Turbuly Lilla: Komfortzónán innen és túl

Beszámoló a VI. ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztiválról I.

Elismerésre méltó, hogy a szervezők vállalják a bátrabb, kísérletezőbb előadások kockázatát is.

Az idei ZA-KO műsorfüzetét böngészve úgy tűnik, a szervezők szeretnének egyensúlyt teremteni a közönségvonzó, biztos sikerek és a merészebb, kísérletező előadások között. Vagyis éppen azzal próbálkoznak, amivel a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház is az elmúlt nyolc évben, a Besenczi-Sztarenki páros vezetése alatt. A helyi kőszínházban ez a korszak éppen véget érni látszik, legalábbis erre utal, hogy Besenczi Árpád igazgató menesztette Sztarenki Pál művészeti vezetőt, és a legtöbb szakmai sikert hozó Tantermi Deszka program vezetője, Madák Zsuzsanna is távozik. Mindez annyiban tartozik ide, hogy a zalaegerszegi nézők azon rétegének, akik nem elsősorban szórakozni járnak színházba, talán még fontosabb lesz, hogy nyaranta a Kvártélyházban kortárs darabokkal, független társulatokkal, bátran kísérletező előadásokkal is találkozhassanak.

nőkNőkből is megárt / Horváth Lili és Tordai Teri / Fotó: Bánhalmi Árpád

Az egyhetes fesztiválon kilenc előadást és egy koncertet láthat, aki a teljes kínálatot végignézi. Ezek között vannak olyan biztos befutók, mint a Tordai Teri – Horváth Lili anya-lánya párostól a Nőkből is megárt…, valamint a Rezes Judit – Szabó Győző tandemtől a Loveshake – Az élet összeráz. Ismert színészek, népszerű témák: a fesztivál jegyoldala szerint már jó előre teltházat produkáltak. De akadnak a fesztiválon eddig még meg nem jelent műfajok is, mint Gergye Krisztián performansza, az Aukció, a Kortalan Kortárs sorozat egy darabja, és felolvasószínház Németh Ákos új Othello-fordításából. Egyik sem a nyári színpadok bevett műsorszáma, és ennek megfelelően a közönségük is szűkebb. Elismerésre méltó, hogy a szervezők (a Manna és a Kvártélyház Szabadtéri Színház) tartják a körülbelül fele-fele arányt, vállalják a kockázatot, és nem billentik el a mérleget a könnyű, nyáresti szórakoztató előadások felé.

krisztian gergye aukcioAukció / Gergye Krisztián / A fotó forrása: trafo.hu

A nyitóelőadás a Rejtélyes viszonyok volt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciója, Kolos István rendezésében. Az előadás gyenge pontja ebben az esetben Erich Emmanuel Schmitt darabja. Egy isten háta mögötti szigetre visszavonultan élő író regénybe írt szerelmi története váratlan fordulatokkal. Időnként hihetetlenül melodramatikus fordulatokkal és hiteltelenül melodramatikus mondatokkal. Hirtling István és Lábodi Ádám mindent megtettek, hogy a szituációt és a karaktereket a szöveg ellenére is hitelesnek láttassák, és ez többnyire sikerült is. Lábodi Ádám helyzetét bonyolítja, hogy az előadás elején azt kell eljátszania, hogy újságírót játszik, nem túl hitelesen. Hirtling István szerepe több lehetőséget kínál, és ezzel a színész kiválóan élt is: az egoista, hisztis, mogorva író klisés képét sikerült egyedivé, árnyaltabbá tennie, megmutatva benne sok más színt és érzékenységet is.

rejtRejtélyes viszonyok / Hirtling István és Lábodi Ádám / Fotó: Éder Vera

A Kortalan Kortárs sorozat három vagány, önjáró színésznő (Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa) találmánya, amelyben egy-egy téma köré gyűjtenek kortárs szövegeket, és hoznak létre egyedi performanszokat, zenével, vizuális eszközökkel (képek, filmbejátszások) megsegítve a játékot. Az estek második részében egy meglepetésvendéggel beszélget Szily Nóra az adott témáról. Zalaegerszegre az Extázist hozták el. (Fodor Annamária helyett ezúttal Bodor Gyöngyi volt a harmadik.) A korábban látott alkalmakhoz képest az Extázist nem éreztem elég átütőnek. Talán azért, mert az extázisról beszélni nagy kihívás, és ehhez ezúttal nem találtak elég erős szövegeket. Többféle extatikus helyzetet idéztek meg a szüléstől a zenéig és a táncig, de mindegyiket csak egy rövid villanásra, igazi extázis nélkül. Emlékezetes volt Dragomán György hagymavágásról szóló szövege Járó Zsuzsa előadásában, amelyben azonban inkább a jelenet humora hatott, és csak távolabbról kapcsolódott a témához.

