Turbuly Lilla: A kockafordító

Elhangzott 2012. december 6-án, Horváth Ildi grafikus Kakaófelhő című kiállításának megnyitóján a Fiktív Pubban (Budapest VIII. Horánszky u. 27.).

A Kakaófelhővel kell kezdenem. Egyrészt, mert ez a kiállítás címadó képe, másrészt, mert ez volt az első, amit Ildi munkái közül láttam, és aminek az ismeretségünket és most már a közös munkánkat is köszönhetem. A Kakaófelhő, mielőtt kép lett volna, gyerekvers volt, Pepéről írtam, egy ötéves kisfiúról, aki ráborította a kakaót a kanapé vadonatúj, vajszín huzatára, és ennek a családban kizárólag ő örült, igaz, ő annyira, hogy a felhő alakú folt mellé rögtön szeretett volna még egyet. De hogy a verstől a képig eljussunk, kellett még két felfedezés. Ildi a könyvtárban fedezte fel a gyerekverskötetemet, én pedig az interneten, Ildi blogján (hildigrafika.blogspot.hu) a vers inspirálta képet. Kicsiben most már ott van a szobám falán, és nap mint nap látva sokat gondolkodtam, mitől van az, hogy ez a pálcikalábú kisfiú ott, azon a nagy kanapén, a hatalmas pöttyös bögrével, és a kakaófelhő nagy, barna cseppjeivel (könnycseppjeivel?) egyszerre mosolyra késztető és megindító? Az arányoktól? A színektől? Attól a kicsit védekező, mégis karakán testtartástól, ahogy ott ül? Az egyszerre megszeppent és dacos pofijától – ami itt, a nagyobb változaton sokkal jobban kivehető?

Kakaófelhő

Nem tudom. De Horváth Ildi más munkáit, a képek mellett a gyerekjátékait, kirakós kockáit is megismerve jutott eszembe, hogy talán az az egyik titok, hogy képes meglátni a dolgokban, emberekben és történetekben valami nagyon egyszerű és kézenfekvő igazságot, amit, hiába van ott a szemünk előtt, nem biztos, hogy látunk, és ezt az igazságot fordítja le nekünk a képek nyelvére, fordítja át látvánnyá. Mintha a kirakós kocka egy darabkájának nem találnánk a helyét, éppen azért, mert más belső képet alkottunk róla, és amikor odateszi, ahová mi egyáltalán nem szántuk, hirtelen kialakul egy másik kép, és megértjük annak az igazságát. A szövegben a kanapé szövetén kirajzolódó, felhő alakú folt visszakerül oda, ahová egy felhő való, a fejünk fölé. És mi mást sírhatna egy kakaófelhő, mint kakaó(könny)cseppeket? Miközben ott vannak a foltok is, igaz, itt árnyékból. 

Vagy itt van ez a két másik kép, a Csibeleves és a Rovargyűjtemény. A kocka fordul egyet, és máris a másik oldalról, a csibék és a gombostűre tűzött, emberfejű rovarok szemszögéből nézhetünk rá a vasárnapi ebédre vagy a biológia szertárak elmaradhatatlan berendezési tárgyára.

Hal-álom

"Pepe a halak pártján áll" – írta Ildi a blogjában, a Hal-álom című kép mellé. (Zárójelben: az át-hal(l)ásos cím egy költőnek is becsületére válna!) Ildi pedig nem csak a halak pártján áll, de a csibékén, hattyúkén, kakasokén és még sorolhatnám. Nem számoltam meg, de a kiállított képek jelentős hányadán szerepel valamilyen állat, és talán Piroska rabtartó farkasa az egyetlen közülük, aki mellé – ha Mary Poppinsként megtehetnénk – nem szívesen lépnénk be a kép világába. De különben: ez az emberbarát halak, madarak, medvék és az állatbarát emberek világa.

Pygmalion

És hogy milyen még ez a világ? Puha és meleg. Mintha az összes nagymama arra esküdött volna, hogy csak kössön és kössön szakadatlan, amíg nem gyűlik össze elegendő sál, sapka, kötött ház, mi több, kötött unoka, ha hús-vér nem adatott, amivel már ki lehet bélelni a mindennapokat, legfeljebb annyi időre hagyva fel a tűcsattogtatással, amíg meg nem sütnek néhány tepsi süteményt.
Még sincs állandó idill, és ha van, az sem rózsaszínű: újra és újra visszatérnek a képeken azok a motívumok, amelyek a tünékenységet juttatják eszünkbe. A pitypangok például, szétszóródó, semmibe tűnő pelyheikkel, a folyton elsikló halak, az elrepülő madarak. Ahogy a rejtélyes, szomorúan szép Pygmalion-képen a szétszóródó rózsák, és a mozgató nélkül maradt leánybábú is.
Derű és szomorúság, tűpontos meglátások, irónia és elnéző humor van ezeken a képeken, amelyek azért is simulnak bele ilyen természetesen a Fiktív Pub barátságos tereibe, zugaiba, mert erre termettek: nem egyszeri látásra-találkozásra, hanem gyakori nézegetésre, arra, hogy – faliképként, játékként vagy könyvbe fűzve - együtt éljenek velünk. Nézegessék és szeressék őket! Nem lesz nehéz.

Horváth Ildi grafikus a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett 2001-ben. Képeit szabadkézi rajzolással, akrilfestéssel és számítógépes grafikával készíti.
Egyéni kiállításai:
2002 - Goethe Institut, Budapest
2004 - Trafik Galéria, Budapest
2010 - Kis Galéria, Szabó Ervin Könyvtár, Budapest
2012 - „Képes mesék" FISE Galéria, Budapest
Díjai:
1993,1994,1996,1998 ,1999 - Savoyai Jenő Díj, Budapest
2000 - Barcsay Jenő Díj, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest; „London Panorama" workshop ösztöndíjasa, ELIA, Socrates Programme, London
2002 - Savoyai Jenő éves ösztöndíj, Budapest
2004, 2005 - Szent Mihály Napok Díj, Radóczy Mária Galéria, Budafok
2007 - Radóczy Mária Galéria Art Competition, I. díj
2008 - 34. Budafok-Tétényi Tavaszi fesztivál, III. díj
2009 - 4.Szent Mihály Napok, I. díj, Radóczy Mária Galéria, Budafok
2010 - Éves művészeti ösztöndíj, Budafok
2012 - WAMP + pályázat egyik nyertese, Budapest