A kétfejű fenevad / Miskolci Nemzeti Színház

Itt szinte senki sem az, aminek látszik, nem azt mondja, amit gondol, a német-római császári sasnak két feje van, a hatalmi érdekek vezérelte igazságnak azonban ennél jóval több.

Szőcs Arturnak remek érzéke van ahhoz, hogy klasszikus művekből mindenfajta erőltetett aktualizálás nélkül olyan előadást rendezzen, amelyekben egyszer csak felzeng a jelen. Ez történt néhány éve a méltán nagy szakmai és közönségsikert elérő Feketeszárú cseresznyével, és ez történik most A kétfejű fenevaddal is.

A darab 1983-as ősbemutatójáig viszontagságos út vezetett, és az utóbbi évtizedekben is ritkán tűnt fel a színpadokon, ezen alkalmak közé tartozik Koltai M. Gábor 2007-es nyíregyházi és 2014-es kecskeméti bemutatója, valamint Máté Gábor 2010-es rendezése a Katona József Színházban.^[1] Barokkosan áradó nyelvével, tartalmi és formai gazdagságával feladja a leckét rendezőnek, társulatnak és közönségnek egyaránt. Miskolcon azonban mindhárom oldal sikerrel vette az akadályokat.

Simon Zoltán és Rudolf Szonja / Fotók: Éder Vera

Weöres Sándor történelmi panoptikumnak nevezte a művét, amely a magyar történelem egyik zivataros időszakában, a 17. században játszódik, a részekre szakadt országban, Buda törököktől való visszafoglalásának idején. Pikareszk regényekbe illő hőse, a Bornemissza Péterről mintázott Ambrus diák járja az országot Sárvártól Pécsig, lányok és asszonyok menekítik a veszélyekből, körülötte magyarok, törökök, zsidók, német katonák vívják harcaikat a hatalomért vagy a puszta életben maradásért, sokszor rejtőzködésre, fondorlatokra, megalkuvásra kényszerülve, vagy céljaikért ezt az utat választva. Itt szinte senki sem az, aminek látszik, nem azt mondja, amit gondol, a német-római császári sasnak két feje van, a hatalmi érdekek vezérelte igazságnak azonban ennél jóval több. Ellenségek becézik egymást szerelmetes mosollyal a nyilvánosság előtt, és szerelmesek tettetik magukat ellenségnek. Bármikor is mutatnák be a darabot, adódna párhuzam, de mai, háborúk szabdalta, sok szinten erodálódó világunkban különösen mellbevágóak ezek a megfelelések.

Maga az előadás is tesz erre egy finom utalást a díszlettel. A színpadképet meghatározó fő díszletelem ugyanis egy félbevágott, ágyúgolyóktól csorbult, hatalmas harang, amely a forgószínpadnak köszönhetően hol a domború, hol a homorú felével fordul felénk. Rajta pedig római számokkal az évszám, ebben a formában: MMXXIV. XII. IIII IIII IIII. (Egyre kevesebben ismerik a római számokat, ma már rejtvényfejtéssel ér fel egy-egy ilyen dátum, amely egyébként a premier napja.) Ezen kívül néhány jelzés utal még a mára. Ilyen például, hogy a varázsgömb, amellyel a nagyhatalmi egyezkedésekbe leshetünk bele, itt a tévéhíradó, és az egyik, gyakran színváltó karakter (Bodoky Márk megszemélyesítésében) első alkalommal fociultraként tűnik fel.

Az előadás eltalálja azt a hangütést, amelytől a jó háromórás játékidő túlnyomó része ironikus, ötletekkel és humorral teli, üresjáratok nélküli történelmi vesszőfutássá válik. Elrajzolt figurák, komédiába illő helyzetek, a jól működő nyelvi humor biztosítja, hogy a néző figyelme ne lankadjon. Ha az első egy-két jelenetben kell is idő, míg a fülünk hozzászokik Weöres archaizáló nyelvéhez, a színészek úgy mondják a szöveget, hogy egy idő után a nézőnek természetessé válik. És milyen szép, amikor a szövegbe épített, általában gyerekversként elkönyvelt Weöres-szövegek, amilyen a Bóbita vagy A birka-iskola (Varga Andrea és Kerekes Valéria énekének köszönhetően) itt teljesen más kontextust és jelentést kapnak. (Az előadás dramaturgja Sándor Júlia.)

