Turbuly Lilla: Nesze nekünk!
Mefisztóland / Katona József Színház /
Biztosan lesznek, akiknek túl sok és túl direkt lesz ez a karikírozott, mégis nagyon ismerős panoptikum, amelyhez nem árt a színházi világ valamelyes ismerete sem.
Bármennyire friss, és a mai magyar (színház)politikai helyzetre született darabnak tűnik, a Mefisztólandot még 2015-ben, a berlini Maxim Gorki Theater felkérésére írta a Dömötör András – Laboda Kornél – Benedek Albert trió. Berlinben 2016-ban mutatták be, és azóta is szerepel a színház repertoárján. A Katona József Színház számára készült verzió azonban tartalmaz néhány, egyértelműen a magyar viszonyokra írt szálat, visszatükrözve ezzel a mindenhol rossz, de a legrosszabb otthon kulturális és politikai alapérzetünket.
Fullajtár Andrea, Máté Gábor és Lengyel Benjámin / Fotók: Dömölky Dániel
Dömötör András legutóbbi nagy dobása a Katonában a Káli holtak volt, amelynek szakmai és közönségsikere nagy elvárásokat ébresztett az új bemutatóval szemben. A néző akkor jár jól, ha arra készül, hogy most valami egészen mást fog látni, egy vérbő, szabad szájú és szemtelen szatírát, köz- és magánérzet-leltárt, összefüggő történet helyett lazán kapcsolódó jelenetek füzérét. A kiindulópont itt is a színház, egy felülről kézivezérelt igazgatóváltás, ami felborítja a társulat életét. Az új helyzethez mindenki másként alkalmazkodik, van, aki nemcsak a színházat, de az országot és a pályát is elhagyja, van, aki sufniszínházba és egyéni performanszokba menekül, és van, aki marad, és jó képet vágva asszisztál az új hatalomnak. Vagyis csupa olyan utat látunk, amilyet a valóságban is magunk körül, és nem csak a színházi életben.
Takátsy Péter (háttal Mészáros Béla)
A legdirektebb utalás az a jelenet, amelyben óhatatlanul színházi életünk legnagyobb potentátjára asszociálunk a gyermekkori sérelmét és kisebbrendűségű komplexusát egy ország teljes színházi rendszerének bekebelezésével gyógyítgató színházigazgató szadomazochista ámokfutásáról. Máté Gábor brillírozik a jelenetben, egyszerre mutatva meg a színpadi karakter nevetséges, szánalmas és ijesztő voltát. Nesze nektek agyonemancipált drámainstruktorok és dramaturgok! Nesze nekünk színházban élők és színházba járók!
De az előadás odacsap az autobiografikus ego-performanszoknak és az autoriter rendezőknek, emberi arcot ad egy neonácinak, és az őrült pörgésben időnként megáll, hogy megmutassa, még létezik ebben a világban önfeláldozás és van esélye, hogy a hétköznapiságban megjelenjen a transzcendencia.
Devich Botond díszlete mindehhez egy cirkuszi porondot idéz meg központi, "Mehr Licht!" feliratú kerekded elemével, piros-fehér színeivel. Nagy Fruzsina rózsaszínbe öltöztette a színházat megszálló új urakat, piros-fehérbe a másik oldalt.
Tasnádi Bence
A színészek remekelnek ezekben az elrajzolt szerepekben. Takátsy Péter éppen Höfgent próbáló színészéről azt hinnénk, ő lesz az első, aki a szerep kedvéért behódol az új hatalomnak, de ez így túl egyszerű lenne. Arisztokratikus, maníros, az egész életét, minden mozdulatát szerepnek megélő színészt játszik, akit talán éppen ez a színészi öntudat tart meg egyenesen. Mészáros Béla karaktere, ahogy a párkapcsolatában, a színházban is alárendeli magát, annyira fél attól, hogy a titka lelepleződik. Ezt a meghasonlottságot teszi szinte tapinthatóvá. Nagy Ervin vendégként tért vissza a társulatba. Egy szélsőjobbos férfit játszik, aki egy kórházi szobába kerülve Tasnádi Bence rendezőjével próbálja megérteni, mit csinál egy rendező, és mitől lett olyan ember, amilyen. Fizikai erő, robbanékony indulat és meglepő gyengédség elegyéből keveri ki a figurát, kettejük találkozása és felemás párbeszéde amennyire komikus, annyira érezni, hogy éppen a nem-találkozások szomorú tapasztalata szülte. Fullajtár Andrea ezúttal férfiszerepben mutatja új arcát, hogyan lesz a megalázott, semmibe vett színészből, amikor hatalmat kap, revánsot adó akarnok. A Bán János alakította antiszemita színész, akit éppen egy zsidó szerepére kérnek fel, a forgatási napok számával arányosan hajló gerincre és az új hatalomhoz érdekből törleszkedésre (végre bemutatják talán a darabját!) példa. Tóth Zsófia a dramaturgi és a női kiszolgáltatottságot mutatja meg. Kanyó Kata lelkes, rajongó naivája és Lengyel Benjámin ifjú színésze, rendezője is szépen illik az összképbe. Szacsvay László villanyszerelője és Kiss Eszter éhségsztrájkoló mártírja kívül esnek a színház és e „mai kocsma” világán, ők azok, akiknek a felfelé emelt tekintet az alapállásuk. Tasnádi Bencének van egy expresszív, emlékezetes monológja, amikor az általa játszott rendező végül szintén a mártírságot választja, felajánlva földi maradványait a természetnek és az utókornak.
Mászáros Béla, Lengyel Benjámin és Nagy Ervin
Biztosan lesznek, akiknek túl sok és túl direkt lesz ez a karikírozott, mégis nagyon ismerős panoptikum, amelyhez nem árt a színházi világ valamelyes ismerete sem. Elképzeltem, pusztán a nyitójelenetével és a szabadszájúságával micsoda felháborodást keltene Dömötör András szülővárosában, ahol legutóbb a marosvásárhelyi Részegek vendégjátéka verte ki a biztosítékot. Miközben ez a színház nagyon is komolyan veszi a feladatát: görbe tükörben, mégis világosan mutatja meg, miben élünk.
Dömötör András – Laboda Kornél – Benedek Albert: Mefisztóland / Katona József Színház
Szereplők: Bán János, Fullajtár Andrea, Kanyó Kata, Kiss Eszter, Lengyel Benjámin, Máté Gábor, Mészáros Béla, Nagy Ervin, Szacsvay László, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Tóth Zsófia.
Díszlet: Devich Botond. Jelmez: Nagy Fruzsina. Dramaturg: Török Tamara. Zene: Matkó Tamás. Fény: Baumgartner Sándor. Súgó: Schaefer Andrea. Ügyelő: Héricz Anna. Asszisztens: Fejes Vera. Rendező: Dömötör András.
Katona József Színház, 2024. április 27.