Szopóágon

Beszélgetés Péterfy Borival -

Adófizető polgárként számomra eléggé félelmetes, hogy nem engednek dolgozni, és közben semmiféle állami kompenzációt nem kapunk.

Legtöbben a könnyűzenei underground egyik közismert frontembereként és dalszövegíróként ismerik, miközben színészi pályájáért rengeteg korabéli kollégája szívesen cserélné el a sajátját. Más kérdés, hogy manapság már nincsen lehetőség ilyen színészi életutakra, és jelenleg Péterfy Bori mindkét pályája jobbára parkolóházban vesztegel.

Krétakörön innen és túl

Péterfy Bori ott volt a Szkénébeli Arvisura Színházi Társaság utolsó éveiben, játszott ugyanott az Utolsó Vonalban és alapító tagja volt Pintér Béla társulatának. Később választania kellett e között és a Schilling Árpád által vezetett Krétakör Színház között, amelyből ő az utóbbi mellett döntött. Miután Schilling Árpád a színházi nevelés irányába ment el a Krétakörrel, a színésznő Alföldi Róbert hívására a Nemzeti Színházban játszott évi két bemutatóban, egészen Vidnyánszky Attila érkezéséig. Azóta szabadúszóként több magánszínházi produkcióban láthattuk, illetve a budapesti Katona József Színház A kaukázusi krétakör című kritikusdíjas előadásában is szerepelt.

Nem sokan büszkélkedhetnek ilyen névsorral.

IMG 1140Péterfy Bori/ Fotó: KarmatikAmikor régi krétakörös felvételeket nézek, én is arra gondolok, mekkora csoda, hogy bennük lehettem, mert noha elég sokat járok színházba, mostanában csak nagyon ritkán találom azt a szikrát, azt a vadságot és újító őrületet, ami abban a nagy generációban még benne volt, amelynek többek között Schilling Árpád, Pintér Béla, Bodó Viktor és Mundruczó Kornél voltak a tagjai. Közülük mára többen is külföldre kényszerültek, mások, noha itthon alkotnak, annyira nem kapnak támogatást, hogy teljesen meg vannak nyomorítva.

Szerinted miért hiányzik az a bizonyos újító őrület a mostani fiatal független alkotókból?

Egyszerűen nem élnek meg, ha nem vesznek részt ezer dologban, így nem tudnak százszázalékos odaadással dolgozni. Eleinte mi is fillérekből éltünk, de akkoriban valahogy meg lehetett élni ezekből a fillérekből, így számunkra semmi más nem létezett, mint a Krétakör. Az volt az életünk.

Miben állt az Arvisura, illetve a Szkéné különlegessége?

Többek között abban a fajta műhelymunkában, hogy az előadások közös, többnapos elvonulásokból és improvizációkból születtek, amit egyébként később Schilling Árpád is átvett Somogyi Istvántól (az Arvisura Színház alapító vezetője – a szerk. megj.) a Krétakörrel. Emellett nagyon komoly színészképzés is folyt, azon kívül hihetetlenül pezsgő szellemi létezés volt ott: több zseniális társulat dolgozott, folyamatosan néztük egymást, átjátszottunk egymás előadásaiba, remek mozgásszínházak vendégeskedtek, rengeteg workshopot szerveztek, és nemzetközi színházi fesztiválok is voltak. Nem véletlen, hogy nagyon erős emberek jöttek onnan ki, akik később meghatározó arcai lettek a hazai színházi életnek: például Schilling Árpád, Scherer Péter, Pintér Béla, Terhes Sándor.

Pintér Béla, Schilling Árpád és később a Nemzeti Színházban Alföldi Róbert nemcsak erős, de egyben nehéz emberek is.

Az a minimum, különben nem lettek volna azok, akik lettek. Remekművek csak úgy születnek, ha nehéz azokat megcsinálni. A művészi teljesítményhez kellenek konfliktusok, és most nem keverném ide sem a Me too-t, sem az öncélúan gerjesztett konfliktusokat, mivel ezeknél az embereknél ilyesmikről szó sem volt. Nehéz emberek, viszont zsenik. Ehhez azonban meg kell találniuk maguk mellé azokat a hasonlóan nehéz és fajsúlyos kollégákat, akikkel meg kell vívniuk – kivel könnyebb, kivel nehezebb – csatáikat.

Veled milyen vívni?

Ez előadásonként változik, mivel érzékeny felületekkel, az idegrendszerünkkel, a testünkkel és a lelkünkkel dolgozunk. De alapvetően nem vagyok problémás színész. Ráadásul ilyen téren is kinevelt a zenekar, amelynek a teljes csapatában 10-15 férfi van és én, így nekem kell lenni a legfegyelmezettebbnek, és húzni magammal a srácokat, esetenként elegyengetve a primadonnás hisztijeiket is. (nevet) A színházban is inkább melózok, ha pedig van valami, legfeljebb otthon sírok.

El tudnál képzelni olyan színházi ajánlatot, amely miatt háttérbe szorítanád a zenei karrieredet?

