel, és arról már írtam egy budapesti folyóiratba. De akkor álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer én leszek a társulat vezetője.

Márton Imola

- Nagy szenzáció volt az M Studio megalakulása? Gondolom, Kolozsvárra hamar eljutott a híre…

- Első vagy másod évesek voltunk, amikor Uray az Ünnep című cirkuszszínházi előadásához felkérte dramaturgnak az egyik szintén teatrológián végzett fiatal kollégánkat, Gönczi Hunort. Akkor ez sokáig téma volt, hogy milyen vagány dolog lehet az M Studiónál táncelőadásban dramaturgnak lenni. Arról akkor már volt valamilyen fogalmunk, hogy mit csinál prózai színházban a dramaturg… De hogy táncszínházban? Szóval, tudtunk róluk, kíváncsiak voltunk rájuk, és én, amikor haza tudtam jönni Szentgyörgyre, például karácsonykor vagy húsvétkor, ha volt előadásuk, mindig megnéztem őket.

- Tehát a teória felől érkeztél a színházba, aztán dramaturgként dolgoztál sokat. Egyéb ambícióid, például játszani, rendezni, sohasem voltak?

Márton Imola / Fotó: Barabás Zsolt- Sohasem. Amikor eldöntöttem, hogy teatrológiára megyek, szentül meg voltam győződve, hogy kritikus leszek. És az is szerettem volna lenni. Írtam is sokáig, örömmel. Aztán egyszer csak szembesültem vele, hogy a lelkem nincs felkészülve rá, hogy gyakorló, rendszeresen író kritikus legyek. A kolozsvári színház egyik előadásáról kellett írnom, az Interferenciák Fesztiválon játszották. Nem szerettem az előadást, sőt, nem tartottam jónak, és erre érveim is voltak. Akkor még nem volt meg bennem az a képesség, hogy ezt a helyzetet diplomatikusan, a színész és a színház szeretete felől közelítve oldjam meg. Megjelent a kritika, negatív volt és cinikus. Aztán a folyosón szembetalálkoztam az egyik színésznővel, tartotta kezében az újságot, és borzasztó szomorúság volt az arcán. Tudtam, hogy azért, amit leírtam. És akkor azt mondtam magamban: ezt nem… Ezután következett egy időszak, amikor csak olyan előadásokról írtam, amelyeket jónak gondoltam, aztán lassan kimaradt az életemből a kritikaírás…

- 2005-ben alakult meg az M Studio, és 2011-ben már itt voltál dramaturg. Mi volt a megalakulás alapeszméje, küldetése?

- A csapattal, akikkel Uray Péter megalapította az M Studiót, korábban az egyetemen már sokat foglalkoztak mozgásszínházzal, tánccal, és ezt a munkát akarták folytatni. Ez volt az egyik cél. A másik ok meg az, hogy akkor Romániában még ismeretlen volt a mozgásszínház műfaja, Bukarestben függetlenek foglalkoztak tánccal, színpadi mozgással, de olyan, hogy mozgásszínház, nem volt. Én azt gondolom, az volt a csapat elsődleges célja, hogy ezt a műfajt meghonosítsa Sepsiszentgyörgyön, tágabb vonatkozásban Erdélyben, végül egész Romániában. És – talán így lehet a legjobban megfogalmazni –: érzékenyíteni akarták az embereket erre a formanyelvre. Egyébként a mai napig erre törekszünk. Jövőre már 15 éves a társulat, de ez az érzékenyítés még mindig a legfontosabb feladat. Ez egy folyamat, mely még sokáig fog tartani. Sőt: sohasem lesz vége. De azért ma már sokkal könnyebb dolgunk van.

- Az érzékenyítés tehát folyamatos. De mi változott, mióta te vagy az M Studio művészeti vezetője, vagyis 2015 óta?

- Uray Péter időszakában elsősorban az ő színházi nyelvezete határozta meg az előadások stílusát. Amióta én vezetem a társulatot, sokszor nagyon különböző formanyelvet képviselő koreográfusokkal dolgozunk.

- Mekkora változás volt ez az M Studio életében?

