Kérész Művek 57.– egy nap, ami a tiéd –

Ezen az estén kiemelt szerephez jutott a nézői szemszög. Sőt, nemcsak kiemelt, de kivetített szerephez.

Az Artus „performansz-kocsmája”, ahogy az egyetlen nap alatt megszülető, majd este egyetlen alkalommal közönség elé kerülő „kortárs varietéjüket” meghatározzák, 2020. február 29-én a szökőnap, szökőév témakört dolgozta fel.

Fotó: Gaál CsillaMár az előzetes adott némi gondolkodni- és tennivalót a leendő nézőnek: arra hívta fel, hogy használja ki ezt a csak négyévente adódó lehetőséget: „Jól gondoljuk meg, mivel vagy kivel töltjük!” Szökőnapon születettként külön is megszólítva éreztem magam. Ha már a szökő születésnapomat, február 24-ét (mert, ahogy ez az Artusban is elhangzott, a naptár szerint nem 29-e, hanem 24-e a szökőnap) munkával töltöttem, most hallgattam a felhívásra, és csupa „haszontalan” dologra szántam ezt a napot: bambultam és a semmit tettem, mindezt azzal a jóleső érzéssel, hogy Artusék szerint is enyém ez a nap.

Este nyolckor aztán azzal szembesültem, hogy még soha nem láttam ennyi embert Kérészen, kivéve az 50. alkalmat, de akkor a nagyteremben voltunk. Hála a törzsközönségnek és az újonnan csatlakozóknak, a sorozat kezdi kinőni szokásos terét. Nem tudom, milyen a rendszeresen visszajárók és az egy-egy alkalomra beesők aránya, de a „performansz-kocsma” összetételből a jóféle zenés kocsmahangulat kétség kívül már érkezéskor adott.

Ezen az estén kiemelt szerephez jutott a nézői szemszög. Sőt, nemcsak kiemelt, de kivetített szerephez. Belépéskor ugyanis Vass Imre arra biztatott bennünket, hogy kukucskáljunk bele egy titokzatos dobozba, és kívánjuk valamit. A kukucskálón keresztül azonban nem mi láttunk, hanem minket láttak – kamerával. Mi pedig pár perccel később találgathattuk, hogy a falra vetített szemek közül vajon melyik a miénk.

Kaptunk néhány támpontot arról, hogy milyen gondolatfutamok nyomán születtek meg az aznap esti jelenetek: szökőév, szökés, az idő múlása, kíváncsiság és öregedés. Egyes jelenetek könnyen megfejthetően dolgozták fel ezeket a témaköröket, mások távolabbról, nehezebben értelmezhetően kapcsolódtak hozzájuk. Az este két legerősebb performansza az első körbe tartozott.

A fotó forrása: Artus Stúdió

Az egyik az „aki kíváncsi, hamar megöregszik” közmondásra épült. Minden néző leírhatott egy őt foglalkoztató kérdést, Mayer Zita pedig vállalta, hogy magára veszi kíváncsiságunk öregítő hatását. A kérdések a „mikor futok végre be?” és a „mikor fogok meghalni?” tengelyen a viccestől a lételmélet alapvető kérdéseiig íveltek, és Philipp György adott nekik (ének)hangot. Miközben énekelt, Mayer Zitát segítői egyre öregebbnek öltöztették, a haját egyre fehérebbre hintőporozták, a háta egyre roskadtabb, a szemüvege egyre esztékásabb lett. Ebben a jelenetben kérdéseikkel a nézők is az alkotófolyamat részévé tudtak válni, méghozzá úgy, hogy a nevetés mellett a minket kínzó kérdések is kibuggyanhattak.

Fotó: Gaál CsillaBakó Tamás időhiány miatt évek óta olvasásra váró könyveit hozta el, amelyekből minden asztaltársaságnál felolvastak néhány bekezdést. Ezekhez a könyvekhez kapcsolódott aztán az a jelenet, amelyet, ha könyvkiadó lennék, gyorsan megvennék reklámfilmnek. Vass Imre A Jó, a Rossz és a Csúf című film egyik ikonikus jelenetét prezentálta. Az igen sűrűn belakott teremben ide-oda csörtetve és rohangálva, asztalok alatt bujkálva, innen oda vetődve kereste a kincset. Ami ebben az esetben az a bizonyos, Bakó Tamás-féle könyvcsomag volt, és amiért a filmből megidézett további szereplők, majd a közönség vállalkozó kedvű tagjai is harcba szálltak. Minden iróniája mellett is vigasztaló látvány volt, ahogy Földényi F. László tanulmánykötetéért és társaiért folyt az ádáz küzdelem. Hazafelé, a metróban el is képzeltem, ahogy megállnak a kézben pörgetett telefonok erre a látványra.

Bevallom, hogy ezekben az influenza- és egyéb vírusokkal terhes időben nem akaródzott bedugni a kezem a machinátor készülék kesztyűjébe, több tucat érdeklődő után, így erről nem tudok beszámolni. De nem is célom leírni az összes jelenetet. Amelyek közül többnél kerestem, de nem találtam kapcsolódást a fő témához. Ez persze egyáltalán nem baj, Kérészék nem kötik meg a fantáziánkat. Amikor Nagy Csilla belekígyózik a társaiból összeállt Laokoón-csoporthoz hasonló képződménybe, akik egyenként elszivárogva magára hagyják a fejen álló táncosnőt, abba nagyjából annyi mindent láthatunk bele, ahányan vagyunk.  

Dányi Viktória hollónak öltözött postásától személyre szóló képeslapokat is kaptunk. Az enyém Szingapúr éjszakai látképe, a szövege pedig sokkal személyesebb, mint a „minden rendben, itt jó” típusú képeslapok, amelyeket a gyerekkori táborokból küldözgettem haza.

Ahogy a Kérész-estek is a gyakori nézőnek legalább annyira szólnak a személyességről és a közösségi együttlétről, mint a művészeti performanszról. Kérdés, hogy hol van az a határ, ahol az érdeklődő sokaság még nem megy szembe ezekkel az értékekkel.

 

Kérész Művek 57.–egy nap, ami a tiéd –

Alkotó performerek: Bakó Tamás, Bodóczky Antal, Dányi Viktória, Kocsis Gábor, Kőmíves Csongor, Mayer Zita, Mikó Dávid, Mózes Zoltán, Nagy Csilla, Palojtay János, Philipp György, Szalay Henrietta, Vass Imre
Animáció: Hajdu Gáspár, Papp Gábor. Rendező: Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2020. február 29.