Madách Imre – Nádasdy Ádám – Szabó-Székely Ármin: Embtrag / Katona József Színház -

 Igaz is, miért ne lehetne hinni benne és forrón szeretni azt az istent is, akit mi teremtettünk magunknak?

Még alig egy jó hónapja tart a színházi évad, de máris sikerült két klasszikus nemzeti színdarabunkat – tengelyéből, sarkaiból alaposan kiforgatva, szövegét szabadon átírva, provokatív, helyenként sokkoló látványvilágot és zenei hangzást társítva hozzá – jelenünkhöz igazítani. Szeptember elején mutatták be a Nemzeti Színházban Vidnyánszky Attila legújabb Bánk bán-rendezését (írásunk róla elolvasható itt), egy jó hónappal később pedig a Katona József Színházban Az ember tragédiáját vitték színre – Székely Kriszta rendező (át)értelmezésében, Madách Imre és Nádasdy Ádám szövege alapján, Szabó-Székely Ármin szövegkönyvével, Embtrag címmel.

A két előadás láttán egyértelmű: rendezőik egyaránt azt vallják, hogy a 150-200 éve született, méltán drámairodalmunk klasszikusaiként tisztelt alkotások további életben tartásának egyetlen módja az a bizonyos mindenkori jelenhez igazítás. Ennek persze sokféle (sikeres és kevésbé sikeres) módja adódhat, de esetünkben örömmel nyugtázható: mindkét kísérlet igen jól sikerült, koncepciózus, mélyen átgondolt, alapos (csapat)munka eredménye, mindkét előadás erős és hatásos, megmozgatja az érzékeket és gondolatokat csihol, székbe szegezi a nézőt, vagy éppen magával ragadja, és messzire repíti. Mindemellett szórakoztató, könnyen érthető és befogadható – persze ahány néző, annyi értelmezés. Fontos, hogy mindkét rendezés mintha direkt kínálná a nézőnek a szabad értelmezést, magam legalábbis egyik előadáson sem éreztem egy percig sem, hogy bármit is a számba akarnának rágni. Közös üzenetet viszont találtam. Szerintem mindkét előadásban közvetetten, de következetesen megjelenik az a konklúzió, hogy az emberiség legnagyobb kihívása: maga az emberi természet.

Pálmai Anna és Szirtes Ági / Fotók: Horváth Judit

A szájbarágás nehezen működne az Embtrag előadásán, hisz e változat dinamizáló eszmei vezérelve az állandó, termékeny kétely, a logikus, folytonos megkérdőjelezés. Már az előadás alcíme is erre utal: Keressétek az Urat, amíg megtalálható! E felszólításban implicite benne rejlik, hogy az Úr nemsokára nem lesz megtalálható. Székely Kriszta három felvonáson keresztül keresi (nekünk) az urat, sokfélét, kisebbeket-nagyobbakat talál is, de a legnagyobb főfőnököt eleve egy nőalakban leli meg, amelyet Szirtes Ági, ha kell, kellően szigorú, de általában szerethető, közvetlen, ősz hajú hölgyként jelenít meg. Az egész világ berendezkedése igencsak matriarchális, Székely színpadán Lucifer, a tagadás ősi szelleme is egy gyönyörű nő: Pálmai Anna. Ez a hiperemancipáció lehet akár a mai férfiközpontú társadalom megfricskázása is, de sokféle szerepben-helyzetben láthatjuk a Nőt az előadáson, megalázottként, lekezeltként, csalárd törtetőként is. Az „Istennővel” is megtörténik a vége felé egy nem várt, meglepő esemény, egyetlen mentsége ez ügyben az lehet, hogy végül is azt is csak Ádám álmodja.

