Annie Baker: John / Budaörsi Latinovits Színház /

… a darab és az előadás ugyanis inkább rejtvényfejtésre ösztönzi a nézőket, minthogy egyértelmű válaszokat adjon.

Máté Gábor kedveli a friss, szinte még kemencemeleg, többnyire angolszász drámákat. Az elmúlt években a Katona József Színház színpadán többet is megrendezett (ilyen volt a Hát, ha van is, én még nem találtam meg; a Munkavégzés során nem biztonságos vagy a Mesteremberek – ez utóbbi dán szerző műve). Most pedig Budaörsön állította színpadra az amerikai Annie Baker darabját. A sokat színházba járóknak mindig öröm, ha olyan előadásra ülhetnek be, amelynek az alaptörténetét nem ismerik. Jelen esetben például feltehetik azt, az előadás egy pontján a színpadon is elhangzó kérdést, hogy ki az a John. Nos, ezt a kérdést, ha spoilerezni akarnék, sem tudnám pontosan megválaszolni, a darab és az előadás ugyanis inkább rejtvényfejtésre ösztönzi a nézőket, minthogy egyértelmű válaszokat adjon. Hogy nem hiába, arról az előadás után, a buszra várva győződhettem meg, amikor néhányan egymást kérdezgették, hogy mi is volt az a zene abban az utolsó jelenetben, ebből az információból remélve megfejtést nyitva maradt kérdéseikre.  

Bánsági Ildikó, Takács Katalin és Hartai Petra / Fotók: Borovi Dániel

Az alaphelyzet lehetne akár egy thrilleré is: késő éjszaka egy fiatal pár érkezik egy békebeli, aprólékos gonddal berendezett, ám ízlésüknek kissé ósdi panzióba. Radetzky Anna díszlete egy otthonos, már-már giccses, de inkább annak határán egyensúlyozó, a panzió tulajdonosnőjét (Takács Katalin) jellemző teret teremtett. Éppen olyan, mint az a szöveg, amelyet az asszony a naplójából felolvas, és amelyben egy alkony nagyon pontos, ám időnként túlzó jelzőkbe bonyolódó leírását adja. Az önálló életre kelő lámpák és a magától játszó zongora arra utalnak, hogy itt még bármi megtörténhet, aztán egyre valószínűbb lesz, hogy nem fordulunk át a szó hagyományos értelmében vett thrillerbe, miközben mégis az ismeretlent keressük, aki életünk egy pontján „benézett az ablakon”, legyen ez a ablak saját magunk belső tükre, vagy az a hely, ahol beengedtünk (vagy nem engedtünk) valakit az életünkbe.

Bár az a bizonyos John férfi (vagy nem), és a darabban egy másik férfi (a Böröndi Bence által játszott fiatalember) is szerepel, a John alapvetően női darab. Három nagyon különböző asszony története, kapcsolódásuk a mellettük élő férfiakhoz és egymáshoz. A panziósnőé a szomszéd szobában fekvő, beteg férjéhez (ha létezik), vak és (fél)őrült barátnőjéé a saját volt férjéhez, a fiatal lányé a barátjához. Hogyan tudnak önmaguk maradni ezekben a kapcsolatokban, hogyan fordulnak egymás felé a különböző generációk, hogy megosszák közös női tapasztalataikat.

Böröndi Bence,Hartai Petra Takács Katalin

Ebből a hármasból (nyilván szándékoltan) még játékmódjával is kilóg a Böröndi Bence által játszott fiú. Ez leginkább az evéses jelenetekben érződik. Barátnőjét (Hartai Petra) ugyanis roppantul idegesíti hangos szürcsölése, csámcsogása. De Böröndi Bence ezt olyan elrajzoltan, karikatúraszerűen műveli, ami már nagyon elüt az egyébként realista játékmódtól. A másik elütő mozzanat Bánsági Ildikó játéka, aki a vak és őrült öregasszonyt úgy formálja meg, hogy nemcsak az ég felé fordított arcában, szemében, de egész habitusában is van valami, ami a karaktert a transzcendenshez köti – miközben a következő pillanatban nagyon is a földön botladozó, vastagharisnyás nénike, akivel a piacon vagy az orvosi rendelő várójában is találkozhatnánk.

Takács Katalin panziósnője ellenben mindig a földön jár. A panziót precízen rendben tartja, a vendégeket örömmel szolgálja ki, de azért a rezsiköltségeket apró trükkökkel faragná le, akár a kényelmük kárára is. Folyton tesz-vesz, lámpákat gyújt és kikapcsol, locsog, de figyelni is tud a másikra (például megértő és szerető mosollyal a barátnőjére), csupa jóindulat és törődés. Fontoskodása egyszerre idegesítő és megnyugtató. Miss Marple jut róla az ember eszébe. Zeke Edit jelmezei nála is, ahogy Bánsági Ildikó öltözeteinél is erős jellemző erővel bírnak.

Hartai Petra

Hartai Petra karakterét szinte végig menstruációs fájdalmak gyötrik, csak akkor szabadul meg tőlük, amikor a három asszony egy nagy beszélgetésben megtalálja a közös hangot. Mintha egész kapcsolati válsága, a helyzetével való elégedetlensége sűrűsödne ebbe a fájdalomba. Bár neki is megvan a maga mániája, és felmerül a lehetőség, hogy van valami köze a vak asszonyhoz, Hartai Petra pontos és érzékeny megformálásában alapvetően megmarad a valóság talaján.

Az előadásnak – különösen az első felvonásban – vannak lassúbb sodrású részei, és a kérdéseket felvető, megfejtésüket a nézőre bíró darab sem biztos, hogy mindenkit vinni tud magával, az előadás hangulata, titokzatossága és a kiváló színészi játék viszont nyomós érvek az előadás mellett. És ha valaki rájönne, hogy valóban az utolsó jelenet zenéje adja a megoldókulcsot, szóljon – vagy hallgasson róla örökre.

Annie Baker: John

Játsszák: Böröndi Bence, Hartai Petra, Takács Katalin, Bánsági Ildikó.

Fordító, dramaturg: Németh Nikolett. Díszlettervező: Sokorai Attila. Díszlettervező-asszisztens: Radetzky Anna. Jelmeztervező: Zeke Edit. Világítás: Fledrich Péter. A rendező munkatársa: Juhász Gabriella. Súgó: Szabó Brigitta. Rendező: Máté Gábor.

Budaörsi Latinovits Színház, 2023. október 17.