Lidércek, Shaxpeare, Delírium / Suttogások és sikolyok – Örkény Színház

Villámlik, mennydörög, zongorát kapnak szét és szerelnek össze, a szereplők más és más alakban térnek vissza, létrán és kosárpalánkon lógnak, tombolnak, vér folyik és labdák szállnak. Az Örkény társulata pedig remekel.

Bevált recepteket vettek elő az Örkény Színházban az évad első két bemutatójához. A Kertész utcai Shaxpeare-mosó után Bodó Viktor újra Shakespeare-hez, a korábban a Jelenetek a bábuk életébőlt megrendező Ördög Tamás ismét Bergmanhoz fordult inspirációért. Míg az első esetben a korábbihoz hasonló radikális átirat, a másodikban újra egy, az eredetihez hű adaptáció született.

Bodó Viktor rendezése kifejezetten rá is játszik erre az „ismétlésre”: ezúttal sem marad el Shakespeare (Máthé Zsolt) levetkőztetése, aki így rappel: „Megin’ egy szétírt / Full gagyi Sékszpírt? Nem hiszem el! Szerepem szánalom, / A szöveg egy trágyadomb, / Persze, a hátamon, / Én viszem el.” Závada Péter szövege saját magán kívül odasuhint nézőnek, kritikusnak is, az előadás elején, a bemutatkozó részeknél szinte egy slam-esten érezhetjük magunkat.

Horváth Judit próbafotói

A szöveg Shakespeare-t később is csak nyomokban tartalmaz, hiszen egy magyar rehabilitációs intézetben vagyunk. Závada Péter előzékenyen és pontosan leírja Schnábel Zita díszletét is, imígyen: „Íme, a rohadó / Állami rehab, ó, / Kedves néző! / Falakon rokokó / Dísz helyett potyogó / Vakolat, körben / A redves térkő.” A pusztuló színpadképről nem nehéz a bezárt Lipótmezőre, de bármelyik, valamennyire még működő kórház hátsó sarkába eldugott pszichiátriára asszociálni.

A lazán felskiccelt karakterek a függőségek és a magyar társadalom széles körét reprezentálják a peremvidéki szétesettségtől a jól menő vállalkozó apuka influenszer leánykájáig. Hasonlóan a Marat/Sade-hoz, itt is egy, a betegek által előadott előadás adja a Shakespeare-parafrázis keretét. A mesteremberek szál pedig lehetőséget ad arra, hogy az alkotók a színházról beszéljenek, hol viccesen-ironikusan, hol a könnyedebb rétegek alól felsejlő keserűséggel.

A Kertész utcai Saxpeare-mosóból valószínűleg az első felvonás végi őrült buli égett bele legjobban a nézők emlékezetébe. Itt ezt kisebb részletekben, ám szintén nagyon hatásosan adagolják. A zenei paletta a musicalektől a popslágerekig terjed, villámcsapásszerűen jönnek és mennek a dramaturgiai funkcióval bíró szólók és tömegjelenetek, hol a paródiáig menő, hol teljesen komoly interpretációban, kiváló hanggal, gyöngyszemek között még nagyobb gyöngyszemekkel. Hogy csak egyet mondjak: ahogy Hajduk Károly a Viharként tombol márt énekli.

Rengeteg ötlet, felvillanó sziporka van ebben az előadásban, mindig van mit nézni, és van miről lemaradni. Villámlik, mennydörög, zongorát kapnak szét és szerelnek össze, a szereplők más és más alakban térnek vissza, létrán és kosárpalánkon lógnak, tombolnak, vér folyik és labdák szállnak. Az Örkény társulata pedig remekel. Mindenkit egyszerre kellene nézni, hogy ne maradjunk le senkiről, legfőképpen azonban Zsigmond Emőkét kell nézni, aki csámpás titkárnőmindenesként és csibész Puckként sem ereszti a néző figyelmét. Az első felvonás végi átalakulása pedig egészen pazar.

Nem nehéz megjósolni, hogy a teljes formájában kissé szerencsétlen című Lidércek, Shaxpeare, Delírium, rövidítetten viszont találó  LSD éppen úgy húzó előadása lesz az Örkénynek, ahogy az elődje volt. Persze, kritikusként most is fel lehet vetni azokat a kérdéseket, amelyek az első Shaxpeare-nél felmerültek, hogy a fantasztikus forma mellett nem marad-e túl felszínes az itthez és mosthoz kötő szál. Engem a keserű vége meggyőzött. Mert itt nincs happy end, egészen világosan beszélnek arról, hogy ott ragadtunk ebben az összedőlni készülő, gyógyírt semmire sem adó őrületben, ahol folyton lerombolódik az is, ami felépült, mindig mindent újra kell kezdeni, és ahol az áldozatok között ott van a művészet, a színház is.  

