Turbuly Lilla: Ha szól a zenedoboz

Kritika A fogadalomról

A regény egyik erénye a kisvárosi realitás összeillesztése a fantasztikummal. Soberville családias hely, jellegzetes figurákkal, mint a kutyás hölgy vagy a buta seriff, akinek a nála sokkal okosabb helyettesét hívják Dilis Billnek.



Bruck András tizenöt évvel első kötete, a New Yorkba zárva (Magvető, 1996) megjelenése után jelentkezett újabb, ezúttal elsősorban a kamasz olvasókhoz szóló regénnyel. Első pillantásra a harmincas, Amerikába emigrált reménybeli író hányattatásait középpontba állító regényt semmi sem kapcsolja össze A fogadalommal, a 13 éves Tom Lester kalandjaival. Második olvasásra azonban egyre több közös vonást találunk kettejük között: a regénybeli író Tomhoz hasonló gyerek lehetett valamikor.
Tom viszont nem Budapesten, hanem egy amerikai kisvárosban él a szüleivel, két éve már csak hármasban, öccse nélkül. Testvére ugyanis több városbeli gyerekkel együtt eltűnt, elrabolták őket. Tom megfogadja, hogy végére jár a titoknak és megkeresi az öccsét. A regény egyik erénye ennek a kisvárosi realitásnak az összeillesztése a fantasztikummal. Soberville családias hely, jellegzetes figurákkal, mint a kutyás hölgy vagy a buta seriff, akinek a nála sokkal okosabb helyettesét hívják Dilis Billnek. Van ügyvéd és fogorvos, igaz, hogy az előbbi minden perét elveszti, ezért már senki nem megy hozzá, az utóbbi meg időnként elalszik fogfúrás közben, de mindez még belefér a kisvárosi legendák körébe. A hétköznapokat születésnapi partik és tengerparti homokvárépítő versenyek színesítik, miközben a városlakók (legalábbis a felnőttek) makacsul próbálnak úgy tenni, mintha az eltűnések és a megmagyarázhatatlan események csak sajnálatos redszerhibák lennének, és próbálják élni a megszokott életüket, vagy ha ez végképp nem megy, más vidékre költöznek. Az, hogy inkább meg kéne keresni az okokat, és akkor talán az eltűnt gyerekeket is meglelnék, csak Tomnak és a barátainak nyilvánvaló. De nem sematikus a felnőttek és a gyerekek világának elválasztása: a gyerekek közül sem mindenki ilyen bátor (Tom és Eric barátsága rá is megy erre), és a felnőttek között is akad kivétel.