- Uray alatt is megfordultak külső koreográfusok. Akkor is, mint most, évente három bemutató volt, abból általában egyet rendezett Péter, a többit meghívott koreográfusok. Most – mivel nincs alkalmazott koreográfusa a társulatnak – mindegyik előadásunkat meghívott alkotó készíti. De változást eredményez az is, hogy valamennyire különbözik a színházi ízlésünk, más és más formanyelvet gondolunk és érzünk izgalmasnak, emiatt picit más irányba halad most a társulat, mint Uray idejében – persze ezek szubjektív dolgok. Szóval, mindent egybevetve, nagyobb változás talán abban látszik, hogy ilyen sokféle, különböző nyelvezettel dolgozó és különböző színházfelfogású koreográfus korábban nem jelent meg nálunk.

- Miért adta át a helyét Uray Péter?

- Ő már az alapításkor is Budapesten élt. Amikor rendezett, persze hosszabb ideig itt volt, de mivel nem volt lehetősége Szentgyörgyre költözni, ezért alapvetően nehéz volt távolról irányítani a társulat életét.

Flow Fesztivál / Fotó: Barabás Zsolt

- Békés volt a váltás?

- A váltás gondolata legelőször akkor merült fel, amikor én elszerződtem Debrecenbe dramaturgnak. Akkor azt mondta Péter, milyen kár, hogy most megyek el, amikor már éppen eléggé megértem rá, hogy átvegyem a helyét a társulat élén. Én akkor azt gondoltam, nem egy évig, hanem akármeddig is maradok Debrecenben, egészen addig, amíg ott kihívásokat találok. De közben meg egyáltalán nem voltam felkészülve rá, hogy itt hagyjam ezt a társulatot. Mert nagyon szerettem itt az embereket, azt, ahogy működtünk, amilyen hittel dolgoztunk, az irányt, amerre tartottunk… Aztán néhány hónap múlva Debrecenből hazautaztam Nagy József premierjére (nálunk mutatták be a Wilhelm-dalokat), és akkor Uray konkrétan rákérdezett, hogy átvenném-e a helyét. Egy nap gondolkodási időt kértem, de rögtön éreztem, hogy igent kell mondanom.

- Most a 3. Flow Fesztiválon beszélgetünk. Könnyű kiszámolni, hogy ez már teljes egészében a te ötleted, szellemi terméked, kivitelezésed…

- Igen, és nagyon örülök, hogy sikerült, létrejött.

- Az előzőekhez kapcsolódva, azt gondolom, hogy ennek a rendezvénynek a kapcsolatépítés is célja, tehát te megismerheted közelebbről a műveiket ide elhozó koreográfusokat, ők a társulatot, és a kapcsolat a jövőben termékenyen fejlődhet tovább.

- Ez abszolút így van. És működik is szépen. A látottak hatnak az M Studio tagjaira, és a koreográfusok is érdeklődnek a társulatunk iránt. Például Frenák Pál esetében az első Flow volt a kapcsolódási pont, Ermira Gorót pedig a második kiadáson ismertük meg. De az is előfordul, hogy olyan alkotót hívunk meg a fesztiválra, aki már visszatérő vendég – ilyen például Fehér Ferenc, aki már az első Flow előtt rendezett az M Studiónál és összesen három előadását is láthatták a nézők az első két kiadáson. De Nagy József is szinte hazajár már Szentgyörgyre, hiszen a Mnémosyne már a harmadik előadása, amit láthat az itthoni közönség.

- Milyen a közönségérdeklődés a Flow, és az M Studio „szürke hétköznapokban” játszott repertoár-előadásai iránt?

Márton Imola- A fesztivállal elégedettek lehetünk, folyamatosan emelkedik a nézőszám, idén is ez várható. Az M Studio állandó előadásaival már nehezebb a dolgunk. Van ugyan a városban egy folyamatosan érdeklődő réteg, melynek tagjaira mindig számíthatunk, de a számuk csak lassan emelkedik. Van egy adott nézőszám, amihez hozzászoktunk, de nyilván nem akarjuk elfogadni a jelenlegi állapotot, folyamatosan növelni szeretnénk a tánc és a mozgásszínház iránt érdeklődők számát. Voltak kezdeményezéseink, például diákelőadásokat tartottunk délben, aztán másnap néhány színész vagy én is, elmentünk az iskolába órát tartani, beszélgetni, de ezek csak egyedi alkalmak voltak, eddig még nem sikerült egész évadra strukturáltan megszerveznünk. De már ezeknek is éreztük az eredményét. A diákokról meg a beszélgetéseken kiderült, hogy mennyire nyitottak, érdeklődők, és mennyire jó irányból közelítik meg az előadások befogadását.          

