Howard Ashman – Alan Menken: Rémségek kicsiny boltja / Pesti Színház; Jane Austen: Büszkeség és balítélet / Vígszínház /

Lám, nehéz olyan előadásról kritikát írni, amelyen a bíráló szándék nemigen találhat fogást – viszont sokkal jobb nézni!

Mit kezdjen a kritika két olyan előadással, amely színháztechnika, -esztétika és -felfogás terén semmi különös újdonságot nem hoz (láthatóan nem is akar), viszont minden téren kitűnő minőséget képvisel, a rendezés és a látványvilág koncepciózus, arányos és következetes, és noch dazu elképesztően jó alakítások láthatók benne?

Kiválaszthatnék mindkettőből főszereplőket, aprólékos műgonddal elemezhetném a játékmódjukat, értékelhetném a teljesítményüket… De ez sokkal több figyelmet igénylő, nehezebb munka, mint például bebizonyítani egy előadásról, hogy alapvetően elhibázott és elavult a rendezői koncepciója, és bár a színészek ezúttal is megtettek mindent, de végül is alig akadt menthető, amit megmenthettek volna. Ha meg sokszereplősek az előadások, az egyenesen maga a pokol. Mindegyik fellépőről mégsem írhatok hasonló alapossággal, ha meg az összes kap fejenként egy-két rövid mondatot, már a harmadik-negyediknél kínosan ismétlem magamat, utánuk meg minden bizonnyal belefutok a „pofám leszakad” kategóriájú közhelyek szégyenletes ismételgetésébe. Én ilyet nem teszek (mindegyik kritikus kollégámért ugyan e téren sem tenném tűzbe a kezem, de) én ilyet akkor sem teszek…

Rémségek kicsiny boltja / Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde, Márkus Luca / Fotók: Dömölky Dániel

Helyette inkább kiemelten, mindenkinek címezve, mindenkire értve letudom a megdicsérést (íme: a Rémségek kicsiny boltja és a Büszkeség és balítélet valamennyi alkotója, előadója, háttér- és fontembere kitűnő munkát végzett és végez, komolyan), és megpróbálok mindkét előadásról, vagy azok kapcsán röviden megfogalmazni néhány eredeti és releváns gondolatot általában a színházról, miegymásról… Ahogy ezt leírtam, rögtön belátom: most zuhantam a legmélyebbre a saját csapdámba. Eredeti és releváns gondolatot…

A Rémségek kicsiny boltjáról például a legfontosabb az, ami eszembe jut, hogy Orosz Ákos szerintem jelenleg az egyik legjobb magyar színész, sokoldalúságban és teherbírásban kevés párja akad. Nagyon egyéni, kicsit mindig ugyanolyan, legalábbis összetéveszthetetlenül mindig ő az Orosz Ákos, de hitelesen bújik bele valamennyi eljátszott karakterébe – én ezt minimum a 2009-es, Zsótér-rendezte Lorenzaccio óta így gondolom. Továbbá: Radnay Csillát minden szerepében nagyon bírom, a Márkus Luca – Kovács Patrícia – Majsai-Nyilas Tünde szín- és átváltozó-művész trió pedig valósággal elbűvölt. Mindezt úgy, hogy kb. ötven éve minden igyekezetem ellenére képtelen vagyok megkedvelni a musical műfaját. Persze az állandó és ad hoc művelői előtt tisztelettel adózom, mert a klasszikus balett után a legnehezebb színpadi műfaj a musical, de én alkalmatlan vagyok a befogadására. Amikor kíváncsi vagyok a történet folytatására, mindig elkezdenek énekelni, ha meg valamiért kezdeném értékelni az általában „se nem opera, se nem könnyűzene” muzsikát, akkor abbahagyják a zenélést, és a színészek igen gyakran elég felszínes dialogizálásba kezdenek. De a hiba egészen biztosan az én készülékemben van, és a Pesti Színház közönségének van igaza, amely a premieren úgy komplett egészében imádta a Rémségek kicsiny boltját.

Rémségek kicsiny boltja / Orosz Ákos

Így volt ez egy héttel később a Vígszínházban is. Ugyanis a Büszkeség és balítélet előadásán sem lehet megérteni, hogy miért izgul (velem együtt) lélegzetvisszafojtva a közönség minden tagja azon, hogy vajon sikerül-e Elizabeth Bennetnek összejönnie Mr. Darcyval, amikor a húsz év felettiek mindegyike (a nők egészen biztosan – ez nem szexista megjegyzés, hanem tény) legalább háromszor látta már Keira Knightley-val és Matthew MacFadyennel a filmváltozatot, vagy Jennifer Ehle-lel és Colin Firth-szel a tévésorozatot. És mégis! Már rendesen tíz felé jár az idő, de az ember szinte ugrásra kész éber figyelemmel lesi Waskovics Andrea és Wunderlich József talán legutolsó, de minden bizonnyal az érzelmektől leginkább pattanásig feszült, csöndes dialógusát… És megint elbeszélnek egymás mellett! A teltház összes nézője tudja, hogy a végén úgyis egymásé lesznek, de ezt akkor sem lehet bennfentes nyugalommal, közömbösen végignézni. Határozottan állítom, hogy elsősorban azért nem, mert például Knightley és MacFadyen, avagy Ehle és Firth sehol sincs Waskovicshoz és Wunderlichhez képest. Nem rosszak az egykori mozgóképes elődök sem, de nekem kifejezetten az aktuális mieink felé hajlik a kezem (egy kis képzavarral: az elismerésem és a nagyobb szeretetem).