Herczeg Adrienn Foto Kallai Toth Anett 768x512Herczeg Adrienn / Fotó: Kállai-Tóth Anett

Hogy az este mégis emlékezetesre sikeredett, az a beszélgetős résznek köszönhető. Jó ötlet volt, hogy zalai vendéget hívtak. Lubics Szilvia hosszútávfutó átlagember számára elképzelhetetlen teljesítményeket halmozott fel már eddig is (hogy csak egy példát mondjak, 210 kilométert futott a Halál Völgyében, 45-50 fokos júliusban, nagy szintkülönbséggel), és folyton újabbakra készül. Ahogy ez a vékonyka, háromgyerekes asszony és egyben praktizáló fogorvos a legnagyobb természetességgel beszélt a maga elé tűzött határátlépésekről, az ezekhez vezető mindennapokról, az tényleg lenyűgöző vagy éppen idegesítő lehetett a hallgatóknak. Érdekes volt nézni közben a három színésznő arcát is, akik ezúttal szájtátva bámulták a jelenséget, holott máskor maguk is be szoktak kapcsolódni a beszélgetésbe. (Magam mindenesetre azzal az elhatározással mentem haza aznap este, hogy az éppen csak elkezdett szobabicikli-edzéseimet merészen a duplájára emelem. Hogy mennyiről mennyire, azt inkább hagyjuk…)

Járó Zsuzsa és Herczeg Adrienn dupláztak Egerszegen, hiszen másnap este felléptek a Bocs, félrement!-ben is. Az Orlai Produkció előadását (r.: Paczolay Béla) sajnos nem tudtam újranézni, de korábban láttam, és az elmúlt évad (2016/2017-re gondolok) egyik legjobb szórakoztató előadásának tartom.

bocsBocs, félrement! / Schruff Milán, Kovács Patrícia és Mészáros Máté / Fotó: Takács Attila

A virtuális kommunikációs félrelépéseken és félreküldéseken alapuló történet úgy tud friss és pörgős lenni, hogy a szereplők egy-egy laptop mögött ülve, korántsem színpadi helyzetben játsszák végig. Úgy hallottam, Egerszegen is teltházzal és nagy tetszéssel fogadta a közönség az összeszokott, magas színvonalon teljesítő orlais csapatot.

A Terminal Workhouse visszatérő vendége a fesztiválnak. Már a Két Verona Kft. és a M/Ámor, vagy amit akartok is szerepelt a korábbi évek programjában. Idén a Kurt Vonnegut novellájából készült Isten hozott a majomházban!-nal érkeztek (r.: Dömötör Tamás). A túlnépesedésre radikális megoldást találó világhatalom és az ellene lázadók abszurd történetét Dancsecs Ildikó írta át színpadra. A fekete humorral átszőtt sztori a túlnépesedés mellett számos érzékeny témát érint, így az idősek társadalomban elfoglalt helyzetét vagy hatalom és közember manipulatív viszonyát. 

IstenHozottAMajomhazban.NemethMelinda.01.TerminalWorkhouse 768x512Isten hozott a majomházban! / Hajmási Dávid, Kálóczi Orsolya és Gerlits Réka / Fotó: Németh Melinda

Mai magyar áthallások is akadnak benne szép számmal. Az előadás behúz a maga világába, és ha nem is teljesen egyenletes intenzitással, de meg is tartja ott a nézőt, köszönhetően a társulati összjátéknak is.

A fesztivál első felét megúsztuk eső nélkül, de aztán...

Folyt. köv.

Zalaegerszeg, 2018. július 5.

 

© 2016 KútszéliStílus.hu