Pintér Béla és Társulata: Idegen test / Átrium /

Ez a kőkemény előadás nem bántó, gyűlölködő, hanem mélyen humanista.

Az Idegen test előadásán annak örvendeztem, hogy megújulva visszakaptuk a régi Pintér Bélát.

„Pintér Béla előadásainak egyedisége jó ideig abban rejlett (egyebek mellett), hogy a megrázó, kemény, drámai témákat körüljáró jelenetekben is búvópatakként csordogált a bármelyik pillanatban elementárisan elő is törő humor, nem volt szinte soha olyan megrázó színpadi pillanatuk, mely közben a néző szájszéle ne kunkorodott volna önkéntelenül is felfelé, hogy aztán a bujkáló félmosoly harsány röhögésbe csapjon át. És ez fordítva is igaz volt. Én, például amikor Pintér-előadáson a legjobban röhögtem, akkor sem voltam soha gondtalan (és gondolattalan), mert a nagyot szóló poénok vagy kacagtató helyzetek, események mögött is mindig elgondolkodtató ambivalencia vagy akár levonható tanulság is lappangott. Nekem ez a könnyen fogyasztható sokrétűség, az állandó, humoros utalások mindannyiunkat foglalkoztató témákra, a profin kidolgozott egyértelmű kétértelműségek tetszetős, színvonalas színészi megfogalmazása, nekem ez jelenti a kellemes szórakozást.”

Péter Kata, Adorjáni Bálint és Messaoudi Emina / Fotó: Mászáros Csaba

E bekezdésben szokatlan dolgot műveltem: önmagamat idéztem, egy korábbi Pintér-kritikámból. De ha már belesetem ebbe az illetlen bűnbe, még dagonyázok benne egy kicsit.

„A sok-sok jó, korábbi Pintér-előadás közben mindig azt éreztem, hogy rólam szól az este, mert – mint mindenki – tele vagyok én is hibákkal, gyarlóságokkal, színházban röhögni is önmagamon a legjobb, pláne akkor esik ez igazán jól, amikor bárki más is szabadon és kiadósan kap a pofájára (ez is egy vállalható emberi gyarlóság). Az […] előadásán úgy érzem, hogy nem magunkon röhögünk, hanem a másik oldalon levőkön.”

Nem árulom el, melyik bemutatóról szól a kritikám, amelyből a két idézet származik, mert teljesen felesleges utólag (is) rossz hírét keltenem egy előadásnak. Inkább örvendezzünk annak, hogy az Idegen testnek csak jó hírét kelthetem.

Adorjáni Bálint és Szabó Kimmel Tamás / Fotó: Mészáros Csaba

A közelmúlt néhány Pintér Béla-előadásán úgy éreztem magam, mintha harcias politikai nagygyűlésen lennék. Félreértés ne essék! A bírálatok, az össztűz ezekben az előadásokban is jogosan éri a kormányoldal politikusait, hazug manipulációit. De nagy a különbség, hogy az Idegen testben hasonló arányban kapnak az ellenzéki oldal eszmeiségét képviselő szélsőségesek is, és a legtöbbet persze azok, akik vizet prédikálnak, miközben bort isznak (eme álságos jelenség abszurd csúcsra járatásának különösen nagy színházi mestere Pintér Béla). Ez a bemutató azért emelkedik a színházművészeti minőség legmagasabb kategóriájába, mert miközben őrültnek, döbbenetesnek, vállalhatatlannak vélem mindkét eszmei és politikai oldal tipikus képviselőinek túltolt tetteit, gondolatait, felfogását, egyáltalán az életvitelüket, ezt azonnal ellenpontozza az, hogy emberileg folyamatosan mindegyikkel együtt tudok érezni. Ez a kőkemény előadás nem bántó, gyűlölködő, hanem mélyen humanista. Nem az jön le belőle, hogy azok borzalmasak, el kéné űzni, zavarni őket, és velük szemben mi rendesek, klasszak vagyunk, hanem az, hogy mindannyian gyarló emberek vagyunk, és a lényeget tekintve, valahol mélyen teljesen egyformák. Ezen az előadáson akármelyik szereplőt követem, magamon röhögök közben. Átélem a színpadi alakok kilátástalannak tetsző helyzeteit, és ha amúgy meg is van a véleményem róluk, káröröm szemernyi sincs bennem.

Takács Géza és Fodor Annamária / Fotó: Mészáros Csaba

Pedig nem hétköznapi történések tanúi lehetünk. Szabó Kimmel Tamás szakállas-szőrös, trendin macsós Benjáminja valójában férfivá operált nő, amit persze kicsit sem akar nagydobra verni, mert éppen az aktuális miniszterelnökségünk egyik vezető alkalmazottja. Titokban együtt él az Adorjáni Bálint megformálta, hasonlóan menő NER-lovag kollégájával, Milánnal, aki egyébként álságosan két kapura játszik: rendszeresen gerjed nőkre is, és olyankor nem is hagyja kielégítetlenül a vágyát. Az eleve igen abszurd helyzet csak fokozódik, mert Benjáminban is megmozdul az egykori nő, és előtör belőle a leküzdhetetlen vágy, hogy anya legyen. No, de Milán már elköttette az ondóvezetékét, minek is az neki, ha csak gondot okozhat (pl. egy hetero-félrelépésnél), ezért Benjámin beültetéssel akar áldott állapotba jutni, és már ki is szemelte a donort a rock-zenész Arnold személyében (Jankovics Péter játssza).

