Nichola McAufflife: Szívem királynője / Nemzeti Színház

 …itt mindent hófehérre festettek, mintha gazdáikkal együtt a tárgyak is megőszültek volna.

Aki jó-emlékezetében őrzi az eredetileg 2009-ben bemutatott, de a Nemzeti Színház repertoárján még ma is szereplő Rizsakov-rendezést, a Fodrásznőt, biztosan emlékszik felfokozott tempójára, szinte akrobatikus jeleneteire. Viktor Rizsakov új rendezése ugyanazokkal a főszereplőkkel, Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal most egy másik életszakaszról, az öregkorról szól.

Tempója is ennek megfelelő: az előadás elején vagy tíz percig a főszereplő házaspár rendkívül lassú totyogásának, tevés-vevésének kopogós cipőik által kihangosított ütemét hallgatjuk. (Aki látta, biztosan eszébe jut róla Hermanis híres rendezése, a Hosszú élet.)  Csíki Csaba díszletében egy olyan háztartás tárgyai sorakoznak, amelyek egy idős házaspár lakóterében jellemzően megtalálhatók. Ismerős a gyerek kiskorából maradt óvodásszék, a gáztűzhely, a kredenc, a lomtár évtizedek óta nem használt tárgyai. Csak itt mindent hófehérre festettek, mintha gazdáikkal együtt a tárgyak is megőszültek volna. Ez a képi világ jelentéses és elemelt, ugyanakkor a sterilség érzetét kelti.

Trill Zsolt és Szűcs Nelli / Fotók: Eöri Szabó Zsolt

A történet a szerelem különböző arcait szembesíti: az idealizált, plátói rajongást és egy hosszú házasság egymásra utalt összetartozását. A férj fiatal katonaként a trónra lépése előtti napon találkozott a későbbi II. Erzsébettel, és az akkor fellobbant szerelmet egész életében hordozta, ahogy azt a reményt is, hogy a királynő ígérete szerint 60 év múlva, a férfi 90. születésnapján újra találkozni fognak. A feleség pedig egész életében hordozta azt a sebet, hogy a férje ugyan szereti, de a szíve igazából a királynőé. Ezt a romantikus regényekbe illő alaphelyzetet az öregség realitása és a halál (egy súlyos betegség miatt nagyon közeli) fenyegetése ellenpontozza.

Az előadásban időről időre feltűnik a férj és a feleség fiatalkori énje. (Érdekesség, hogy abban az értelemben is „családi” előadásról van szó, hogy a feleség fiatalkorát a házaspárt játszó színész házaspár lánya, Trill Helga jeleníti meg.) A harmadik szereplő egy külső szem: az ápolónő, akit Polyák Anita formál meg, a kezdeti teljes kívülállóból szolidáris csendestárssá.

Polyák Anita és Trill Zsolt

Rizsakov rendezése ötvözi a realizmust az elemeltséggel, a mindennapi praktikumot, az ismétlődő cselekvéssorokat (amilyen az asztal megterítése vagy a beteg megetetése) egy filozofikusabb életleltárral. Folyamatosan emlékeztet az idő múlására, akár a már említett fiatalkori ének játékba hozásával, akár a család életéről készült fényképfelvételekkel.

Nem spoilerezve az előadás végkifejletét, csak annyit róla, hogy itt egy vizuálisan is szépen megoldott látomással kikerekedik egy, a címre rímelő, érzékeny, de (ízléstől függően) akár szentimentálisnak is mondható lezárás.  

Szűcs Nelli teljes mértékben átlényegül az idős feleséggé. A maszkja-sminkje felismerhetetlenné teszi, hajviselete, jelmeze a legkisebb részletekig meggyőző, akárcsak természetes játéka. Ő az a megszürkült kisegér, akit mindig kisebbrendűségi érzés gyötört férje plátói szerelme miatt, aki utálta a királynőt, de aki szerette annyira a férjét, hogy kitartson mellette, és felülemelkedjen a saját sértettségén. Trill Zsoltnak nem sikerül ez az átlényegülés, valahogy végig őt látjuk a színpadon, ahogy eljátssza ezt a 90 éves férjet. A kivétel talán a monológja, amelyben arra a bizonyos ifjúkori éjszakára emlékezik. Polyák Anitát egy előnytelen parókával sikerült úgy „megsegíteni”, hogy elhisszük az általa megformált ápolónőnek: a csúnyasága egy olyan „ruha”, amit méltósággal és belenyugvással visel. A két fiatal színész, Trill Helga és Kollár Bálint igyekvő és alázatos jelenléttel szolgálja az előadást.

Szűcs Nelli és Polyák Anita

Amely azonban lassan és nehezen szólítja meg a nézőt, és nemcsak a szándékolt lassúsága miatt. A fehér háttér mintha nemcsak vizuálisan szürkítené, pasztellesítené a játékot: ez utóbbi is csak az előadás utolsó negyedében izzik fel. Pedig a téma elöregedő társadalmunkban, ahol tombol az ageizmus, nagyon is fontos, és az alaptörténetben is van annyi matéria, ami egy színesebb előadást érdemelne.     

Nichola McAufflife: Szívem királynője

Fordította: Kozma András. Díszlet: Csíki Csaba. Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna. Dramaturg: Kozma András. Video: Vladimir Gusev. Videótervező asszisztens: Arszel Uzak. Zeneszerző: Rogyion Averjanov. Ügyelő: Csasztvan András. Súgó: Kónya Gabi. Rendezőasszisztens: Vida Gábor. Rendező: Viktor Rizsakov.

Játsszák: Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Polyák Anita, Trill Helga e.h., Kollár Bálint e.h.

Nemzeti Színház, Kaszás Attila terem, 2026. április 25.