Büszkeség és balítélet / Wunderlich József és Waskovics Andrea

Ez a kritikában ritkán használt ósdi fogalom (tudniillik: a szeretet) valahogy belengi a szintén elég koros Vígszínház épületét. Valami ilyen, fantomszerű működés állhat annak hátterében, hogy két színész még az egész estét meghatározó, elbűvölő Waskovics – Wunderlich pároson is bizonyos szempontból túltesz. Halász Juditot (Lady Catherine de Bourgh) és Lukács Sándort (Mr. Bennet) valamilyen különös, nagy hatótávolságú aura veszi körül, ami felnagyítja a művészetüket: alig mozdulnak, nem ugrálnak, nem grimaszolnak, lassan, nyugodtan beszélnek, és három-négy szó után a közönség hangosan, rajongva szereti őket.

Büszkeség és balítélet / Lukács Sándor, Waskovics Andrea, Hegyi Barbara és Gyöngyösi Zoltán

Lám, nehéz olyan előadásról kritikát írni, amelyen a bíráló szándék nemigen találhat fogást – viszont sokkal jobb nézni! A Vígszínház márciusi két bemutatója azt is bizonyítja, hogy az innovációt nem hajhászó, nem több, csak egyszerűen jó előadások is értékhordozók. Lényeges erényük pl. az, hogy támpontot képeznek, ahonnét újra el lehet rugaszkodni – mert tényleg új formák (is) kellenek, és a színháznak az is feladata, hogy megfelelő artisztikus keretben aktuális közéleti kérdésekben is, akár keményen, állást foglaljon. Az idei évad bemutatói is azt jelzik, hogy a Vígszínházban sem az artisztikummal, sem az új, eredeti hangok keresésével nincs baj, a színházistílus-kínálat pedig többféle közönségigényt képes kielégíteni. A legjobban persze azok a nézők járnak, akik nyitottak és sokféle színházat szeretnek.          

Howard Ashman – Alan Menken: Rémségek kicsiny boltja

Charles B. Griffith forgatókönyve és Roger Corman filmje alapján készült. Fordította: Varró Dániel. Szövegkönyv, dalszövegek: Howard Ashman. Zene: Alan Menken. Vokális hangszerelés: Robert Billig. Zenekari hangszerelés: Robby Merkin. Díszlettervező: Fodor Viola. Jelmeztervező: Zeke Edit. Koreográfus: Bóbis László. Koreográfusasszisztens: Harangozó Boglárka. Dramaturg: Hársing Hilda. Bábtervező: Hoffer Károly, Fodor Viola. Zenei vezető: Kovács Adrián. Énektanár: Berecz Bea. Zongorán Közreműködik: Kovács Adrián / Tempfli Erik. Világítástervező: Friedrich Gergely. Ügyelő: D. Mucsi Zoltán. Súgó: Jároli Helga. Rendezőasszisztens: Patkós Gergő. Rendező: Novák Eszter.

Szereplők: Orosz Ákos, Radnay Csilla, Seress Zoltán,Brasch Bence, Márkus Luca, Kovács Patrícia, Majsai-Nyilas Tünde, Szántó Balázs, Herczeg Tamás m.v. / Vatamány Atanáz m.v., Harangozó Boglárka, Kóbor Balázs, Nagy Bálint, Nánási Attila, Vati Luca.

Pesti Színház, 2025. március 1.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

A színpadi változatot készítette: Kovács Krisztina és Valló Péter. Díszlet- és jelmeztervező: Kálmán Eszter. Jelmezkivitelező: Bati Nikoletta. Jelmeztervező-asszisztens: Vas Kitti. Koreográfus: Bodor Johanna. Dramaturg: Kovács Krisztina. Zeneszerző: Mester Dávid. Koreográfus-asszisztens: Tóth Brigitta. Világítástervező: Csontos Balázs. Ügyelő: Röthler Balázs, Varga Miklós. Súgó: Gál Tünde. Rendezőasszisztens: Efstratiadu Zoé. Rendező: Valló Péter.

Szereplők: Waskovics Andrea, Wunderlich József, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs, Lukács Sándor, Hegyi Barbara, Virágh Panna m.v., Ertl Zsombor, László Rebeka e.h., Janó-Szegi Eszter m.v. / Magyar Jázmin Őzike m.v., Halász Judit, Szász Júlia m.v., Gyöngyösi Zoltán, Szilágyi Csenge, Balázsovits Edit, Karácsonyi Zoltán, Bölkény Balázs. Valamint: Bogdánfi-Tóth Klaudia, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Koller Nikolett, Magyar Lili, Mezei Ábel, Mező Máté, Orosz Gergő, Pecz-Péli Luca, Tóth Brigitta.

Zenekar: Kiss-Varga Roberta Izabella / Zsótér Zita (hegedű), Kalocsai Eszter / Kiss-Varga Roberta Izabella (brácsa), Tiborcz Balázs / Rádli Ramóna (cselló), Sz. Tóth Ágnes / Gombár Anikó (fuvola), Standovár Mátyás (ütőhangszerek), Mester Dávid (zongora).

Vígszínház, 2025. március 9.