Ebben az őrült, a morálra fittyet hányó, érdekvezérelt világban kis sziget Ibrahim kádi (Harsányi Attila) háza, igaz, ő sem az, akinek mutatja magát, valójában Pozsonyból menekült zsidó, lányával azonban sokaknak nyújt maga is menedéket. A színész visszafogott eszközökkel, plasztikusan formálja meg a lánya iránti szeretete és hite közé beszorított apát. A Czvikker Lilla által játszott Lea a kevés önazonos szereplő egyike, aki szintén hite és református szerelme között kényszerül választani. Ahogy a Szól a kakas márt elénekli, az az előadás legszebb pillanatai közé tartozik. Ambrus másik szerelme, a Rudolf Szonja játszotta Evelin szintén a férfiak által meghatározott, kis- és nagypolitika uralta világon kívül létező, érzelmek által vezérelt karakter. A harmadik női főszereplőt, Báthory Susánnát Mészöly Anna játssza, korabeli vampnak, aki a maga karcos, kíméletlen módján, eszével és szépségével mindent el tud érni a férfiaknál. A sok elrajzolt, parodisztikus férfikarakter mellett ők hárman más minőséget és ennek megfelelő más játékmódot képviselnek.

Czvikker Lilla és Mészöly Anna

Az Ambrus diákot játszó Simon Zoltán valahol a két világ határán mozog, kicsit kívülálló is, mint általában a krónikások. A színész kamaszos, könnyen lángra lobbanó karaktert hoz, aki az adott pillanatban őszintén hiszi is a saját érzelmeit, hogy röviddel azután már teljesen mást gondoljon. Ugyanakkor végig megőrzi rokonszenvünket, hiszen nem a számítás, hanem a túlélés vágya és lelki alkata vezérli.

A több kisebb szerepben feltűnő színészek közül mindenkinek van egy-egy emlékezetes villanása, miközben tartani tudják azt az elrajzolt, túlzásoktól mégis mentes játékmódot, ami az előadás túlnyomó részét uralja. A kiváló társulati összjátékot az előadás karakteres zenei világa (zeneszerző Cser Ádám) és szépen megtervezett mozgásvilága teljesíti ki.

Az egészen katartikus záró képet nem leplezném le a leendő nézők előtt, annyit azonban elárulok, hogy a harangdíszlet új jelentést kap, és a politikának, történelemnek kiszolgáltatott kisember nyomorúságában is magunkra ismerhetünk.

Weöres Sándor: A kétfejű fenevad

Játsszák: Simon Zoltán, Harsányi Attila, Czvikker Lilla, Mészöly Anna, Gáspár Tibor, Fandl Ferenc, Rózsa Krisztián, Farkas Sándor, Rácz János, Puskás Balázs e.h., Máhr Ági, Bodoky Márk, Feczesin Kristóf, Rudolf Szonja, Varga Andrea, Kerekes Valéria.

Közreműködik a Miskolci Nemzeti Színház kijelölt énekkara: Gáll Franciska, Kovács Ildikó, Urbán Zalán, Boza Bence, Kacsenyák Gábor, Lehotai Miksa, Kolozsi Balázs.

A Miskolci Nemzeti Színház kijelölt zenekara: Medve Anita, Bakos Tibor, Négyesi Dániel, Lakatos Attila, Valádi Zsolt, Barabás Barna, Tánczos Fanni, Pataki Gábor, József Éva.

Díszlet: Kovács Dániel Ambrus. Jelmez: Szűcs Edit. Dramaturg: Sándor Júlia. Zeneszerző: Cser Ádám. Zenei vezető: Rákai András. Karvezető: Pataki Gábor. Mozgás: Kocsis Andrea, Lukács Ádám. Súgó: Szarka Viktória. Ügyelő: Dr. Rási Viktória. Rendezőasszisztens: Fekete Zsolt. Rendező: Szőcs Artur.

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház, 2025. január 8.        

 

^[1] Erről részletesen itt olvashatnak: https://criticailapok.hu/component/content/article/23-2005/37897-a-tuleles-iskolaja-a-damaszkuszi-uton