Lucifer, az örök kételkedés gyönyörű szelleme a végén az Embtragban is veszít (átmenetileg), sőt, a rendező szinte változatlanul hagyja a madáchi romantikus, logikátlan, de életszerű katarzist: Ádám gyermeke foganásának hírére vállalja az emberiség ésszel vállalhatatlan életét, sőt, jó hívőként issza az Úr szavát, amikor az vezérlő eszmeként követendő, felzengő szózatról beszél. A Véget tehát a nézőnek egyáltalán nem kell elfelednie, még akkor sem, ha a színről utolsóként távozó Lucifer a színpad közepén, jól látható helyen elhelyez egy tudás megszerzésére csábító szép és kívánatos almát. Ez, ugye, azt jelenti, hogy a választás szabad: bármilyen tartalmú szájbarágás helyett minden néző maga döntheti el, hogy ő a boldog tudatlansággal kecsegtető hitet, avagy a reménytelen boldogtalanságot ígérő tudást választaná-e. A választást az is alaposan nehezíti, hogy az előadáson többször is kiderül: a tudás nem ér semmit, legalábbis az ember sohasem fogja átlátni a világ teljes működését, sohasem tudhat meg bizonyos titkokat.

Elek Ferenc és Pálmai Anna

E (belső) válaszadásra késztetésről azt is állíthatnánk, hogy jelenünk hazai (politikai) viszonyaira utal, de én ebben nem sejtek semmilyen ilyen jellegű, tudatos célzást. Annál inkább sem, mert már az előadás első pillanatában kiderül, hogy teljesen a mában járunk, és hogy aktuálpolitizálási szándék nélkül is – Madách Imre művéből kiindulva – érzékletesen vizsgálható-szemléltethető az a bizonyos, a változó környezet és külsőségek dacára lényegét illetően nem változó emberi természet.

Hirtelen szalad fel a függöny, a színen egy mennyei szupermarket fehéren ragyogó üvegajtós szekrényei válnak láthatóvá, a berendezés beteríti az egész teret, az árutartó kirakatos bútorok hátul és oldalt is „üvegfolyosókat” képeznek, előrébb köztük járások találhatók. Mindezek csekély változtatásokkal három felvonáson át kitűnő tereket, helyszíneket biztosítanak valamennyi színhez és egyéb jelenethez. A polcokon rengeteg dobozos tej látható, az egyféle feliratuk eltérő színei szerint vannak csoportosítva. Ezeken kívül a két középső (jobb és baloldali) szekrényben gúlába rakott almák díszelegnek. A szereplők szögletes útvonalakat bejárva vonulnak, külsejük és mozgásuk robotszerű és futurisztikus, többen igen furcsa mozdulatsorozatokat mutatnak be. Felhangzanak az eredeti Tragédia 1. színének dialógusai, beazonosíthatóvá válnak a szereplők. Az „első” Éva (Évát ketten játsszák majd, Ádámot pedig hárman) Mentes Júlia, párja Ádámként Lengyel Benjámin. Boldogan egymásra találnak, az Úr eltiltja őket az almákat is tartalmazó két szekrénytől (ezeket előtte Lucifernek adta osztályrészül).

Lengyel Benjámin, Szirtes Ági és Mentes Júlia

A továbbiakban borul minden, provizórikussá válik, mikor melyik színből kerülnek elő részletek, hangzanak el ráutalások. Egyiptom például kimarad (később más környezetben megjelenik a „milliók egyért” szövegmotívuma), Athén és Róma erősen zanzásítva egymásba keveredik. Ez utóbbi színekben már uralkodóvá válnak a Szabó-Székely Ármin írta vendégszövegek, a második és harmadik felvonásban pedig szinte teljesen új szöveggel, új jelenetként tűnik fel Konstantinápoly, Prága, Párizs és a Falanszter. London szintén kimarad, néhány szövegfoszlány őrzi csupán emlékét.

Konstantinápolyban Elek Ferenc előadásában új Ádám érkezik, aki papként evangelizációt vezet, mögötte női gospel kórus dicsőíti az Urat, Rajkai Zoltán ördögűző guruként jelenik meg. A többség követelésére máglyára küldik a homouision „i” betűjéhez ragaszkodó két eretneket, a harcos hitvédők maradnak egyszerű homók. Ebben a színben és főleg a következő prágaiban a rendező beveti a harsány, direkt röhögtetés eszközét. Kepler-Ádám párja, Borbála-Éva Rezes Judit lesz, Rudolf császár egy mai multi cég vezérévé változik (Rajkai Zoltán rövid megjelenése itt is, mint majd Eszkimóként is kitűnő), az udvaroncok törtető fiatal menedzserjelöltekké válnak. Borbála szórja a pénzt, élvezi a fiatal férfiak nyomulását, titkon Rudolf szeretője, az unalmas férje éjjel nappal robotol a laptopjával, a férfi egyedüli társa a női hangú mesterséges intelligencia. Rudolf főnök (akivel elvileg Kepler is „jóban van”) kirúgással fenyegeti a tudóst, ha nem készül el a kimutatással (Kepler itt nem horoszkópokat készít, hanem kimutatást arról, hogy a világcég áldásos tevékenységének következtében is hány madárfaj fog kipusztulni a földön). Elek és Rezes itt valósággal parádézik, lubickolnak a Tragédiáéhoz már éppen hogy csak hasonló jelenetben, főleg Elekre nem lehet úgy ránézni, hogy a néző ne érezze: egyszerre kell bőgnie és röhögnie.

