Jánossy Lajos: Itt élet; Tarnóczi Jakab: Radical Relax / Katona József Színház /

Mély, tisztának vélt belső világunkba is befészkelték magukat a gyarlóságaink, beleégtek a lelkünkbe, mint hátrányos helyzetű gyerekbe a gettó emléke.

Amit péntek este gondoltam a Katona Kamrabéli premierjén, az Itt élet-en, azt vasárnap este határozottan visszaigazolta a színház nagyszínpadi új előadása, a Radical Relax: azt tudniillik, hogy a mai, negyvennél fiatalabb embereket kicsit sem érdekli a Kádár-kor.

Persze a Kamra premierjén is voltak fiatalok, és úgy láttam, igen jól szórakoznak, ám azt gondolom, elsősorban a nagyszerű színészek helyenként szabályosan elbűvölő játékát élvezték. A negyven alattiaknak ugyanis annyi fogalmuk lehet a Kádár-korról, mint az ötven és hetven közöttieknek a II. Világháborúról és 56-ról. Sőt, annál jóval kevesebb, mert az utóbbi generáció tagjai (akik közé magam is tartozom) különböző életszakaszaikban folyamatosan megélhették, hogy a csapból is e két történelmi esemény folyik. Ráadásul nekünk a szüleink is rengeteget meséltek arról, hogyan élték meg a világháborút és a forradalmat, de mivel nem éltünk és/vagy eszméltünk még akkor, igazából fogalmunk sem lehet róla, hogy a valóságban milyenek is voltak ez említett történések.

Itt élet / Gloviczki Bernát / Fotó: Mészáros Csaba

Nem így vagyunk a Kádár-korral. Nemrég valahol (más témájú írásban) ezt olvastam: a gyereket ki lehet emelni a gettóból, de a gyerekből a gettót sohasem. Mi valahogy így vagyunk a Kádár-korral. Olyannyira, hogy én például már marhára unom, hogy bennem van, miközben nyilván egyetértek azzal, hogy nem lehet meg nem történtté tenni, le- és kitagadni a múltunkból, úgyhogy kár is ezzel kísérletezni. Ennek ellenére az Itt élet előadásán én is szinte csakis a színészek játékát élveztem, külön kiemelve az a capella kóruskísérettel feldolgozott korabeli slágerek előadását. Ennek az is oka, hogy semmi újat nem tudtam meg a Kádár-korról – és sajnos a korszerű, kortárs színjátszásról sem. Pedig biztosan felébredt volna az érdeklődésem, ha a Jánossy Lajos önéletrajzi ihletésű regényéből készült darabban új nézőpontokat, mélyre hatoló, lényeget kereső boncolgatásokat-fontolgatásokat észlelek, de nem így történt. Ugyanis a kiragadott, színpadra vitt, többségében valóban tipikus történések majdnem mindvégig kedélyesen a felszínen ringatóznak, és a már említett príma zeneszámokkal együtt nem többek, nem kevesebbek egy jól sikerült szórakoztató zenés színházi előadásnál.

Itt élet / Rajkai Zoltán és Pálmai Anna / Fotó: Mészáros Csaba

A majdnem háromórás állóvizet nálam két jelenet kavarta fel. Az egyik azzal, hogy számomra értelmezhetetlen, a másik pedig azért, mert igen ötletes, jól sikerült. A második felvonás elején a főszereplő Andris (Gloviczki Bernát játssza) szüleiről kiderül, hogy bár menő orvosokként kitűnő „szocialista összeköttetés-rendszert” építettek ki a puha kommunista diktatúrában, titokban a Horthy-rendszert sírják vissza, különösen annak azon „dicső pillanatait”, amikor is a háborúban a kormányzó fehér lovon ünnepélyesen bevonult a visszacsatolt országrészekbe. Mivel a családnak felvidéki és erdélyi gyökei is vannak, érthető az érzelmi azonosulásuk az eseményt követő eufórikus örömmel, az ehhez kapcsolt durva, vad, beszűkült agyú antiszemita kirohanást viszont nem nagyon lehet hova tenni. Legalábbis a Kádár-korban ez egyáltalán nem volt tipikus, még ha nyilván titokban, ki tudja hol és hányszor előfordulhatott. Helyette inkább – a szintén nem dicséretes, de alapvetően más tartalmú és minőségű – úgynevezett kedélyes, összekacsintós, vasárnapi szalonzsidózás zajlott az önmagukat büszkén dzsentri leszármazott, magyar úriembereknek tartók körében. Az előadáson az Apa (Kocsis Gergely) e tárgyú megnyilvánulása markáns ellenpontozással jelenik meg: miközben ő a nappali egyik felében gyűlölködve tolja a kirekesztő rasszista kliséket, a közvetlen közelében, a másik asztalnál Andris igen művelt barátja, a zsidó felmenőkkel bíró Dávid (Lengyel Benjámin) felháborodva hallgatja azokat. A termékeny feszültséget keltő, ám rendezőileg komikusra hangolt helyzetben Dávid Andrisnak adja meg a választ: Máraira is utalva, minden bűnért, bajért, tönkremenetelért azt a tehetetlen és tehetségtelen dzsentri réteget okolja, amelynek tagjai érdem nélkül is előjogokat követelnek maguknak, pusztán azért, mert ők keresztény úriemberek. Még egyszer: nyilván sub rosa voltak ilyen szélsőséges egymásnak feszülések a Kádár-korban (is), de nyilvánosságra természetesen nem kerülhettek, ilyenről hírek sem terjedtek, tipikus jelenségnek biztosan nem voltak mondhatók. Akkor miért is került bele ez a kiemelt, hatásos rész a darabba?

Itt élet / Kocsis Gergely és Ónodi Eszter / Fotó: Mészáros Csaba

Az előadás végén élvezhető a legjobb jelenet, amelyben Boldi bácsi, aki a család barátja, rokon (Takátsy Péter) ’89-90-ben áhítattal teljes küldetéstudattal vezeti le a magyarság megmentéséért újra megalakult, felélesztett Kisgazda Párt gyűlését. Apa, Anya (Ónodi Eszter) és Andris is hivatalosak az eseményre, amelyen – a nézőtéri világítás felkapcsolása révén – mi, nézők válunk részt vevő párttagokká. Az Apa elborzadva néz végig rajtunk, és megállapítja, hogy csupa testileg-szellemileg korlátozott vénember jött el, az orvos házaspár a későbbiekben is egymás között latin nevén megnevezett időskori betegségek tüneteit fedezi fel rajtunk. Ezen tényleg nagyon lehet röhögni. Az Apa ki is ábrándul a korabeli szélsőjobból. De felháborodva visszautasítja a rögtön ráolvasott vádat, hogy tudniillik átállt volna a kommunistákhoz, és többször is megjegyzi: leginkább mostanság ezekben a fiatal demokratákban bízik – ez pedig a későbbi, napjainkig tartó időszak történetének ismeretében szabályosan tragikomikus.

E két jelenet kivételével az előadáson sok-sok humorral megszórt békés hangulatban épülget a kor tipikus tablója, amelyen sok-sok jól ismert történés, igazság felvillan. A jól megrajzolt karakterek között elkülönül két, extra feladattal is megbízott szereplő. Az egyik maga a főszereplő Andris, aki a jelenetekből néha kiválva mesél, narrál, ezzel bármikor könnyedén meg tudja segíteni a történések kibontakozását. A másik, igazán extravágáns alak Andris állandó társa, aki kisgyerek kora óta hű hozzá, a Misi-Masának elnevezett mesebeli mosómedve (a Mosodás szerepében: Dankó István), aki bármikor képes feloldani az unalmat, és/vagy egy-egy drámai pillanatban humoros ellenpontot képezve megnevettetni a nézőket. A rendezés, melyet Máté Gábor e két „praktikus” figura alkalmazásával ügyesen kényelmessé tett magának, leginkább a színész-rendező sokrétű tudásáról, általános színházi rutinjáról árulkodik.

*

Tarnóczi Jakabban viszont nem a rutin, hanem az ifjúság lázas újút-keresése dolgozik. Mivel már több évtizede kb. havonta zúdulnak nyakamba korunk agyonismételt színházi és kortárstánc kliséi, szabályosan felüdülésként élem meg a valódi kísérletezés eredményeként létrejött eredeti, hiteles nóvumot. Amilyen a Radical Relax Tarnóczi írta-rendezte előadása is.

Radical Relax / Rujder Vivien és Bányai Kelemen Barna / Fotó: Mészáros Csaba

Egy fiatal nő (Mentes Júlia játssza) és két fiatal férfi (Béres Bence, Pásztor Dániel) érkezik egy erdő mélyén élő guruféle emberhez (Vajdai Vilmos). Már az első beszélgetésükben megpedzegetik a generációs témát, mondván, hogy a 45 éves kor alatti látogatók az igazán autentikusak – de rögtön érződik az is, hogy a guru és a látogatói nem pontosan ugyanazt értik ezen (jelentsen is bármit a fogalom ebben a szövegkörnyezetben). A „nem minden az, aminek látszik, illetve aminek mondják” tanulsága a későbbiekben is folyamatosan belengi a hét nap történéseit. Ha valamiben nincs különbség a különböző generációk képviselői között, az éppen a folyamatos mellébeszélés, félrevezetés, hamis beállítás életmódszerének kialakult alkalmazása. Belül senki nem olyan, mint amilyennek kívül mutatja magát, tulajdonképpen mindenki állandóan hazudik, terel. Ennek motivációja, intenzitása és dinamikája persze eltérő a különböző korcsoportokban és egyéneknél, ahogy különböznek egymástól a megélt traumák milyenségei és mélységei is.

A feltehetően és láthatóan súlyos válságon átesett, mély traumákat hordozó középgenerációs háromgyerekes anya (Rezes Judit) például más módszerrel terel és titkol, mint a hasonló korú, szakrálisan a leginkább elmélyültnek tetsző, a guru konyháját is vezető férfi (Bányai Kelemen Barna). De később kiderül: a nagyon más felszín dacára a mélyben igen hasonló kínok mardossák mindkettőjüket. Aztán a férfiből elementárisan előtör a vágy a több éves koreai és itteni elvonulása előtti, korábbi gyarló, kínlódós, civilizált élete iránt.

Radical Relax / Pásztor Dániel és Rezes Judit / Fotó: Mészáros Csaba

A fiatalok éppen ellenkező irányban mozognak. Legalább megpróbálnak hinni az elvonulás hét napja utánra ígért lelki megtisztulásban, azért jöttek ugyan, hogy podcast-felvételt készítsenek a guruval, de előtte maguk is részt akarnak venni a nem kevés szokatlanságot és kényelmetlenséget is okozó együttlét-folyamatban. Közöttük – mint később kiderül – nem is egy olyan van, akinek már egy-két nap után hiányoznak a megszokott, elhagyni vágyott régi élet tartozékai (e-mailek, SMS-ek, Instagram stb.), olyan is akad, aki eleinte a testi megtisztulásra helyez inkább nagyobb hangsúlyt, ezért éjszakánként kiszökve a sátrából, szerelmeskedik a szintén táborlakó, megtisztulásra, csodára, örömre vágyó csinos fiatal svéd nővel (Rujder Vivien). Sőt, a későbbiekben az is kiderül, hogy a példamutató életűnek tetsző guru is mindennap leginkább a szexualitás oltárán áldozna, és ennek sikeréért titokban rejtegetett híradástechnikai eszközöket is latba vet (értsd: szexpartner-kereső oldalakat látogat az Interneten, még a félmeztelen fotóit is kirakja rájuk).

Hiába: megtisztulásra vágyunk, de valójában megtisztíthatatlanok vagyunk. Azért gyarló a civilizált világunk, mert mi, magunk vagyunk gyarlók. Mély, tisztának vélt belső világunkba is befészkelték magukat a gyarlóságaink, beleégtek a lelkünkbe, mint hátrányos helyzetű gyerekbe a gettó emléke (vagy mint a magyar babyboomosokba a Kádár-rendszer). Talán azért (sem) tudunk önazonosak lenni (pedig állandóan erre vágyunk), mert titkon nem is akarjuk felvállalni lelkünk mélyének gyarló tartozékait.

Radical Relax / Vajdai Vilmos és Mentes Júlia / Fotó: Mészáros Csaba

De a mai huszonévesek és harmincasok vajon miért nincsenek békében önmagukkal, miért nem önazonosak, amikor az ő lelkük (legalábbis az idősebbek elképzelése szerin) még simán tabula rasa lehet? (Persze a kérdés csak azokban a kvalifikált, relatív jó módban élő társadalmi rétegekben jogos, ahol a fiatalok nagyjából-egészében megválaszthatják, hogy mivel akarnak életükben foglalkozni.) A válaszról nekem csak sejtéseim vannak, de úgy veszem észre, hogy a Radical Relax előadása egyebek mellett ezt a kérdést is boncolgatja. A Mentes Júlia és Béres Bence megformálta két karakter a hét leteltével szabályosan menekül vissza a sokat bírált, megszokott világukba, ám barátjuk, a Pásztor Dániel által játszott alak úgy dönt, hogy még marad. Talán úgy véli, tényleg van még esélye az elvonulás módszerével megtalálni önmagát. Pásztor hosszabb, darabvégi monológja nemcsak érzékeny rendezőre, hanem bölcs íróra is vall. Arról beszél, hogy a lényeg mindig középen van: a diplomáját átvevő egyetemista a családi fényképen, az oltár a templomban, a feszület fölötte, a kereszten Krisztus stb. Barátainak felrója, hogy ők is mindig csak középen tudják elképzelni magukat, és hozzájuk képest például ő hol az egyik, hol a másik oldalra kényszerülve próbált lépést tartani velük. Érdekes, hogy ez a harmincas író-rendező írta megállapítás egy kortárs fiatal szájából hangzik el. Mert leginkább mi, ötven-hatvanasok képzeljük ilyennek a fiatalokat (lásd: féktelen egománia, toxikus nárcizmus stb.). Egyébként, ha ez utóbbiakban van is valami, ha tényleg ilyenek a „mai fiatalok”, csak mi nevelhettük-engedhettük ilyenné őket.

Radical Relax / Vajdai Vilmos és Rezes Judit / Fotó: Mészáros Csaba

Tarnóczi Jakab színháza két órán át csodálatosan él, lüktet, magába szippantja a nézőt. Érzékeny, okos, szórakoztató, szép és bölcs. Egyénien és újszerűen alkalmaz színházi eszközöket, az előadás összes alkotóeleme príma minőséget képvisel. Hihetetlenül izgalmas a zene és az ének (zeneszerző: LEVIMATE), jó, hogy végig látszik a két zenész-hangmérnök (Bencsik Levente és Hunyadi Máté), és hogy az utóbbi néha színészként is belép a játékba. Elvileg nem táncos színészeket olyan jól (kortárs)táncolni, ahogy azt Rujder Vivien és Rezes Judit teszi, még sohasem láttam (koreográfus: Cuhorka Emese), és a látványvilág összes eleme (díszlet, jelmez, fény, film) is gondosan meg van alkotva, esztétikailag magas színvonalat képvisel. És persze mindegyik színész tehetséggel, felkészülten, odaadón, pontosan, ha úgy kell, könnyed eleganciával játszik. Igazságtalanság bárkit kiemelni közülük, de nálam Rezes Judit az első az egyenlők között.

A szinte mesés, elvont, szürreális énekes-táncos képeket reális dialógusok követik, nagy díszletmozgatások és ügyes, teret felforgató real time vetítések vezetnek át egyikből a másikba. Az így létrejövő ellenpontozások jól működnek: mindig felszínre kerül, kicsapódik a fennköltnek mutatott jelenségek földhöz ragadt banalitása. Ez történt az országban a rendszerváltáskor is. Lelepleződtek a kvázi-dicső eszmékkel palástolt trivialitások (igaz, jöttek helyettük új kvázi eszmék és új trivialitások), és az akkori fiatalok ettől elhitték, hogy elérkezik végre a boldog szabadság ideje… Amit az Itt élet Andrisa a Radical Relax fiataljaival együtt azóta is hiába vár, keres.    

Jánossy Lajos: Itt élet

Szereplők: Gloviczki Bernát, Ónodi Eszter, Kocsis Gergely, Elek Ferenc, Szirtes Ági, Dankó István, Lengyel Benjámin, Pálmai Anna, Kanyó Kata, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán.

Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Kovács Andrea. Dramaturg: Török Tamara. Zene: Monori András. Korrepetitor: Szabó Móni. Fény: Baumgartner Sándor. Hang: Horváth József. Jelmez-asszisztens: Pirityi Emese. Súgó: Boncza Anita. Asszisztens:  Fejes Vera. Rendező: Máté Gábor.

Katona József Színház, Kamra, 2024. október 11.

Tarnóczi Jakab: Radical Relax

Szereplők: Bányai Kelemen Barna, Béres Bence, Mentes Júlia, Pásztor Dániel, Rezes Judit, Rujder Vivien, Vajdai Vilmos, továbbá Bencsik Levente és Hunyadi Máté.

Dramaturg: Hámor Anna. Dramaturg-konzulens: Varga Zsófia. Díszlet: Devich Botond. Jelmez: Pattantyus Dóra. Koreográfia: Cuhorka Emese. Dalszöveg: Kemény Zsófi. Zeneszerző: LEVIMATE. Operatőr: Török Marcell, Kovács Bálint. Vágó: Nagy Réka. Fény: Pető Gergő, Bíró Tádé. Hang: Németh Ferenc.

Súgó: Schaefer Andrea. Ügyelő: Valovics István. Asszisztens: Molnár Dóra. Rendező: Tarnóczi Jakab.

Katona József Színház, 2024. október 13.