Nem David Mamet történetét meséltem el, hanem a sajátomat
Beszélgetés Horváth János Antallal -
Tetszett az alaphelyzet, hogy egy tanári szobából indul a történet, az elején úgy is kezdtem el írni, mint egy átiratot…
Tetszett az alaphelyzet, hogy egy tanári szobából indul a történet, az elején úgy is kezdtem el írni, mint egy átiratot…
Nem bábok lesznek, hanem tárgyanimáció. Annyit árulok csak el, hogy a konyhában és a takarítóeszközök között nézelődtünk…
Az a legfurcsább és legfantasztikusabb az alkotásban, hogy az ember nem tudhatja előre, hogyan fog alakulni, mi lesz a vége…
Tatabánya fiatal város fiatal színházzal, itt jól mennek a kortárs művek. Remélem, azért is, ahogyan mi bemutatjuk őket.
… a néző érezze: nagyon közel van mindez a saját tapasztalataihoz.
Dráma nélküli drámával folytatódik a Líra és Logika Teátrum Írta és rendezte című olvasószínházi sorozata a Jurányi házban.
A párbeszédszünetekbe kell beilleszteni a szükséges információkat, mégpedig úgy, hogy ezek a látássérült nézőben is ugyanakkor tudatosuljanak, mint a látóban.
Színházi kultúránkban egyaránt szükség van kortárs magyar darabokra és kortárs világszínházra.
„Tulajdonképpen egy nap alatt létre lehet hozni egy olyan előadást, amely a nézőnek is élmény, és mellette a színházi szakma figyelmét is fel lehet hívni vele egy-egy szövegre…”
„Én nem politizálok. Biciklizem. Az asztalomon, láthatod, egy Csehov- és egy Rimbaud-kötet, a jegyzeteim és egy lázmérő van…”