A harmadik felvonás újra inkább filozofikus és elgondolkodtató. Ebben már Bezerédi Zoltán játssza Ádámot, újabb Éva nem tűnik fel, Rezes Judit röviden jelenik meg a Falanszteren a Madách-hű Anya-Éva szerepben. Az Eszkimó feleségét már nem ő játssza… A jégvilág-jelenetben finom eszközökkel, de tudatosan fel van építve, fókuszba van helyezve, ahogy az Eszkimó az istennek hitt Ádámnak felkínálja a hozzá hasonlóan gusztustalan szörnyetegnek vélt feleségét. Ádám ódzkodik is, ám (hátul, először háttal a közönségnek) hófehér köntösben, hófehér hajjal nem az Eszkimófeleség-Éva, hanem az Úr (értsd: Szirtes Ági) jelenik meg. Az „Istennő” előre jön a színpad közepén található, hirtelen áldozati oltárrá váló asztalszerű pulthoz, lefekszik rá, és az eleinte elfogódott, de vággyal teli Ádám szeretkezik vele. Az Úr azzal biztatja, hogy teheti nyugodtan, mert „úgyis csak a te forró vágyad teremtett engem”. Na, kábé erre ébred elöl a Paradicsomból kiűzetett fiatal (első) Ádám… Igaz is, miért ne lehetne hinni benne és forrón szeretni azt az istent is, akit mi teremtettünk magunknak? Sőt: manapság tulajdonképpen pontosan ez a mindennapi praxisunk.

A már említett szereplők mellett az emberpárt elsőkként megjelenítő Mentes Júlia és Lengyel Benjámin is nagyon jól játszik. Mindkettejük helyenként szinte kamaszos bája megkapó. A kamaszkorból már kinőtt Bezerédi Zoltán (harmadik) Ádámként átélhetően megmutatja a figura kettősségét: testileg már megfontolt, de még tud és mer akarni, a lelke és a vágyai képesek szárnyalni. Az igazi leckét Lucifer adja fel. Pálmai Anna annyira gyönyörű, és olyan kitűnően játssza a szerepét, hogy hatására képes vagyok magamban átértelmezni Madách Tragédiáját, ha nem rögtön az egész Bibliát. Nem felejtem el, ahogy az intrikus-praktikus nő a darabokra hullott Kepler-Ádám kérésére ölébe fekteti a férfi fejét. Végül is van miért irigyelni ezt az Ádámot. Ezen az előadáson volt két Évája, noch dazu megkapta az Urat és a veszélyes, ám legszebb nőt is: a Tudás és Tagadás szellemét.

Madách Imre – Nádasdy Ádám – Szabó-Székely Ármin: Embtrag

Díszlet, jelmez: Izsák Lili. Dramaturg, szövegkönyv: Szabó-Székely Ármin. Zene: Csizmás András, Fodor Tamás. Koreográfia: Vadas Zsófia Tamara. Videó: Török Marcell. Fény: Juhász András, Pető Gergő. Díszlet-, jelmeztervező asszisztens: Szabados Luca. Jelmeztervező gyakornok: Krausz Náda. Díszlettervező gyakornok: Karácsony Anna. Súgó: Schaefer Andrea. Ügyelő: Valovics István. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Székely Kriszta.

Szereplők: Lengyel Benjámin, Elek Ferenc, Bezerédi Zoltán, Mentes Júlia, Rezes Judit, Pálmai Anna, Szirtes Ági, Béres Bence, Bodnár Erika, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Ujlaki Dénes.

Katona József Színház, 2023. október 8.