Molnár Gál Péter: Coming out -

Kétségtelen, MGP jelenség volt, és sokan várták, hogy az életében ki nem adott, most azonban megjelent emlékiratai segítenek megérteni ezt a jelenséget.

Molnár Gál Péter memoárjában három fejezetet is szentel nem-találkozásainak. Rökk Marikával a színésznő halála akadályozta meg a tervezett interjú elkészültét, Elisabeth Bergnerrel saját félszegsége miatt nem mert találkozni, Eggerth Mártához pedig egy szélhámos ígért meg nem valósuló kapcsolatot.

Kritikus elődömmel én sem találkoztam személyesen. Akkoriban kezdtem a pályát, amikor ő utolsó kritikáit írta. Két előadásra emlékszem, amelyen mind a ketten ott voltunk, és később írtunk is róluk: a Maladype biliárdasztalos Platonovja volt az egyik, amelyről MGP Csehov-tutti címmel emlékezett meg elismerően, a másik egy, a Gozsdu-udvarban játszott, kocsmaszínházi Lüszisztraté. Mintha a végére sokat szelídült volna: megértőbb volt vele, mint én.

Más pályáról, megkésve vetődtem színház közelébe, de a kritikák mindig is érdekeltek, és abból a néhány kritikusból, akiket rendszeresen olvastam, ő volt az egyik, ha nem az első.

A halála óta közel tíz év telt el, és mostanában folyamatosan szembesülök azzal, hogy nagyon sok színész és színházi ember szemében ma is MGP „a” kritikus. Hozzá viszonyítják (és értékelik le) a mai utódok munkáját. A kritikus céh utóbbi másfél évben tartott rendezvényei közül nem volt egy sem, ahol a meghívott vendégek (színészek, rendezők) a beszélgetés egy pontján ne hozták volna szóba. „Engem szeretett…”, „ki nem állhatott…”, „rólam nem írt”, „rendkívül hiányzik, de nagyon gonosz volt”.

Kétségtelen, MGP jelenség volt, és sokan várták, hogy az életében ki nem adott, most azonban megjelent emlékiratai segítenek megérteni ezt a jelenséget. Nem biztos, hogy így lesz. Sok háttér-információt, adalékot nyújt ez a könyv a rendszerváltás előtti társadalmi és színházi közeg működéséről, a kritikus abban elfoglalt helyéről – és sokat pletykál. Lehet belőle korabeli bulvárt szemezgetni, ha valaki azt szeretné, de érzékletessé tesz száraz történelmi adatokat is. Csak egy példa: éppen akkor olvastam az ügynöki beszervezéséről szóló részeket, amikor online meg lehetett nézni az ugyanerről a korról és nagyon hasonló alaphelyzetről szóló Megfigyelőket. A konspirációs lakások rideg személytelensége, a zsarolások, jó zsaru – rossz zsaru „játékok” mindkettőben megjelennek. Vagy a cenzúra működése, a mit írhatok meg, mit húznak ki teljesen és mit részben, a könyvben szereplő idézeteket olvasva plasztikussá válik. Kritikusként különösen érdekeltek azok a részek, amelyekből összerakható, hogy létezett akkor egy kritikus, milyen színházi és politikai kapcsolati rendszerben dolgozott.

Mindezeket azonban úgy kell összekeresgetnie az olvasónak, mert a kötet meglehetősen töredékes szerkezetű. Határozott döntés, hogy mindjárt az elején egy teljes fejezetet szentel a besúgó múltjára érkezett reakcióknak. Mintha vezeklésként korbáccsal csapkodná magát: nemcsak ismert színházi embereket, de névtelen kommentelőket is hosszasan idéz. A vezeklés mellett ügynökmúltját azzal teszi a maga számára elviselhetővé, hogy hangsúlyozza: úgy gondolja, nem jelentett olyat, amivel kárt okozhatott, jelentései szelídebbek voltak kritikáinál. Ha ugyanúgy megzsarolnák (homoszexualitásával zsarolták), újra aláírná a beszervezési papírt. Hogy a könyvet életében nem engedte megjelenni, talán arra utal, hogy minden, magának önfelmentésre okot adó körülmény ellenére sem tudta felmenteni önmagát.

Molnár Gál Péter / A fotó forrása: szinhaz.hu

Az idézetgyűjtemény után következő, Így éltünk Pannóniában című rész szösszenetei, rövid, időnként elkalandozó portréi esetlegesnek tűnnek, és a stílus is csikorog. Nevekkel, információkkal megterhelt mondatai nehezen olvastatják magukat. Ez az érzés körülbelül a kötet egyharmadánál szűnik meg. Nem tudom, mennyi idő alatt, hogyan született a Coming out, de mintha a megírás kényszerű elhatározását ekkorra sodorná el az írás lendülete. Szépek a családjáról és feleségéről, Ronyecz Máriáról írt részek, itt lehámlik az mgp-s irónia és szarkazmus, nem rejtegeti fájdalmait.

A Tények és tanúk sorozatban megjelent kötet harmadik harmadát a jegyzetanyag teszi ki. Lakos Anna és Schmal Alexandra utánamentek az információknak, javították, ahol MGP-t megcsalta az emlékezete. Ahol szükséges volt, megkeresték az érintetteket, és szóbeli közléseiket is hozzáfűzték az MGP által leírtakhoz.

A kötet kiadásáról a hagyaték örököse, Sebesi István (maga is színháztudománnyal foglalkozó szakember) döntött, fontos kor- és színháztörténeti dokumentumot tett ezzel a nagyközönség számára elérhetővé. Hogy a Coming out mennyire érinti meg személyesen az olvasót, az nyilván a beállítottságától, MGP-vel kapcsolatos emlékeitől is függ. Bennem maradt a kérdés: mi, kritikusok mihez kezdünk MGP sokszor ránk nehezülő árnyékával? Egy közös, biztos pont azonban mindenképpen van bennünk: a színház szeretete. Mert, ahogy írja, különben „ép ésszel miért vállalja valaki” ezt a kevés elismeréssel, annál több ellenszenvvel megterhelt pályát.

Molnár Gál Péter: Coming out (Tények és tanúk sorozat)

Magvető Kiadó, 2020