A fogadalom borító


A realitást folyamatosan átszínező-felülíró fantasztikum sok helyről ismerős lehet: a mesékből, a fantasyk, a sci-fik és a thrillerek világából, hiszen olvashatunk csodálatos, a veszélyt előre jelző zenedobozról, fákat fűrészelő frizbiről, magától elkészülő túrótortáról – vagyis a hétköznapi tárgyak egyszer csak elkezdenek furcsán viselkedni. Máskor apokaliptikus viharok dúlják fel a környéket, és nem csak gyerekek tűnnek el, de egy komplett vidámpark is. És mindenhol ott van az a rejtélyes, alakját változtató, titokzatos ellenfél, aki maga sem fekete-fehér jelenség, hiszen a sok rossz mellett néha határozottan segítőkész, és akinek a kilétére a regény végén derül fény. Az előbbi felsorolásból kimaradt a krimi, pedig határozottan jelen van ez a műfaj is A fogadalomban, ott vannak az apró momentumok, utalások a rejtvényfejtő olvasónak – nehezményeztem is, hogy Vári György Mancs-beli kritikájából előbb kaptam választ a „Ki a gyilkos?" kérdésre, minthogy a – még így is izgalmas és fordulatos – könyv végére értem volna, ezért a magam részéről fel is hagyok a cselekmény idézgetésével.
Ha a titokzatos ellenfélről mást nem is, annyit elárulhatok, hogy magányos, őrlődő hős, ahogy a maga módján az Tom, a főszereplő is. Utóbbi egy fizikai adottságait tekintve átlagos, nem túl ügyes, nem túl erős kamasz fiú, aki az eszében és a leleményességében, no meg az eltökéltségében bízhat, akkor is, ha a külvilág és a szülei előtt is titkolnia kell, hogy mire készül, mert ezt az eltökéltséget makacsságnak, a felejtés ellen folytatott küzdelmét beteges gyászreakciónak vélik. Pedig ő egyáltalán nem gyászol, hiszen biztos abban, hogy él a testvére, sőt, éppen ő az, aki szeretné a szüleit kimozdítani a saját tetszhalott, dermedt életükből, amelybe a veszteség taszította őket. Szépen kidolgozott karakter unokatestvére, Miranda, aki sok mindenben éppen ellentettje Tomnak a maga lányos csörfösségével, talpraesettségével, ebből persze számtalan konfliktus, de ezek nyomán egyre erősödő szövetség is alakul. Cosmi és Eric kevésbé összetett, néhány fő vonásra koncentráltan megrajzolt karakterek: előbbi egy tipikus népes-zajos olasz bevándorló család ügyes, erős sarja, utóbbi – nem függetlenül gyengeségétől, nem is tagadott gyávaságától – maga is áldozattá válik, vagyis őt is elrabolják.
Az egyénített gyerekszereplők mellett a felnőttek vonásaiban több az innen-onnan ismerős sztereotípia. Tom édesanyja amolyan igazi elővárosi háziasszony: a korát titkolja, sokat beszél és sokat vásárol, ellenben rosszul vezet, és gyakran kínozza migrén. Férjét, a pedáns és pontos kereskedőt, aki üzletvezető egy szőnyegáruházban, csak az védi meg valamennyire felesége szóáradataitól, hogy az egyik fülére süket. Párosuk sokszor humorforrás, ahogy Tom nagybátyja, a kicsit habókos, időre csak merő véletlenségből megérkező, rántottaevésben verhetetlen Paul bácsi.
Ami a borítót illeti, első ránézésre a könyv nem tűnik egyértelműen gyerekkönyvnek, holott, ha már olvasta az ember, Dés Márton borítótervének minden eleme jelentéssel telítődik a lábnyomoktól a bolygókon, csillagokon keresztül a kottafejekig. A sárga-fekete színvilág a 365 oldalas terjedelemmel együtt azonban nem biztos, hogy megragadja a könyvről mit sem tudó nézelődő figyelmét. És ha már terjedelem: egy kicsit szigorúbb szerkesztés némi húzással még feszesebbé tehette volna a cselekményt, és könnyedén kiküszöbölhette volna azt a néhány, a felnőtt regény után egy másfajta, gyermekekhez szóló nyelvet próbálgató, keresettnek tűnő mondatot, kifejezést.
A regény túlnyomórészt Tom szemszögéből követi az eseményeket, de időnként valamelyik barátja fejébe is beleláthatunk. Az utolsó fejezetben aztán gyökeresen megváltozik a nézőpont, ez azonban már megint a krimiszálhoz tartozik. Magyarázatot kapunk sok mindenre, a történet viszont nem zárul le, nincs hepiend. Tom közelebb jut a rejtély megoldásához, de nem sikerül megtalálnia az öccsét, sőt, újabb gyerek(ek)et fenyeget az elrablás veszélye. A regény – miután megteremtette a saját világát és annak szereplőit – bevallottan önmaga folytatása mellett teszi le a voksot, és ezzel minden bizonnyal az olvasók is így lesznek.

Bruck András: A fogadalom. XXI. Század Kiadó, Budapest, 2011 365.o. 2900 Ft

 

© 2016 KútszéliStílus.hu