Füst Milán: Boldogtalanok / Örkény István Színház //

A miliő mocsárként húzza le a szereplőket. A tétova menekülési kísérletek kudarcra ítéltetnek. Bodó rendezése elsősorban nem drámai folyamatot, hanem állapotot ábrázol.

Pisztolylövésre emlékeztetőn sújt le a hentesbárd a lakás másik helyiségében. Az utcán bontják a járdát. A szomszéd kitartóan dolgozik ütvefúróval lakása falán. A radiátorban kotyog a víz. Sirma Ferenc hentesnél képtelenség emberhez méltón élni. A szűkös lakást többen lakják a kelleténél, ráadásul állandó a vendégjárás.

Schnábel Zita látványterve az intim terek hiányára épül. Az emberi kapcsolatok alapjaiban máshogy működnek itt, ahol segédlet nélkül szinte levegőt venni is bajos. Schnábel forgószínpadra szerelt lakásbelsői hol miniatűr konyhát, hol nappalit, máskor fürdőszobát, egyébkor hentesműhelyt jelenítenek meg. Lehetetlen a szobákban egyedül maradni, sőt még a kettősöknek sem sikerül négyszemközt lenniük. Az aktuális betolakodó fel sem ismeri, mennyire zavarja a bent lévőket, hiszen abban reménykedik, hátha leesik neki „valami”, vagy még zaftosabb dologban lehet része. Ez utóbbira példa a jelenet, amikor Sirma Ferenc (Hajduk Károly) hátulról hatol Tóth Irma gyerekvigyázóba (Kádár Kinga), miközben Köpfler Kálmán hentesinas (Novkov Máté) nemes egyszerűséggel helyet foglal a szeretkező pár mellett.

Fotók: Horváth Judit

Bodó Viktor rendező és Ari-Nagy Barbara dramaturg jelentősen átalakította Füst Milán remekművét. A több mint százéves színdarab ódon nyelvi és egyéb egzotikumaitól megszabadultak az alkotók. Ilyen például a főhős, Húber Vilmos foglalkozása. A papi nyomdász nehezen értelmezhető munka manapság. A képzeletbeli Hódvilághely helyett a jelenkori Miskolcon játszódik az eredetileg négy felvonásos darab, amelyet most egyvégtében láthatunk. Plusz szereplő is került a színlapra. Harmat Alíz (Pigler Emília Zita) a szociodráma jelleget erősíti, hiszen a lány dokumentumfilmet készül forgatni az itt élőkről.

A színdarab radikális rövidülése a végkifejlet felé tartva élesebb összeütközéseket, hálásabb színészi lehetőséget kínál. Különösen a két női főszereplőnek kell jóval kurtább úton eljutnia a tragikus befejezésig. Ezzel együtt az előadás vége némileg elsietettnek tűnik.

A Boldogtalanok írott változatának első felvonásában a „nevetés” a legtöbbször alkalmazott szerzői instrukció. A karakterek közötti empátia hiánya jut így kifejezésre. Annyira sérültek és kiélezettek az emberi kapcsolatok, hogy a megszokott viszonyok legkisebb módosulása drámákhoz vezet. A nagyobbak meg tragédiához. A rendezés az előbbiekből indul ki. Az Örkény István Színházban a szűkös, levegőtlen terekben a színészek mozgása nemegyszer bábszínházként működteti a darabot. A marionetteket a sivár környezet, valamint a neveltetésük mozgatja. Különösen igaz ez a főhősre, Húber Vilmosra.

Józsa Bettina, Hajduk Károly és Nagy Zsolt

Nagy Zsolt Húber Vilmosa erőtlenségéből, szürkeségéből kovácsol drámai erőt. Húber nem szépfiú, kihívóan semmibe veszi emberi kapcsolatait. Senkitől nem akar semmit. Bármelyik ölelés után ellökheti magától a másikat. Mivel ezt nemcsak mondja, hanem teszi is, roppant vonzó lesz, mert kihívást jelent a gyengébb nem képviselői számára. A vehemens Róza a férfi ölébe pattanva kis híján megfojtja élettársát. Nehéz eldönteni, hogy szexuális játék szemtanúi vagyunk, vagy tényleg veszélyben van-e férfi. A szituáció szimbolikus jelentőségű. Húbernek nincs ereje visszakapaszkodni magasabb életnívóra, és nem is akar, ameddig elég nőt tudhat maga körül. A szex életpótlék, de ez nem jelenti azt, hogy ne szerepelne gondolataiban a kínálkozó életperspektívák esetleges kihasználása.

Húber édesanyja és nővére megjelenése után azonnal érzi, hogy élettere, esélye a következmények nélküli, tehát a szabad életre radikálisan csökken. Ezért innentől nincs nyugta, nem találja helyét. Álltában enyhén inog, mintha bármikor kimenne a szobából, de igazából nincs hová távoznia. Kezei ökölbe szorulnának, de akad egy-két rakoncátlan ujj, amelyek szabadulni igyekeznek a szorításból. Húber szívesen fogadná a hosszú idő után újra felbukkanó gimnáziumi osztálytársa, dr. Beck Gyula (Terhes Sándor) arra vonatkozó ajánlatát, hogy segítsen az orvosnak újságot szerkeszteni. Végül túl sokat követelne tőle a feladat, ezért Húber visszautasítja az invitálást. Amint elhangzik a magabiztosnak szánt nem, rögtön megindul az ujjak iránytalan és bizonytalan játéka. Az elhangzottaknak ellentmondva, közeledni próbálnak a doktorhoz a sikertelen ökölszorításból elszabadult ujjak, de a másik érintéséig nem jutnak el, így abbamarad a kísérlet. Mintha Húber elfelejtette volna, hogyan közelítsen a másikhoz. Nagy Zsolt szuggesztív játéka végletesen önmagába zártnak mutatja az Embert.