- Az M Studio eredetileg a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelyeként alakult meg, jelenleg a méltán Európa-hírű, kitűnő Tamási Áron Színház kötelékébe tartoztok. Vajon a színházban is elégedetlenek a nézőszámmal? Bocsárdi László előadásaira is toborozni kell a nézőket?

- Ők is foglalkoznak közönségszervezéssel, de egészen más mutatóik vannak. Náluk az a megszokott, hogy teltház előtt játszanak. Megkockáztatom, hogy azért könnyebb dolguk is van: prózai előadásra mindig könnyebben jönnek el az emberek, mint a sokkal elvontabbnak gondolt mozgásszínházira.

- Akkor miért nem erősítitek az úgynevezett „fizikai színházi” vonalat, amelyre – felszínes megközelítésben – az jellemző, hogy hasonló arányban van benne verbális szöveg és mozgás, és mindkettő egyformán fontos, hangsúlyos is az előadásban. Voltak is ilyen előadásaitok, nem?

- Körülbelül kétévente szükségünk van egy-egy kifejezetten prózai előadásra. Kétségtelen, hogy azok jobban mennek, könnyebben be lehet csalni rá a nézőt. De nem akarunk prózai színházzá válni. Arra itt van a Tamási Áron Színház és a román nyelven játszó Andrei Mureșanu Színház, annak pedig nincs értelme, hogy a kistestvérük legyünk. Annak egyébként mindig örülök, hogy ha egy koreográfus olyan előadástervvel jön, amelynek szöveg is a része, és az a mozgással szervesen össze is tud kapcsolódni. De az is igaz, hogy például külföldi fesztiválokra sokkal könnyebb kiajánlani a tánc- és mozgáselőadásokat.

- Merre szeretnétek a leginkább terjedni, ismertséghez jutni? Erdély-szerte, a román színházi világban vagy még messzebb? Mert a mozgásszínháznak nyelvi akadálya tényleg nincs.

- Erdélyben három-négy éve már folyamatosan jelen vagyunk: a nagyobb városokban körülbelül évente kétszer fellépünk. Szeretném, ha lenne több lehetőségünk román városokban vendégszerepelni, Bukarestbe többször járni, mert ott nagyon nyitott a közönség, és az M Studiónak mindig sikere van. A múlt évadban két fesztiválon is voltunk a román fővárosban, de a fesztiválokon kívül is szeretnénk kapcsolatokat kialakítani, hogy turnék keretében is legyen lehetőségünk Bukarestben játszani. És persze nagyon szeretnénk a múlt évadban kialakított nemzetközi kapcsolatokat tovább építeni, amelyeket a Lift révén sikerült kialakítanunk.

Flow Fesztivál / Fotó: Barabás Zsolt

- Az utolsó napon beszélgetünk, az utolsó előadás előtt. Nagy vonalakban meg tudod már vonni az idei fesztivál mérlegét?

- Nagyon boldog, és büszke is vagyok a fesztiválra. Mert tételesen látom, hogy minden évben emelkedik a nézőszám, és nemcsak Szentgyörgyről, hanem Románia távolabbi pontjairól is egyre többen jönnek. Nagyon nagy elégtétel számunkra, hogy mindegyik meghívott előadás kiváló színvonalú volt, és hogy mindegyik másfajta formanyelvet képviselt. Többször megkérdezik tőlem, hogy milyen tematika szerint válogatunk. Nem tematikus a válogatásunk, csak két dologra törekszünk: a kiemelkedő minőségre és a formanyelvek sokféleségére. Nagy öröm az is, hogy a fellépő társulatok mindegyike jelzi, hogy szívesen játszottak itt, és mindig szívesen vissza is térnek. És minden alkalommal rengeteget tanulunk. Én is, a színészek is, a közönség is. Sepsiszentgyörgy amúgy is egy nyitott kisváros, folyamatosan gazdag kulturális kínálattal, de egy ilyen ötnapos fesztiválon szabályosan úgy érezzük, hogy kinyílik a világ.

- Öröm látni, érezni, hogy nem megelégedett, de elégedett vagy, és főleg: bizakodó.

- Én, ha közhelyként is hangzik, azt gondolom: ha hiszünk valamiben, ami mindenki számára jó, és kitartóak vagyunk, akkor sikerülni fog.

A beszélgetést Kutszegi Csaba készítette.

Sepsiszentgyörgy, 2019. november 17.