Magyarországi Bábszínházak 17. Találkozója / Ciróka Bábszínház

…két előadást választottam, amelyekhez annak idején, a célkorosztályhoz tartozva biztosan tudtam volna kapcsolódni, mert engem foglalkoztató kérdéseket vetettek fel.

Idén mindössze két napot tudtam eltölteni a kecskeméti bábtalálkozón, így amikor hétfő hajnalban az állomás felé bandukoltam, azon gondolkodtam, ha már átfogó képet nem adhatok róla, hogyan válogassak abból a hét előadásból, amit a két nap alatt láttam. Végül arra jutottam, hogy ezúttal hagyom, hogy a gyermeki énem döntsön. Azt a két előadást választottam, amelyekhez annak idején, a célkorosztályhoz tartozva biztosan tudtam volna kapcsolódni, mert engem foglalkoztató kérdéseket vetettek fel. Alaposabb átgondolás után persze a többihez is találtam kapcsolódási pontokat, de e vállaltan szubjektív jegyzetben most mégis maradtam az első gondolatnál.

Láthatatlan jóbarát / Czumbil Emőke / Fotók: Éder Vera

Ott van mindjárt a Láthatatlan jóbarát. A békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásának záróképéből az tűnik ki, hogy ilyen barátja legtöbbünknek volt gyerekkorában. (Nekem egy elképzelt öcsém, de mivel az osztálytársaim népes rokonságához képest keveselltem a Turbulyokat, kitaláltam egy teljes Turbuly őrsöt is, megtartva magamnak a krónikás tisztséget. Csak a nótafa volt kívülálló, őt Nábele Katyusának hívták. A poént a fiatalabbak nyilván nem értik, de legyen ez nemes bosszú azokért a gyakori pillanatokért, amikor én nem értem a fiatal generáció előadásainak popkulturális utalásait.)

Az előadást Rofusz Kinga Otthon című csendeskönyve inspirálta (a műfaj jellegzetessége, hogy csak képekből, szöveg nélkül építkezik), így alapvetően nonverbális előadás. Néhány szó vagy szótöredék elhangzik ugyan benne, de nézőként ezt is elengednénk, a történet ugyanis könnyen követhető. Egy kisfiú a családjával vidékről a városba költözik, ahol magányosnak érzi magát, iskolatársai sem fogadják be, ezért egy képzeletbeli egyszarvú lesz a barátja, egészen addig, míg ők ketten nem találkoznak egy másik magányos kisfiú – titkos barát párossal, hogy létrejöhessen a két húsvér kisfiú közötti barátság, és ezzel megnyíljon az út a gyerekközösség felé, és Gergő otthonosnak érezze az új közegét. 

Láthatatlan jóbarát

Bár Gergő bábfigurája emlékeztet a könyvben látható kisfiúra, szó sincs egy az egyben átvételről. És ugyanez igaz az előadás egészére is. Itt valóban inspirációról és továbbgondolásról beszélhetünk, Rofusz Kinga az előadás tervezőjeként a könyv pasztelles lebegéséhez képest egy kézzel foghatóbb, erősebb színekkel dolgozó világot hozott létre. A bunraku bábokra emlékeztető bábok asztali báb nagyságban jelennek meg. A függőleges és vízszintes irányok a háttereket adó, tologatható paravánokkal és a szintén tologatható asztalokkal sajátos koordinátarendszert hoznak létre, amelyben Gergő először nagyon bizonytalanul, majd egyre magabiztosabban mozog.

Bartal Kiss Rita rendező Rofusz Kinga mellett másik állandó alkotótársával, Kiss Erzsivel dolgozott együtt, az ő zenéje ikonikus hangzása mellett ezúttal kiemelt dramaturgiai szereppel is bír, hiszen éppen a képek és a zene együtt állása kell ahhoz, hogy a történet szöveg nélkül is tökéletesen működjön. Csak egy példa: a tanító bácsi jellemzésére elég néhány akkord. No meg Czumbil Emőke, Gyarmati Éva, Soós Emőke és Berndt Richárd játéka, akik érezhető szeretettel és alázattal adnak lelket a képzelt és igazi barátoknak. És hát ki-ki olyan képzeletbeli barátot választ magának, amilyen a személyisége. Gergő álmodozó karakteréhez éppen ez az egyszerre vagány és éteri, kalimpáló lábú egyszarvú illik, a másik kisfiúhoz meg az a moncsicsiszerű, meghatározhatatlan besorolású bábfigura, akinek már a megjelenése is nevetést fakaszt. 

Láthatatlan jóbarát

A lámpalázzal felnőtt koromban is akadt gondom, de erős gyerekkori emlékem, ahogy egy versmondó verseny előtti izgalmamban véletlenül rátaláltam a (számomra működő) feloldásra: a fellépésre várva egy összetekeredett drótdarabot tekergettem kifelé, és ez a mechanikus tevékenység annyira lekötötte a figyelmemet, hogy egyszer csak azt vettem észre, a lámpaláznak se híre, se hamva.

Atanáz, a lámpaláz / Dupák Fanni, Lendváczky Zoltán, Horgas Ráchel és Kedves Csaba

A Ciróka Bábszínház Atanáz, a lámpaláz című előadásában sokáig Atanáznak (Szekeres Máté) se nagyon van nyoma, magát lámpának álcázva üldögél a színpad hátsó sarkában, miközben négy színész (Horgas Ráchel, Lendváczky Zoltán, Dupák Fanni és Kedves Csaba) beszél nekünk a jelenségről és a hozzá fűződő viszonyukról, időnként egy-egy kérdéssel, kiszólással minket is bevonva ebbe a párbeszédbe. Lázár Helga fehérre hangolt díszlete és benne a színészek fehér ruhája egy kísérleti laboratóriumot idéz. A színeket a levegővel felfújható lámpaláz-emberek hozzák be a játéktérbe, akik a színészek fölé magasodnak, akikkel harcolnak, és akiket nagyon nehéz, ha nem lehetetlen véglegesen legyőzni, de nem lehetetlen megszelídíteni. Varsányi Péter rendezése igazi stíluskavalkád: személyes vallomások, elemelt dalok és táncok, interaktivitás. Ez a rokonszenves kísérletezés a témával és a formával akkor talál igazán magára, amikor belép a játékba Atanáz, megszemélyesítve az addig csak körülírt, megfogalmazni kísérelt jelenséget. A láthatatlan rémből ezzel a gesztussal esendő és rokonszenves ismerős lesz, akitől nem kell félni, sőt, valamiféle megértő barátságot lehet kötni vele.

Atanáz, a lámpaláz / Szekeres Máté

Végül ismét bekapcsolódhatunk a játékba, tanulunk néhány lazító-oldó gyakorlatot. Persze ez az előadás nem terápia, senki nem ígéri, hogy ettől kezdve magabiztosan lépünk majd a minket különböző szituációkban nézők elé, arra azonban bizonyosan jó, hogy oldja lámpaláz-magányunkat, tudatosítsa: nem vagyunk egyedül, mások ugyanúgy küzdenek vele. Pontosabban magukkal.

Magyarországi Bábszínházak 17. Találkozója

Kecskemét, 2026. június 13-14.