Józsa Bettina, Nagy Zsolt, Tenki Réka

A szerelmi háromszög másik két tagját, Gyarmaky Rózát, illetve Víg Vilmát Tenki Réka és Józsa Bettina alakítja.

Tenki taszító személyiséget játszik fojtott indulattal és különös belső izzással. A színésznő kiábrándultságból és keserűségből keveri ki Rózát. Nem szívesen élnénk a veszélyes Róza környezetében, mert nemcsak eredendően rosszindulatú, de még eszes is. Húber egyik élettársa képtelen kilépni mérgező párkapcsolatából. Tenki mesterien manipulál: ha kellően befolyásolható a partnere, lehetetlen ellentmondani neki. Valóságos mételyként mind inkább Róza takarja a világot Vilma elől. Sokszor beszél Húbertől született gyerekéről, de nem szereti a kisfiút. A kisgyerek sem több számára a manipuláció eszközénél. Rajta keresztül ébreszt(ene) szánalmat maga iránt. Róza nem ismer gátlásokat, inkább magával ránt mást is a szakadékba, csak ne egyedül kelljen elbuknia.

Víg Vilma a végtelenül naiv lány a Boldogtalanok világában. Eleinte bízik a kapcsolatában Húberrel, de Róza kihúzza a sámlit a lába alól. Józsa Bettina szerepíve a gondtalan lánytól tart a végzetesen elkeseredett nőig. Józsa látványos összeomlása, néhány villanás alatt zajlik le, és megkapó természetességgel jut el egyik véglettől a másikig.

Csákányi Eszter nagy színésznőnek mutatja özvegy Húber Evermódnét. Az idős asszony élete kész színház. Ki nem állhatja, ha lemegy a függöny. Olyan nem létezik, hogy Húberné nincs a színpadon. Még, amit kérdez, sem igaz. Húberné a felütésben a nézőtérnek háttal állva félhangosan motyog, így „próbálja” előre, hogy mit fog beadni a régen látott fiának, hogy az ne tegye ki a szűrét. Csákányi olyan meggyőzőnek látszó őszinteséggel teszi fel a költői kérdést, „Hát miféle ember ez a Vilmos?”, hogy szinte elhisszük felháborodását.

Józsa Bettina, Csákányi Eszter

Különös a helyzete a Boldogtalanoknak a magyar színháztörténetben. Ritkán játszott darab ugyan Füst Miláné, mégis minden generációnak van felejthetetlen előadása. Jelen sorok írójának Vincze János három évtizede a Pécsi Harmadik Színházban rendezett előadása emlékezetes. A Derzsi János, Töreky Zsuzsa, Dér Denisa és Vári Éva főszereplésével készült előadás a kegyetlen személyközi viszonyaival, illetve a krimiket idéző feszültsége okán felejthetetlen.

Füst Milán klasszikusa a legkülönbözőbb interpretációs stratégiáknak és műfajoknak volt érvényes terepe a közelmúltban. Forgács Péter a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a némafilmek világa felé közelítette a Boldogtalanokat. Czukor Balázs a tévécsatornákról ismerős kibeszélőshowként állította színre a darabot.

Az Örkény István Színház előadása a bábszínház bizonyos jellegzetességeit megtartva, szociodráma a jelenkor Magyarországáról. Székely Gábor mentorálása mellett Bodó Viktor rendezése empátiával és a mégoly kirívó emberi esendőségek iránti megengedő szeretettel játszatja a darabot. A miliő mocsárként húzza le a szereplőket. A tétova menekülési kísérletek kudarcra ítéltetnek. Bodó rendezése elsősorban nem drámai folyamatot, hanem állapotot ábrázol. A darabra jellemző tragikus, komor fenség így nem hangsúlyozódik eléggé. Talán ezért nem érezzük igazán megrázónak Vilma halálát sem. A közönség érdeklődését maradéktalanul lekötő, pergő ritmusú, de az alapszöveget egyszerűsítő előadás született az Örkényben.

Füst Milán: Boldogtalanok

Mentor: Székely Gábor. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Díszlet: Schnábel Zita. Díszlettervező-asszisztens: Bartos Letícia. Jelmez: Kálmán Eszter. Zene, sound design: Klaus Von Heydenaber. Szcenikus: Nyegota Krisztián. Jelmezkivitelező: Böhm Katalin. Jelmezkivitelező-asszisztens: Vas Kitti. Fény: Guti Tivadar. Ügyelő: Dávid Áron. Asszisztens: Laky Diána. Asszisztens-gyakornok: Csoma Szonja.

Játsszák: Nagy Zsolt, Tenki Réka, Józsa Bettina, Csákányi Eszter, Hajduk Károly, Terhes Sándor, Takács Nóra Diána, Novkov Máté, Kádár Kinga, Pigler Emília Zita.

Örkény István Színház, 2025. május 14.