*  *  *

A Suttogások és sikolyok a Delíriumhoz képest egy szűk kamaradráma, amely egy hálószobában, a betegágy körül játszódik. A fehér térbe mindössze egy piros takaró és a betegséget jelző néhány vérfolt hoz színt. Mi, nézők, két oldalról üljük körbe az ágyat, mögötte tükör. Ágnes (Kiss-Végh Emőke) nyitómonológját leszámítva, amelyben még egészségesnek tűnően szól hozzánk, az előadás egy halálos beteg és a körülötte élők szenvedéstörténete. Három nővér, akiket, bár vannak próbálkozásaik, mégsem köt össze testvéri érzelem, Anna, a szolgáló az egyetlen ember, aki szeretettel és gondoskodással övezi a haldokló útját, és a körülöttük lévő férfiak: a nővérek férjei és a doktor a szereplői ennek a kényszerű és fájdalmas összezártságnak. Ahol mindenki (valószínűleg ő maga is) a beteg halálát várja, és kínlódik ebben az életidőn kívüli zárványidőben.

Csákányi Eszter, Kiss-Végh Emőke, Takács Nóra Diána / Fotó: Horváth Judit

Ördög Tamás realista rendezésében Kiss-Végh Emőke tőlünk karnyújtásnyira szenved és agonizál, figyelemre méltó színészi teljesítménnyel teremtve meg egy nagybeteg végstációit. Csákányi Eszter hideg és racionális, Bíró Kriszta felnőttségében is kislánynak maradt nővért rajzol. Takács Nóra Diána Anna szolgálója nem is a szavaival, inkább mozdulataival, folytonos tevés-vevésével, gondoskodásával, finom mimikájával, testmelegével teremti meg a rideg környezetből kilógó, együtt érző, biztonságot jelentő kísérőt. A férfiszínészeknek itt kisebb szerep jut – ahogy az életben is inkább a nők állnak a betegágy mellett. Terhes Sándor doktora és Bíró Kriszta Máriája egyetlen jelenetben, testbeszédükkel is pontosan felépítik a két karakter külön történetét. Csuja Imre és Csákányi Eszter rövid kettőse is pontos rajza egy kudarcos házasságnak.

A Suttogások és sikolyokat minden bizonnyal nem könnyű játszani, és nehéz nézni. De utána ki lehet menni az utcára, és reménykedni könnyebb halálban, és legalább egy Annában, aki közben fogja a kezünket.       

Lidércek, Shaxpeare, Delírium

William Shakespeare Szentivánéji álom című drámája Závada Péter átirata és a társulat improvizációi alapján

Játsszák: Polgár Csaba, Hámori Gabriella, Zsigmond Emőke, Borsi-Balogh Máté, Józsa Bettina, Ficza István, Kókai Tünde, Friedenthal Zoltán, Máthé Zsolt, Hajduk Károly, Jéger Zsombor, Novkov Máté, Patkós Márton, Vásárhelyi Márton, Magyarkuti Dávid / Hunyadi Levente, Dávid Áron.

Dramaturg: Varga Zsófia. Díszlet: Schnábel Zita. Jelmez: Giliga Ilka. Zene- és sounddesign: Keresztes Gábor. Intim koordinátor: Egyed Bea. Trükkmester: Ujvári Bors. Világítás: Baumgartner Sándor. Énektanár: Berecz Bea. Zenei munkatárs: Kákonyi Árpád. Szcenikus: Nyegota Krisztián. Jelmezkivitelező: Szabó Dorka. Rendező gyakornok: Döbrönte Zsófia, Szilvay Máté. Dramaturg gyakornok: Torner Panka. Rendezőasszisztens gyakornok: Preznyák Nikolett. jelmez gyakornok: Nagy Fanny. Asszisztens: Laky Diána. Ügyelő: Dávid Áron. Súgó: Horváth Éva. Rendező: Bodó Viktor.

Örkény Színház, 2023. október 6.

Ingmar Bergman: Suttogások és sikolyok

Fordította: Csatlós János

Játsszák: Kiss-Végh Emőke, Csákányi Eszter, Bíró Kriszta, Takács Nóra Diána, Terhes Sándor, Csuja Imre, Vajda Milán.

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Díszlet: Balázs Juli. Jelmez: Kiss Tibor. Testkoordinátor: Mezei Bence. Világítás: Balogh Csaba Andor. Szcenikus: Vásárhelyi Márton. Asszisztens, ügyelő: Kovács Henrietta. Súgó: Mészáros Csilla. Rendező: Ördög Tamás.

Örkény Színház, Stúdió, 2023. október 5.