Beszélgetés Gáspár-Singer Annával -

Az identitással és a harmadik generációval kapcsolatban maradtak bennem megválaszolatlan kérdések.

Gáspár-Singer Anna első novelláskötete, a Valami kék 2019 őszén jelent meg a Kalligram Kiadónál. Első novelláját 2013-ban publikálta a Látóban, azóta számos folyóiratban találkozhattunk írásaival, bekerült több antológiába, köztük a Körképbe is.

Folyóiratok, antológiák, önálló kötet. Szokványos írói indulásnak tűnik, ám ha hozzátesszük, hogy a harmincas éveid második felében kezdtél írni, adódik a kérdés: miért tartott ilyen sokáig a rákészülés időszaka? Voltak félbehagyott kísérletek, meg nem jelent írások, vagy rögtön az első megjelent?És milyen utat jártál be a „főállású” íróságig?

Gáspár-Singer Anna / Fotó: Reményik Andrea

Nagyon sok történet volt bennem, de hosszú ideig nem mertem leírni őket. Az egyetemen kicsit irigyeltem is azokat, akiknek sikerült legyűrniük ezt a kezdeti bizonytalanságot, és mégis megpróbálták. Kezdetben úgy voltam vele – mint sok más hozzám hasonló kezdő író, akit néhány jó-szándékú ismerőse lebeszélt volna erről az egészről –, hogy minek. Triviális példával élve: van már így is elég könyv, miért pont én írjak még egyet? A diploma után kerestem a helyem, tanítottam, utána tizenkét évig volt rendes, polgári állásom ugyanazon a helyen, amit másfél évvel ezelőtt otthagytam, mert úgy éreztem, hogy kivet magából az a közeg. Közben már írtam, illetve – nagyjából egy év rákészülés és néhány gyengébb ujjgyakorlat után – elkezdtem publikálni, viszont mindig csináltam mellette mást is; valamit, aminek egyébként nem sok köze van az irodalomhoz, ellenben jól-rosszul, de meg tudtam élni belőle. A járvány óta most megint szabad vagyok – a legutolsó munkám megszűnt –, a karantén alatt viszont mindenekelőtt a kisfiam tanítása vált a „főállásommá”.

A Valami kék novellái néhány témakör köré szerveződnek: magány, idegenségérzet, identitáskeresés, rosszul működő családi- és párkapcsolatok. A kötetbe rendezés mutatta meg neked ezeket a csomópontokat, vagy már korábban tudatos volt a témaválasztás?

Az első szövegeknél még nem volt tudatos, egyszerűen azokról a témákról, emberi relációkról vagy épp élethelyzetekről írtam, amelyek akkoriban foglalkoztattak. Később viszont, amikor elkezdtem egymás mellé tenni őket, lassanként körvonalazódtak azok a csomópontok, amelyek mentén tovább haladva már arra törekedtem, hogy olyan novellák szülessenek, amelyeknek témái, motívumai jól illeszkednek majd a későbbi kötetbe. Ezt a döntést persze tovább erősítette az is, hogy addigra a kiadó elfogadta a már meglévő kéziratot.

Többször elmondtad, hogy fontos neked a harmadik generációs zsidó fiatalok világának, dilemmáinak ábrázolása. A kötet utolsó négy novellája ebbe a körbe tartozik, egy sokunk számára ismeretlen világba (ortodox zsidó gimnázium, a mai közel-keleti zsidó és arab fiatalok élete) vezet. Kaptál visszajelzéseket érintett fiataloktól? És neked segítettek ezek az írások abban, hogy a saját harmadik generációsságodat feldolgozd?

A saját generációmba tartozóktól, illetve idősebbektől kaptam a legtöbb visszajelzést, akiket valamilyen módon megérintettek ezek a novellák. Érdekes, hogy – bár az általad is említett generációs kérdésben személyesen is érintve vagyok – soha nem gondoltam úgy ezekre a szövegekre, mint egyfajta terápiára, inkább az vonzott, hogy általuk egy olyan, sokak számára ismeretlen közeget jelenítsek meg, amelyben a személyes tapasztalataim révén némileg otthon érzem magam. Összetartozás és (egyszerre) idegenség: főként ez a kettősség, illetve ezek dinamikája izgat.

Nagyon figyelsz a részletekre, láttatsz, érzéki benyomást adnak a novelláid. Hogyan dolgozol? Milyen tempóban születnek az írások? Sokáig javítgatod őket? Kikéred mások véleményét, mielőtt elküldöd egy folyóiratnak a szöveget?

Többnyire hirtelen felindulásból írok, nálam a szigorúan betartott napi penzum nem mindig működik. A szövegeket viszont sokáig javítom, egészen addig, amíg nem érzem úgy, hogy készen vannak. Akkor elküldöm a barátaimnak – általában mindig ugyanannak a négy embernek –, hogy publikálás előtt kikérjem a véleményüket. Olyan még nem fordult elő, hogy ne mondtak volna hasznos dolgokat.

Meglehetősen sok írás született már a kötetedről, egy kivételével többségében elismerő írások. Hogyan viszonyulsz e kritikákhoz?

Rövid idő alatt sok figyelmet kapott a könyv, aminek nagyon örültem; jól tudom, hogy a kritikák esetében gyakran kell némi átfutási idő, ezért is tartom szerencsésnek magam. A nyitott és értő olvasatért – mert alapvetően ilyen szövegek születtek – pedig külön hálás vagyok: izgalmas volt számomra is új megközelítésből, egy-egy újabb aspektusból tekinteni a könyvre.

 

Most hogy látod, a következő köteted tematikában elszakad a Valami kéktől, vagy te is azok közé az írók közé tartozol, akik folyamatosan néhány kérdést járnak körbe? Szeretnél nyitni a regény felé, vagy úgy érzed, megtaláltad a műfajodat?

Az identitással, illetve a harmadik generációval kapcsolatban továbbra is maradtak még bennem megválaszolatlan kérdések, így ezt a tematikát mindenképpen szeretném alaposabban körüljárni; egyelőre ez a közeli jövőre vonatkozó tervem. A formát azonban még nem döntöttem el: szeretem a novella műfaját, viszont ha a szöveg szétfeszíti az adott kereteket, akkor nem zárkózom el a regény lehetőségétől sem.      

2020. június 1.

Az interjút Turbuly Lilla készítette.