Valahogy megoldanám a kettő egyeztetését. Az elmúlt 13 évben nagyon sok ajánlatot kaptam, amelyeket vissza kellett mondanom. Ezek közül a legnagyobb veszteség számomra Mundruczó Kornél Proton színházi rendezései voltak, amikor még nagyon pici volt a gyerek. Annyi munkát tettünk bele a zenekarba, és olyan csodálatos dolgot hoztunk létre, hogy számomra a Love Band az első – ezért szívfájdalommal bár, de a felkérések nagy részét elengedem.

péterfykaukazusi2Péterfy Bori A kaukázusi krétakörben / Fotó: Horváth Judit

Mennyiben hasonló és mennyiben más színészként, illetve egy zenekar frontembereként állni a színpadon?

Noha nem nagyon lehet a kettőt összehasonlítani, én színészként is olyan szerepekben tudtam igazán jó lenni, amelyekben nagyobb szabadságom volt, és ez a fajta szabadság a zenekarban is fekszik nekem. A rock and rollnál amúgy nincsen jobb fajta színpadon levés – egyenesen addiktív, mondhatni kib.szott jó! (nevet). Egyben nehéz is, mivel nagy tömegekre kell hatni, és akinek nem tetszik, egyszerűen elmegy a színpad elől. Így, szemben a színházzal, azonnal látod, mennyire vagy érdekes. A színházban pedig az a szellemi út a csoda, amin a nézőt végig lehet vinni, és amilyen mélységeket meg lehet élni egy-egy szerepben, amilyen varázslatok tudnak születni a kollégákkal, vagy az, amikor gyakran új és új találkozásaink vannak ugyanazokkal a klasszikus szövegekkel.

A próbákat vagy az előadásokat szereted jobban?

Korábban az előadásokat szerettem jobban, amelyeknek az izgalma kihozta belőlem a színészi megoldásokat, amiket a próbán nem tudtam megszülni. A rutinnal együtt, és ahogy egyre bátrabb lettem, mostanra már nincs különbség a kettő között, és egy jó próbafolyamat is csodálatos tud lenni számomra. Amiben viszont nem sikerült előrébb lépnem: soha nem készülők el a szerepeimmel a bemutatóra. Ebben rohadtul irigyeltem az amerikaiakat, ahol a premier előtt jó párszor lejátsszák az előadást vidéken. Nálunk viszont a kritikusok és a szakma is a legelső előadásra ülnek be, amikor én még mindig szar vagyok. (nevet)

Az Arvisurából, a Krétakörből és a Nemzeti Színházból is akkor mentél el, amikor már nem lehetett maradnod. Sodródó vagy inkább tudatos alkat vagy?

Nagyon nehezen döntök, és néha félek attól, mi lesz. A tudatosság, az átlátás és a jövő tervezésének készsége csak később alakult ki bennem, amihez nagyban hozzájárult látni, ahogy Tövisházi Ambrus vezeti a zenekart. A szabadúszó színészi pálya a zenekarinál sokkal kiszolgáltatottabb: akkor van munkád, ha valaki éppen rád gondol és felhív. Legalábbis belőlem hiányzik az a fajta tudatosság, amivel az életemet menedzselhetném, mivel a zenekar előtt több olyan, szinte családként működő társulatban voltam, amelyek mellett nem játszottunk máshol. Ha jön valamilyen szerep, annak örülök, de sokat nem teszek érte – sajnos.

Karanténvilág és karantén-színház

 

kepatmeretezes hu pterfyborimerch02432Péterfy Bori / Fotó: Hegyi JúliaPéterfy Bori / Fotó: Hegyi JúliaEz most éppen nem a tevés ideje. Hogyan viseled ezt a helyzetet?

Adófizető polgárként számomra eléggé félelmetes, hogy nem engednek dolgozni, és közben semmiféle állami kompenzációt nem kapunk. Ha nem lenne férjem és öregkoromra szánt tartalékom, el sem tudom képzelni, miből élnék. Nyomasztóan rossz érzés, hogy ennyire nem számít mindaz, amit előadóművészekként, zenészekként és színészekként tettünk az országért. Felfoghatatlan számomra, hogy ha a strandok és a vendéglátóhelyek teraszai kinyithatnak, akkor miért ne játszhatna ott egy zenekar.

Másrészt munkamániásként furcsa élmény, ahogy most ki vagyok ragadva a magam és az élet diktálta, elképesztő sebességű mókuskerékből. Lett ebben egy kis megállj, amit sokszor élvezek. Igaz, mellette megkaptuk az online oktatást, ami anyaként kőkemény dolog (nevet).

Van elképzelésed arról, miért éppen az előadóművészetet jegelik ennyire hosszan?

Ez a világon mindenhol így van, nálunk annyiban speciális a helyzet, hogy a kultúra nem tartozik a kedvencek közé. Ha focisták lennénk, már kaptunk volna kompenzációt. Amúgy pedig nem tudom, van-e bárki a világon, aki pontosan tudja a válaszokat ezzel a vírussal kapcsolatban.