Ám mindezek előtt már megtudhattuk, hogy Arnold igen kedvelt donor: Szilvi (Péter Kata) is tőle akar spermát, mert Alexa, a „férje” (Messaoudi Emina) szintén nő, és csak így lehet majd közös gyerekük. A közöst itt nem kell idézőjelbe tenni, mert a terv szerint Alexa adja a petesejtet, melyet majd in vitro termékenyítenek meg Arnold hímivarsejtjével, hogy aztán beültethessék Szilvibe. Pedig Szilvinek már van hagyományos, ősi módon megfogant és megszült gyermeke, hisz korábban ifj. Kertész Jenő (Takács Géza) felesége volt, de mint azt egy „retrospektív” jelenetből megtudhatjuk, nem hogy szerették volna egymást, hanem kifejezetten idegenkedtek egymás testétől, ami, ugye, érthető, hiszen Szilvi már akkor nyilván latens leszbikus volt. Jenő pedig a csuda tudja, hogy kicsoda-micsoda, mert ugyan hihetetlenül felizgatja az esküvőszervező Éva (Fodor Annamária) forrón rámenős testisége, de Éváról kiderül, hogy bár a teste nő, de lélekben… Nem folytatom, mert nem akarok spoilerezni, és attól tartok, a végére úgy összekevernék mindent, hogy kezdhetném elölről. Legyen annyi elég, hogy ha az LMBTQIA mintájára e társaság minden tagjára meg akarnánk találni a ráillő betűt – félek, elfogyna az ábécé. És mindeközben – ahogy korábban már utaltam rá – a kitűnő színészek megformálásában, és persze a rendezői koncepcióban mindegyik alak mélyen emberi, szeretetre méltó.

Gálvölgyi János / Fotó: Mészáros Csaba

Még Kertész Jenő karaktere is, aki ifj. Kertész Jenő mélyen vallásos, békemenetre járó apukája (Gálvölgyi János játssza). Gálvölgyit azért emelem ki az összes remeklő színész közül, mert Pintér Béla megújulva visszatérésének egyik ikonját látom benne: ezúttal nem azt a szerepet játssza el ugyanis, hogy „Gálvölgyi János eljátssza, hogy szerepet játszik Pintér Béla darabjában”, hanem elmélyült, rétegzett színészi játékkal megteremtett két (Milán anyját is ő adja) remekbe szabott, eredeti figurát. (Arról kemény elhatározással hallgatok, hogy Jenő bácsit immár idős korában milyen félefajta szexuális élménnyel ajándékozza meg a jó sorsa.) Gergő (Szabó Zoltán megformálásában) Arnold nem kellően értékelt párja, az ő spermáját nem akarja beültetni senki. Pedig ő vágyik rá talán a leginkább, hogy valamilyen módon gyereke legyen. Egy árvaházi gyermek rajzát őrizgeti, aki mellett egyszer rövid időre átélhette, milyen apának lenni. Szívszaggató az érzelmi kitörése, amikor megérti: soha nem lesz gyereke.

Jó cím az Idegen test. A darabban a jelzős szerkezetet többször is alkalmazzák a nem összeillő párokra és az innen-onnan szerzett, ide-oda ültetgetni szándékolt sejtekre vonatkoztatva. Mindenkinek joga, hogy gyermeket neveljen fel, ha kellő felelősséggel, motivációval és alázattal készül az életre szóló feladatra, de nagyon nem célszerű az isten vagy a természet (nézőpont kérdése) dolgába kisszerű, gyarló, konzumidióta szatócsszemlélettel beleavatkozni. Az is alap, hogy saját (ki tudja milyen módon megfogant) életét mindenki vágyainak, orientációjának, identitásának megfelelően élhesse. Akár hihessen a megszületett kisded megváltó erejében is – ahogy ezt a darab végén igazán szép, katartikus lezárást létrehozva, Péter Kata az áldott állapotba került Szilviként hitelesen, meggyőzően, szenvedéllyel eljátssza. Ő is mi vagyunk.              

Pintér Béla és Társulata: Idegen test

Szereplők: Péter Kata, Szabó Kimmel Tamás, Adorjáni Bálint, Takács Géza, Gálvölgyi János, Fodor Annamária, Messaoudi Emina, Jankovics Péter, Szabó Zoltán.

Dramaturg: Enyedi Éva. Zene: Jankovics Péter. Látvány: Gergely-Farnos Lilla.

Jelmez: Hornyák Dóra. Fény: Sári László, Horváth Virgil. Hang: Gyirán Péter, Farsang Áron, Benkocs Gábor. Műszak: Berecz Csaba, Berecz Eugén, Károlyi Roland, Károlyi Norbert. Fodrász: Milák Beáta / Bán Zsófi. A rendező munkatársai: Hornyák Dóra, Nagy Krisztina, Horog Sára. Írta és rendezte: Pintér Béla.

Átrium, 2024. október 12.