Én minden esetre két szakmával is bebiztosítottam magam, és most pont ezekkel lehet a legnagyobbat szívni. Ha ezek mellett harmadik lábnak lenne még egy kis panzióm vagy egy airbnb-s lakásom is – na, úgy lenne teljes a szopóág. (nevet)

Azért születtek pályázatok akár kifejezetten erre a helyzetre is színészeknek, zenészeknek egyaránt.

Egy NKA-s klippályázaton mi is indultunk a zenekarral, ahol egy megvágott, megkevert felvételt kértek, amit ráadásul egy klubban kellett felvenni. Aki tudja, mennyit kérnek a klubok, mennyi a gázsija egy vágónak, egy fényezőnek vagy egy hangtechnikusnak, és nem teljesen hülye, akár fejben is ki tudja számolni, hogy az elnyerhető pénzből alig marad valami. Illetve Trianon-dalt is lehet írni, de azt nem éreztem magaménak. (Az EMMI által támogatott Köszönjük, Magyarország! elnevezésű pályázatra könnyűzenészeknek és dalszövegíróknak kizárólag Trianon témájú dallal lehet pályázni – a szerk. megj.)

A Rizikócsoport című karantén-színházi előadás és a Tíz kicsi díva című folytatásos webes felolvasószínház jelzi, hogy nem álltál le a házimunkáknál.

Amikor kitört ez az őrület, és belegondoltam, hogy bármennyire is jó lesz mindennap főzni, és csodálatos dolog, hogy végre sok időt tölthetek a kisfiammal, éreztem, hogy ezek mellett valami mást is kellene csinálni. Végül ez egy kifejezetten termékeny időszak lett számomra: mindjárt befejezzük az új lemezt, leforgattuk azt a bizonyos videoklipet, rengeteg dalszöveget írtam, és valóban benne voltam a Rizikócsoport című karanténszínházi-előadásban a TRIP hajón, emellett a social media területén is besegítek nekik.

A Tíz kicsi díva felolvasószínházként az interneten pedig az én ötletem. Kitaláltam, hogy fel kellene olvasni valami érdekeset, így jutott eszembe Karafiáth Orsi, akit remek írónak tartok, ráadásul ki voltam éhezve jó fej emberekre, és Orsi pont annyira tömény, mint egy nagyon jó társaság. Mivel ő éppen át akarta írni A Maffia-klubot (Karafiáth Orsolya első regénye – a szerk. megj.), így minden összejött.

Egy blogon azt nyilatkoztad, hogy öngól volt sok előadóművésztől ingyen közzé tenni tartalmakat a neten, ami egy kultúrafogyasztói fül számára nem hangzik jól. Mi lehet szerinted ennek a megosztási dömpingnek az oka, és miért gondolod öngólnak?

Ami az okokat illeti, egyrészt eleinte senki nem gondolta, hogy ez a helyzet ilyen hosszan fog tartani bármiféle kompenzáció nélkül, másrészt az előadóművészekben benne van, hogy ha nem látnak minket, elfelejtenek. Közben viszont nagyon hosszú időre szorultunk ki az online térbe, és noha még meg sem szűnt ez az állapot, megtörténhet, hogy megismétlődik. A művészeket segíthetné a túlélésben, ha létezne bármiféle jól bejáratott lehetőség fizetős tartalmakat gyártani, és megosztani az interneten. Csakhogy az emberek megszokták, hogy a netes tartalmak ingyenesek, mert akik a neten tolják magukat (bloggerek, vloggerek influencerek) nem a követőiktől kért pénzekből, hanem embertelen mennyiségű reklámból élnek.

Emellett az emberek fejében komoly tévedés van azzal kapcsolatban is, hogy mennyi pénze van egy előadóművésznek. Mindenkinek leesik az álla, amikor elmondom, hogy az underground zenében mennyire keveset lehet keresni, ugyanis egy kalap alá mossák a zenészeket azokkal, akik tévéműsorokban szerepelnek és/vagy országszerte hakniznak egy szál CD-vel. És akkor a színészekről nem is beszéltünk, akik a Nemzeti Színházat leszámítva nevetségesen keveset keresnek. A sok ingyen tartalommal pedig valóban nem segítettük meg magunkat az esetleges jövőbeli helyzetre, ha mindez megint megtörténik.

Mennyiben más a Magács László által vezetett Első Magyar Karantén-Színház, amelynek az előadásait szintén ingyen lehet megnézni?

Magács Lászlóék hosszabb távon gondolkodnak: úgy találták ki magát a Karantén-Színházat és a belőle létrejött Első Magyar WebSzínházat is a Tőkeportálosokkal, hogy a közeljövőben közösségi finanszírozással szeretnének támogatást szerezni.

Mi a helyzet a te közeljövőbeli terveiddel?

Rengeteg van belőlük, közöttük konkrét színházi terv is, úgyhogy ha a karantén július végére tényleg megszűnik, az augusztusom hirtelen nagyon tömény lesz – ezt azonban egyelőre még el sem tudom képzelni.

Az interjút Török Ákos készítette.

  1. június 4.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu